Hogyan mentenék a devizaadóst a bankok?

2011.11.15. 15:05
Csütörtökön kell nyilvánosságra hozniuk a bankoknak, milyen eszközzel segítenék a devizahiteleseket. Úgy tudjuk, bankszövetségi berkekben ötféle javaslatot vizsgáltak, de végleges döntés még nincs, csak egy előzetes koncepciót mutatnak be holnapután. A legfontosabb kérdések között van többek között az, hogy hogyan osszák meg a terheket az állam, az adósok és a bankok között, illetve hogy átmeneti vagy évtizedes távlatokra szóló megoldással álljanak-e elő.

November 3-án jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet vezetőivel közös sajtótájékoztatóján, hogy a bankoktól várnak javaslatot arra, milyen további lépésekkel segítenék a devizahiteleseket. A pénzintézetek két hetet kaptak arra, hogy javaslataikat bemutassák, vagyis most csütörtökön kell előállniuk végleges elképzeléseikkel. Ez várhatóan csak egy előzetes koncepció lesz, ez a megoldáscsomag főbb irányait tartalmazza, a részletek kidolgozásához több idő kell majd.

A Bankszövetségben zajló megbeszéléseken információink szerint résztvevők szétválasztották a jól, illetve a rosszul (késve) fizető adósoknak szánt javaslatokat, és a múlt hét végéig ez utóbbi, tehát a 90 napon túl késedelembe esett adósokra vonatkozó javaslatról jutottak a legközelebb a megállapodáshoz.

Úgy tudjuk, az OTP, a K&H és az Erste, továbbá a Surányi György volt jegybankelnök vezette CIB készítette el saját tervezetét, ezek közül ez utóbbi információink szerint Surányi korábbi, a devizahitelesek forintosítására és kamattámogatásra épülő javaslatának egy átdolgozott verziója volt. Emellett értesüléseink a takarékszövetkezeti rendszer képviseletében is letettek az asztalra egy javaslatcsomagot, ezek mellett a pénzügyi felügyelet ötletei is napirendre kerültek.

Mi legyen az árfolyamkockázattal?

Az egyeztetéseken több névtelenséget kérő banktisztviselő elmondása szerint központi kérdés volt, hogy a devizaadósok árfolyamkockázatát megszüntessék-e vagy sem, illetve ha igen, akkor ezt milyen eszközzel lehetne megoldani. Erre alapvetően két megoldás lehet, az átváltás vagy az árfolyamfixálás. Bár a két megoldás nagyon eltér egymástól, de az adósok szempontjából a lényeg ugyanaz: a részlet hónapról hónapra fix, csak a kamatváltozás okozhat változást, az árfolyamváltozás nem.

Az átváltásra az egyik lehetőség Surányi György volt jegybankelnök áprilisban bemutatott koncepciója alapján a devizahitelek forintosítása lehetne. Úgy tudjuk, ezt, ahogy tavasszal, most is lesöpörték, arra hivatkozva, hogy az megvalósíthatatlan, és irreális kockázatokat hordoz.

A frankhitelek átváltásának másik verziója az lehetne, hogy az adósságokat nem forintba, hanem euróba lapátolnák át. Az eurósítás már korábban is felmerült, és a piaci szereplők sem tiltakoztak ellene. Ez a külföldi tulajdonban lévő pénzintézeteknek kedvező lenne, ők ugyanis anyabankjukon keresztül könnyebben és olcsóbban juthatnak euróhoz, mint svájci frankhoz. Ráadásul az euróválság miatt az euró a közeljövőben akár gyengülhet is, míg több elemző a frank euróhoz rögzített árfolyama ellenére a frank erősödésére számít.

Az eurósítás ellen szól viszont, hogy az ügyfelek törlesztőrészletét ez emelné, hiszen az euróhitelekre felszámított kamat jelenleg magasabb a frankhitelek kamatainál. Itt jöhetne szóba az árfolyamrögzítés, amire 36 hónapon keresztül most is van lehetőség: az adósok a piaci ártól függetlenül 250 forintos árfolyamon törleszthetnek, a rendszernek azonban több hátulütője is van. Épp ezért elképzelhető, hogy ez a megoldás végül nem kerül be a véglegesnek szánt javaslatcsomagba.

