Elfogyott a kormány hitele

A vártnál kevesebb ajánlat, a vártnál magasabb hozamelvárással érkezett a múlt héten a magyar állampapíraukciókra, ami egyszerűsítve azt jelenti, hogy a magyar állam nem tudott hitelt felvenni, legalábbis nem a számára elfogadható, értsd megfizethető feltételek mellett a piacon. Annak ellenére sem, hogy bár az ország leminősítése bóvli kategóriába egyre inkább biztosra vehető, egyelőre még a befektetésre ajánlott csoportban vagyunk mindhárom nagy hitelminősítőnél (bár, és egyebek mellett ezért is valószínűsítik a lesorolásunkat, negatív kilátással).

A piac egyszerűen azt kezdte el árazni, hogy a magyar költségvetési folyamatok a kormány kijelentései ellenére nem fenntarthatóak: bizonytalan, hogy tudjuk-e csökkenteni az költségvetési hiányt a következő években, tudjuk-e csökkenteni az államadósságot, vagy maradunk azok, amik egyébként az elmúlt években is voltunk: a nem feltétlen óriási éves léptékben, de folyamatosan és elkerülhetetlenül eladósodó, egyre megbízhatatlanabbul teljesítő, ezért egyre kockázatosabb ország. Azok, akiknek nem sikerül a sokat emlegetett fenntartható költségvetési pályára állniuk.

Az Európai Bizottság is jelezte: nem kerülünk le az unió szégyenpadjáról, nem ér véget a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás, mert nem látszik, mitől lenne 2013-ban három százalék alatt a hiány. Brüsszel egyébként a jövő évre is már 2,8 százalékkal számol a kormány 2,5 százalékos tervével szemben.

Ez a bizalomvesztés tükröződött a forint elmúlt hetekben mutatott viharos, történelmi mélypontot is hozó gyengülésében. Ha ugyanis a költségvetési folyamatok fenntarthatóságát a növekedésre alapozzuk, de a növekedés mégsem jön el, akkor csak az a kérdés, hogy a bevételek és kiadások aránya hogyan alakul, és ebben nem állunk jól. Az idei év jó számait, a 3 százalék alatti költségvetési hiányt és a csökkenő államadósságot ugyanis annak köszönhetően sikerült elérni, hogy a nyugdíjpénztári pénzeket tavaly ősszel államosítva százmilliárdokkal stafírozták ki a költségvetést. Ez azonban egy egyszeri tétel: ha a kiadások változatlan szinten maradnak, és a bevételek nem nőnek, nem ismételhető meg a csoda.

Mindez természetesen nem lenne akkora probléma, ha éppen nem dúlna az európai adósságválság, ha a görög és az olasz államcsőd elkerülésére költött eurószázmilliárdok hiánya nem fogná vissza a gazdasági növekedést, ha a piac éppen szárnyalna, és a befektetők nem minden pillanatban attól tartanának, hogy másnap már kevesebbet érhet az a részvény vagy államkötvény, amibe ma fektetnek. Ez a nemzetközi környezet általában is keményen rontja az úgynevezett feltörekvő országok helyzetét, hiszen ezek kockázati megítélése mindig rosszabb - ha pedig a piac kerülné a kockázatot, akkor nem oda viszi a pénzt.

A magyar eszközök azonban látványosan elváltak a régiós társaiktól. Július óta a forint közel 20, míg a cseh korona csak öt, de a lengyel zlotyi is csak bő 10 százalékot gyengült. A román állampapírok elvárt hozama - dacára annak, hogy Románia már a bóvli kategóriában van - alacsonyabb, mint a magyaroké. Igaz, mögöttük ott áll az IMF.

Az elmúlt nagyjából három hét alatt az 512 bázispontos szintről száz pontot, azaz több mint 20 százalékot emelkedett, ezzel a héten a két és fél éves csúcsra emelkedett a magyar államcsőd kockázatának növekedését mutató  cds-felár. (A cds-kötvény egyszerűsítve egyfajta biztosítást jelent, x összegre meghatározott százalékért köthető, arra az esetre, ha az államkötvényt kibocsátó ország fizetésképtelenné válna.)

Van, ami változatlan

„Koncepciótlanság, értékek keveredése, egyszemélyi döntéshozatal, szűklátókörűség – ez jellemzi leginkább a kormány első egy évének gazdaságpolitikáját, melynek kizárólagos irányítója nem Matolcsy György, hanem Orbán Viktor. A miniszterelnök egy év alatt az IMF melletti korábbi elkötelezettségét felrúgva előbb a további eladósodás, majd a gazdasági függetlenség élharcosa lett. A márciusban bejelentett Széll Kálmán-terv 180 fokos fordulatot hozott, az erős kiadásoldali megszorítást tartalmazó csomaggal Orbán az államadósság elleni harc élére állt. Konzervativizmusnak, kiszámíthatóságnak nyoma sincs a kormány gazdaságpolitikájában. Gazdasági rendszerváltás nem volt, csak a kapitalizmus kapott néhány pofont” – írtuk a kormány első éves gazdaságpolitikáját értékelve. Május végén azonban éppen 265 forint körül járt az euró, és nem volt gond a magyar államkötvények eladásával sem, bár a befektetők által elvárt kamatszint már akkor sem volt alacsony.

