Mit akar az állam az árampiacon?

Az átviteli rendszert a Mavir tulajdonolja, a cég 2003-ig közvetlenül MVM alá tartozott, aztán kikerült onnan és az állami óriástól függetlenül, de továbbra is állami tulajdonban működött. A probléma ezzel az volt, hogy maga az alaphálózat továbbra is az MVM-nél maradt, míg a hálózatfejlesztési feladatok engedélyileg a rendszerirányítóhoz tartoztak. A helyzet ideális feloldása az lehetett volna, ha magát az alaphálózatot is kiemelik az MVM-ből, ennek azonban éppen az ellenkezője történt: a Mavirt visszaintegrálták, 2006-ban újra az MVM részévé vált. Ennek egyértelmű hátránya , hogy felmerülhet a gyanú, hogy a vertikum egészében érdekelt tulajdonosa számára előnyöket biztosít más piaci szereplőkkel szemben, nehezíti az egészséges verseny kialakulását.

"Arra, hogy a rendszerirányítónak ki legyen a tulajdonosa, arra Európa-szerte sincs egységes gyakorlat, vannak teljes mértékben állami tulajdonban, vagy többségi állami irányítás mellett működő társaságok, és nyilvános társaságok is. A vertikálisan integrált modell egyértelműen visszaszorulóban van, ahol megmaradt a társaság zárt jellege, ott is inkább közvetlen állami kézbe vonták a rendszerirányítót. A meghatározó állami tulajdon leginkább az újonnan csatlakozott országokat jellemzi" - mondta egyik forrásunk, aki szerint a Mavir jövedelmezősége a régiós országok rendszerirányítóinál rosszabbnak mondható.

Az 1995. év során lezajlott privatizációval a hat áramszolgáltató önálló részvénytársasággá vált. A Budapestet uraló Elmű és az Észak-Magyarországon szolgáltató Émász közvetett tulajdonosa, a EnBW: 27,25 százalékkal rendelkezik az Elműben, az Émászban pedig a részvények 26,83 százalékát birtokolja. A Démász mintegy 750 ezer fogyasztót lát el villamos energiával az ország dél-keleti részén, amely a Magyarországon szolgáltatott összes villamos energia 11,3 százalékát teszi ki, tulajdonosa a francia EDF.

Dél-Dunántúlon a száz százalékban E.On tulajdonolta Dédász (EDD) végzi az elosztói tevékenységet, az  észak-dunántúli Édász (EED) felét a 1995 decemberben lezajlott privatizáció során a francia EdF France vásárolta meg, amelynek a felét 1997-ben eladta a Bayernwerknek. A társaság jelenlegi főrészvényese a Bayernwerkből alakult E.On. Hat megyére kiterjedő ellátási területe 18 224 négyzetkilométer, melyhez 38 város és 826 község és több mint 900 ezer fogyasztó tartozik. Szintén az E.On a főrészvényes a tiszántúli Titászban (ETI), amelyen először az Isar-Amperwerke AG, az ÁPV Rt. és az önkormányzatok osztoztak. Az Isar-Amperwerke részesedését 2000-ben vette át a német cég.

Az Émászban az MVM még 2008-ban 8,6 százalékos részesedést szerzett, az Elmüben 12,5 százalékot. A társaság célja az volt, hogy minden magyarországi áramszolgáltatóban visszaszerezzen részesedéseket, amelyeket a privatizációnál elvesztett. Az MVM tavaly még intenzív tárgyalásokat folytatott az E.On-tulajdonú magyarországi áramszolgáltatókban az MVM esetleges részesedésszerzéséről.

A villamos-energia vételezés során az egyetemes szolgáltató vagy a versenykereskedő csak magát a villamos energiát biztosítja, azonban a hálózati hozzáférést a hálózat tulajdonosa, az elosztói engedélyes teszi lehetővé. Az elosztói hálózatok valójában kis helyi monopóliumok, hiába vált valaki kereskedőt, továbbra is ugyanazon a mérőórán olvassák le a fogyasztását, ugyanazokon a drótokon keresztül jut áramhoz. Az állami feladata, hogy a hálózat karbantartására, fejlesztésére ösztönözze a társaságokat, valós költségeket tükröző árakat állapítson meg, és akadályozza meg, hogy az elosztótársaságok kiszorítsák az esetlegesen belépő kereskedőket.

Magyarországon 92 vállalat rendelkezik kereskedői engedéllyel, ezeknek körülbelül a negyede tevékenykedik aktívan. Mára elvileg minden fogyasztó szabadon megválaszthatja, melyik kereskedőtől vásárol villamos-energiát, a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt ugyanakkor a kiskereskedőknek nem éri meg az egyetemes szolgáltatásban lévő fogyasztókért versenyezni, a piac gyakorlatilag ebben a szegmensben mozdulatlan maradt.

"Európában az egyetemes szolgáltatás ára jellemzően magasabb, mint a versenypiaci ár, ez egy a piacinál magasabb szintű, kiszámíthatóbb és kényelmesebb szolgáltatás, cserébe meg is kérik az árát. A hazai politikai gyakorlat azonban olyan árakat határoz meg, ami alá nem lehet licitálni" - állítják forrásaink. A kereskedői oldal - akárcsak a termelői - az iparágnak az a része, ahol elvi szinten adott a verseny lehetősége, itt semmi keresnivalója nincs az államnak, elég, ha olyam jogszabályokat teremt, amelyek a belépési korlátokat csökkentik.

Az MVM-nek bár határozott szándéka volt, hogy visszaszerezze a kapcsolatot a lakossági fogyasztókkal - ez ugyanis az a terület, amit teljesen elvesztett a privatizációval, és lényegében azóta sem tudott visszaszerezni - az alacsony hatósági árak mellett ez jelenleg nem tűnhet üzletileg vonzó célpontnak.

Nem itt lesznek a nagy hódítások

A következő évek beígért nagy hódításai tehát nem az árampiacon várhatóak, az állami tulajdonú MVM már így is az iparág meghatározó szereplője, a lakossági értékesítést leszámítva a teljes vertikumban jelen van. Fontos, az állami tulajdont érintő lépés lehet a paksi atomerőmű bővítése, vagy bővítései, vagy akár egy tározós erőmű megépítése, megkerülhetetlen feladat a megújuló erőműveknek a jelenleginél átgondoltabb és hatékonyabb támogatása, az erőműberuházások ösztönzése.

A kiserőművek, vagy kereskedőcégek tulajdonlása az állam feladataitól távol eső feladat, a legnagyobb hódítások azonban valószínűleg nem is itt lesznek, az előzetes tervek szerint a nagy államosítások inkább a gázpiacon várhatóak. Hogy ezekre szükség van-e, és ha igen akkor miért, azzal akövetkező cikkünkbenfoglalkozunk.

(Cikkünk az Energiaklub Energia Kontroll Program támogatásával készült. Köszönjük a Társaság a Szabadságjogokért jogi közreműködését.)