Hogyan mentenék a devizaadóst a bankok?

November 3-án jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet vezetőivel közös sajtótájékoztatóján, hogy a bankoktól várnak javaslatot arra, milyen további lépésekkel segítenék a devizahiteleseket. A pénzintézetek két hetet kaptak arra, hogy javaslataikat bemutassák, vagyis most csütörtökön kell előállniuk végleges elképzeléseikkel. Ez várhatóan csak egy előzetes koncepció lesz, ez a megoldáscsomag főbb irányait tartalmazza, a részletek kidolgozásához több idő kell majd.

A Bankszövetségben zajló megbeszéléseken információink szerint résztvevők szétválasztották a jól, illetve a rosszul (késve) fizető adósoknak szánt javaslatokat, és a múlt hét végéig ez utóbbi, tehát a 90 napon túl késedelembe esett adósokra vonatkozó javaslatról jutottak a legközelebb a megállapodáshoz.

Úgy tudjuk, az OTP, a K&H és az Erste, továbbá a Surányi György volt jegybankelnök vezette CIB készítette el saját tervezetét, ezek közül ez utóbbi információink szerint Surányi korábbi, a devizahitelesek forintosítására és kamattámogatásra épülő javaslatának egy átdolgozott verziója volt. Emellett értesüléseink a takarékszövetkezeti rendszer képviseletében is letettek az asztalra egy javaslatcsomagot, ezek mellett a pénzügyi felügyelet ötletei is napirendre kerültek.

Mi legyen az árfolyamkockázattal?

Az egyeztetéseken több névtelenséget kérő banktisztviselő elmondása szerint központi kérdés volt, hogy a devizaadósok árfolyamkockázatát megszüntessék-e vagy sem, illetve ha igen, akkor ezt milyen eszközzel lehetne megoldani. Erre alapvetően két megoldás lehet, az átváltás vagy az árfolyamfixálás. Bár a két megoldás nagyon eltér egymástól, de az adósok szempontjából a lényeg ugyanaz: a részlet hónapról hónapra fix, csak a kamatváltozás okozhat változást, az árfolyamváltozás nem.

Az átváltásra az egyik lehetőség Surányi György volt jegybankelnök áprilisban bemutatott koncepciója alapján a devizahitelek forintosítása lehetne. Úgy tudjuk, ezt, ahogy tavasszal, most is lesöpörték, arra hivatkozva, hogy az megvalósíthatatlan, és irreális kockázatokat hordoz.

A frankhitelek átváltásának másik verziója az lehetne, hogy az adósságokat nem forintba, hanem euróba lapátolnák át. Az eurósítás már korábban is felmerült, és a piaci szereplők sem tiltakoztak ellene. Ez a külföldi tulajdonban lévő pénzintézeteknek kedvező lenne, ők ugyanis anyabankjukon keresztül könnyebben és olcsóbban juthatnak euróhoz, mint svájci frankhoz. Ráadásul az euróválság miatt az euró a közeljövőben akár gyengülhet is, míg több elemző a frank euróhoz rögzített árfolyama ellenére a frank erősödésére számít.

Az eurósítás ellen szól viszont, hogy az ügyfelek törlesztőrészletét ez emelné, hiszen az euróhitelekre felszámított kamat jelenleg magasabb a frankhitelek kamatainál. Itt jöhetne szóba az árfolyamrögzítés, amire 36 hónapon keresztül most is van lehetőség: az adósok a piaci ártól függetlenül 250 forintos árfolyamon törleszthetnek, a rendszernek azonban több hátulütője is van. Épp ezért elképzelhető, hogy ez a megoldás végül nem kerül be a véglegesnek szánt javaslatcsomagba.

Ki állja a cehhet?

Szintén kulcskérdés a tehermegosztás, az, hogy az állam, az ügyfél és a bankok közül ki milyen arányban vállaljon részt a veszteségekből. Több forrásunk szerint az állam főként kamattámogatással tudna beszállni a programba, de van, aki úgy fogalmazott: tisztában vannak azzal, hogy a költségvetést nem terhelhetik túl, hiszen így is nagyon szűk a mozgástér.

De nemcsak az államé, hanem a bankoké is. Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára egy múlt heti sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott: fontos lenne, hogy mindenki csak annyi terhet cipeljen, amennyit tud. Ehhez képest ma Magyarországon a terhek nagy részét a bankszektor kapta. A bankadó, a végtörlesztés, az árfolyamrögzítés, az eszközkezelő, a devizahitelesek támogatására tavaly elfogadott 8 pontos javaslatcsomag, a nyugdíjpénztárak felszámolása összesen több százmilliárd forintos veszteséget eredményezett.

A két véleményt összerakva az látszik, hogy a bankok, kormány, adósok hármasából csak utóbbiak maradtak, akiket terhelni lehetne – csakhogy a kormány pontosan rajtuk szeretne segíteni. Kérdéses, hogy a kabinet elfogadna-e egy forgatókönyvet, ami pont a devizaadósoknak lenne a legfájdalmasabb, vagy csak látszatmegoldásokat tartalmazna. (Ezt a problémát hidalhatja át az a már fentebb említett megoldás, hogy a bankok más ajánlattal állnak elő a legrosszabb adósoknak, és mást ajánlanak majd a fizetőképes ügyfeleiknek.)

A mindenkinek megfelelő megoldást megtalálni azért is nehéz, mert például az árfolyamkockázatot megszűntető megoldások automatikusan tehernövekedéssel járnak. Ennek az az oka, hogy akár euróba akár forintba kerülnek a frankhitelek, a kamatterhek mindkét deviza esetén magasabbak, tehát már a részletek szinten tartásához is az államnak vagy a bankoknak, esetleg mindkettőnek pénzt kellene tennie a rendszerbe (és akkor még adósságelengedésről, alacsonyabb részletekről nem is beszéltünk).

Volt forrásunk, aki azt mondta: a javaslatok között szerepel az is, hogy a bankok csökkentik a kamatokat, egy másik beszélgetőtársunk viszont azt is cáfolta, hogy ez a lehetőség egyáltalán felmerült volna.

Meddig tart a baj?

Az egyeztetések harmadik kulcskérdése, hogy átmeneti, vagy tartós intézkedéseket prezentáljanak-e a bankok. Úgy tudjuk, az egyik forgatókönyv azzal érvel az átmeneti segítségnyújtás mellett, hogy a frank néhány éves távon „visszamegy” a korábbi szintjére, ezzel a bajok maguktól megoldódhatnának. Mások viszont, például a Bankszövetség főtitkára olyan megoldást szeretnének, ami végleg leveszi a napirendről a kérdést. Ez lényegében a futamidő végéig (ez átlagosan 15 év) jelentene valamilyen segítséget az adósoknak.

Egyik forrásunk úgy fogalmazott: ha nem sikerül megállapodni egy átfogó megoldásban, a bankok javaslatai csekély kedvezményeket tartalmaznak majd. A bankok részletbefagyasztást, átütemezéseket, a futamidők meghosszabbítását, referenciakamatozást és a pozitív adóslisták mielőbbi bevezetését ajánlhatják, a kormány pedig örülni fog, hogy kihátrálhat a végtörlesztés kiszélesítésére tett ígéretéből, ezzel pedig akár elkerülheti a leminősítést.