A nyári hónapok azonban nem hoztak változást a koncepciótlanságban és a szűklátókörüségben: az ősz éppúgy indult, ahogy az elmúlt év zajlott. Váratlan ötletek, utolsó pillanatban módosított bejelentések, hatástanulmányok, számítások nélküli döntések záporoztak.

Az, hogy november közepéig bizonytalan, marad-e vagy megszűnik egy százezres vállalkozói kört érintő adó január elsejétől, erős túlzással, de mondható belügynek. A várt növekedést, a befektető- és vállalkozóbarát környezetet azonban aligha szolgálja, és lehet még sorolni a példákat a jövő évi adószabályok körüli kapkodásokról, elég csak az egykulcsos adó bukására gondolni. Ezek hatása közvetetten a kiszámíthatlanságot erősítik makroszinten is, de az őszi gazdasági jogalkotásból mindenképpen kiemelkedik a végtörlesztés.

A végtörlesztés nagyot ütött

A Magyarországon bejegyzett, de többségében európai tulajdonosokkal bíró bankok vesztesége már százmilliárd forinthoz közelít, nincs olyan elemzés, ami a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi bizalomvesztésről értekezve ne emelné ki a különadóval, árverési moratóriummal, rögzített árfolyamon való törlesztéssel már amúgy is sarcolt bankszektor elleni újabb lépést.

Ami természetesen megint csak a növekedés egyik pillérét, a hitelezést gyengíti. És elkerülhetetlenül óriási külföldi visszhangot kapott: a beruházásokat is elriasztó, az európai jogelveket sértő, gazdaságilag nem magyarázható lépésként értékelték szerte a világban. Ha a bankszektor gyengül, gyengül a forint és az ország, de a végtörlesztés közvetettet hatásai sem lebecsülhetőek.

A bóvliveszély

A hazai folyamatok vezettek egyértelműen odáig is, hogy a bóvli kategóriába sorolás veszélye kézzelfoghatóvá vált, bármelyik nap esedékes lehet a bejelentés a három nagy hitelminősítő valamelyikétől. És ha egy lép, könnyen követhetik a többiek is. A leminősítés önmagában is rontja az ország finanszírozhatóságát, a nemzetközi befektetők, a nyugdíjalapok befektetési politikájának egyik eleme, hogy megszabják: milyen kategóriás államkötvényekből mennyit tarthatnak a kezükben.

A bóvliba sorolás így azonnali eladási hullámot, ezzel hozamemelkedést indít el. Ennek elkerülésére valójában egyetlen eszköz van: az, ha a piac azt látja, hogy az IMF ott áll egy ország mögött. 2008-ban, az államcsőd széléről így sikerült bóvliba sorolás nélkül visszaevickélnünk, de a tényleges piaci finanszírozáshoz való visszatérés durván egy évbe telt.

Itthon is gyűlt a kritika

A kormány gazdaságpolitikája megbukott – írta Mellár Tamás augusztus végén a Magyar Nemzetben megjelent elemzésében. A közgazdász hangsúlyozta, hogy a gyenge második negyedéves GDP-adatot, illetve egyéb adatokat nem érdemes a mostanában lassuló külső környezettel magyaráznia a kormánynak, mert abban az elmúlt másfél év helytelen gazdaságpolitikájának van szerepe, a lassuló külső környezet majd a következő kettő-négy negyedévben éreztetheti negatív (költségvetési) hatásait. A szerző szerint „válaszút elé ért az Orbán-kormány: vagy azonnal radikális gazdaságpolitikai fordulatot hajt végre, vagy pedig óhatatlanul belecsúszik az elmúlt négy évtized politikájába”.

Mellár csak egy példa arra, ahogy a külföldi elemzők bírálata mellé az elmúlt hónapok folyamatait látva egyre látványosabban zárkóztak fel a hazai, akár nyíltan is a Fideszhez húzó közgazdászok. Járai Zsigmond a múlt héten a Világgazdaság pénzügyi konferenciáján már azt mondta: nemrég Orbán Viktor a „maga szokásos módján” odafordult hozzá, és azt monda, nem érti, csökkent a hiány, az államadósság, mi kell még? Járai azt felelte, kiszámíthatóságra, bizalomra, megbízhatóságra és a beruházások fellendítésére lenne szükség.