Ki állja a cehhet?

Szintén kulcskérdés a tehermegosztás, az, hogy az állam, az ügyfél és a bankok közül ki milyen arányban vállaljon részt a veszteségekből. Több forrásunk szerint az állam főként kamattámogatással tudna beszállni a programba, de van, aki úgy fogalmazott: tisztában vannak azzal, hogy a költségvetést nem terhelhetik túl, hiszen így is nagyon szűk a mozgástér.

De nemcsak az államé, hanem a bankoké is. Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára egy múlt heti sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott: fontos lenne, hogy mindenki csak annyi terhet cipeljen, amennyit tud. Ehhez képest ma Magyarországon a terhek nagy részét a bankszektor kapta. A bankadó, a végtörlesztés, az árfolyamrögzítés, az eszközkezelő, a devizahitelesek támogatására tavaly elfogadott 8 pontos javaslatcsomag, a nyugdíjpénztárak felszámolása összesen több százmilliárd forintos veszteséget eredményezett.

A két véleményt összerakva az látszik, hogy a bankok, kormány, adósok hármasából csak utóbbiak maradtak, akiket terhelni lehetne – csakhogy a kormány pontosan rajtuk szeretne segíteni. Kérdéses, hogy a kabinet elfogadna-e egy forgatókönyvet, ami pont a devizaadósoknak lenne a legfájdalmasabb, vagy csak látszatmegoldásokat tartalmazna. (Ezt a problémát hidalhatja át az a már fentebb említett megoldás, hogy a bankok más ajánlattal állnak elő a legrosszabb adósoknak, és mást ajánlanak majd a fizetőképes ügyfeleiknek.)

A mindenkinek megfelelő megoldást megtalálni azért is nehéz, mert például az árfolyamkockázatot megszűntető megoldások automatikusan tehernövekedéssel járnak. Ennek az az oka, hogy akár euróba akár forintba kerülnek a frankhitelek, a kamatterhek mindkét deviza esetén magasabbak, tehát már a részletek szinten tartásához is az államnak vagy a bankoknak, esetleg mindkettőnek pénzt kellene tennie a rendszerbe (és akkor még adósságelengedésről, alacsonyabb részletekről nem is beszéltünk).

Volt forrásunk, aki azt mondta: a javaslatok között szerepel az is, hogy a bankok csökkentik a kamatokat, egy másik beszélgetőtársunk viszont azt is cáfolta, hogy ez a lehetőség egyáltalán felmerült volna.

Meddig tart a baj?

Az egyeztetések harmadik kulcskérdése, hogy átmeneti, vagy tartós intézkedéseket prezentáljanak-e a bankok. Úgy tudjuk, az egyik forgatókönyv azzal érvel az átmeneti segítségnyújtás mellett, hogy a frank néhány éves távon „visszamegy” a korábbi szintjére, ezzel a bajok maguktól megoldódhatnának. Mások viszont, például a Bankszövetség főtitkára olyan megoldást szeretnének, ami végleg leveszi a napirendről a kérdést. Ez lényegében a futamidő végéig (ez átlagosan 15 év) jelentene valamilyen segítséget az adósoknak.

Egyik forrásunk úgy fogalmazott: ha nem sikerül megállapodni egy átfogó megoldásban, a bankok javaslatai csekély kedvezményeket tartalmaznak majd. A bankok részletbefagyasztást, átütemezéseket, a futamidők meghosszabbítását, referenciakamatozást és a pozitív adóslisták mielőbbi bevezetését ajánlhatják, a kormány pedig örülni fog, hogy kihátrálhat a végtörlesztés kiszélesítésére tett ígéretéből, ezzel pedig akár elkerülheti a leminősítést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

5 perce

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

22 perce

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

1 órája

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Címlapon
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

52 perce

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.

március 18., 10:43

  • Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Fordulóponthoz érkezett az ország.

március 17., 11:34

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.

március 18., 05:57

  • Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

A tét a kontinens versenyképessége.

március 17., 16:44

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja

Elindult Magyar Péter konzultációja

Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor hétfő reggel eligazítást tartott

Orbán Viktor hétfő reggel eligazítást tartott

A miniszterelnök a Külügyminisztériumban találkozott a nagykövetekkel.

53 perce

  • Címlapon
Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.

2 órája