Az index esése a felmérés eredményét ismertető csütörtöki közlemény szerint leginkább annak tudható be, hogy egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére, az erre vonatkozó pozitív várakozások eltűntek. Emellett nagymértékben romlott az uniós pályázati forrásokhoz való hozzájutás megítélése, és a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó várakozások is negatívak: további növekedésre számítanak a cégvezetők.
A vállalkozások működését meghatározó 10 legfontosabb tényező közül egyedül a munkaerő-helyzet megítélése javult, köszönhetően annak, hogy tovább nőtt a munkaerő-felvételt tervező vállalkozások aránya.
"Miközben a tavaly nyáron tetőző optimista hangulat idején a vállalkozások közel fele (48 százalék) várta a közterhek csökkenését, ma már csupán a kkv-k 13 százaléka számít erre" – magyarázza a közleményben Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A kormányzat gazdaságpolitikájának megítélése némileg változott az elmúlt három hónapban. Az előző alkalommal mért 15 százalékhoz képest jelenleg a vezetők csupán 11 százaléka véli úgy, hogy a kormányzat a vállalkozások versenyhelyzetét javító intézkedéseket hozott az év első hónapjaiban.
Romlott az uniós pályázati forrásokhoz jutás esélyének megítélése is. Az előző negyedévben tapasztalt optimista várakozások most visszakorrigáltak - az EU pályázatokra vonatkozó részindex 37 pontról 19 pontra esett. A vállalatvezetők jelentős része (37 százalék) szerint továbbra is nagyon nehéz hozzájutni az uniós támogatásokhoz.
A tavaly év végi várakozásokhoz képest egyedül a munkaerő kilátások javultak valamelyest. A vállalatvezetők csupán 31 százaléka prognosztizál nominális bérnövekedést a saját ágazatában, ami stagnálást mutat az előző időszakhoz képest, ugyanakkor ismét növekedett kis mértékben a munkaerő-felvételt tervező vállalkozások aránya: jelenleg 23 százalék, ami 1 százalékpontos növekedés az előző negyedévhez képest.
A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forintnál kisebb éves árbevételű társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2011. március 3-10. között volt.