Mit nyújthat nekünk az IMF?

2011.11.22. 15:04
Hétfőn megérkezett Washingtonba, az IMF-hez a hitelkérelmünk. Bár a múlt héten arról volt szó, olyan hitelmegállapodást szeretnénk, ami a legkevesebb kötöttséggel jár, már a kérelem olyan, hogy a legrugalmasabb megoldásra nem számíthatunk. Arról, hogy milyen feltételekkel állapodhatunk meg, megoszlanak a vélemények: néhány mutató alapján jobb helyzetben vagyunk, mint a 2008-as IMF-megállapodás idején, de kérdés, hogy ezzel mennyire tudja semlegesíteni az elmúlt másfél év rengeteg vitatott intézkedését és az IMF tavalyi hazazavarását. A piac egyelőre nagyon szkeptikus a közeledés kapcsán.

Az IMF-hez visszatérésünk szándékának múlt csütörtöki bejelentése óta tudni: nehéz lesz a kormány dolga, ha a magyar gazdaságpolitikába nagyobb beleszólást engedő készenléti hitelmegállapodás helyett egy nagyobb mozgásteret, lényegében teljes szabadságot biztosító egyezséget szeretne kötni a Valutaalappal.

Márpedig a kormány és Matolcsy György gazdasági miniszter korábban arról beszéltek: olyan biztosítás jellegű egyezséget képzelnek el, ami a növekedést segíti (tehát nem megszorításokból áll). Úgy tudjuk, a bejelentés után összerántott kormányzati kommunikációs tréningen is az hangzott el, hogy a megállapodásra nem a stabilitási problémák helyreállítása miatt van szükség, az ország növekedése a cél.

Az IMF azonban nem úgy működik, mint például az EBRD (az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank), így a szervezet kínálatában semmilyen fejlett vagy félperifériás országnak szánt beruházási hitel nincs.

Ráadásul a szervezet hétfői közleménye szerint a magyar kormány elővigyázatossági hitelmegállapodást kért. Ez azt jelenti, hogy már a kérésünkben feladtuk annak esélyét, hogy rugalmas, laza feltételeket biztosító megállapodásunk legyen.

Jobb helyzetben vagyunk

A kifejezetten a legszegényebb államoknak nyújtott csomagokat leszámítva az IMF háromféle hitelt kínál kríziskezelésre.

  1. Készenléti hitelmegállapodás – ez segít az államoknak, hogy le tudják küzdeni a rövid távú költségvetési problémáikat, a folyósításnak azonban szigorú feltételei vannak.
  2. Az úgynevezett rugalmas hitelkeret azoknak a stabil országoknak szánt biztonsági háló, akik meg akarják előzni a bajt.
  3. A harmadik megoldás, az elővigyázatossági hitelvonal az előző kettő között áll. Itt az igénybe vevő államoknak ugyan lehetnek gyenge pontjaik, de nincs szükségük olyan mértékű kiigazításra, mint a készenléti hitel esetén (ilyet egyetlen európai ország kapott, Macedónia).

A magyar kormányzati kommunikáció eredetileg arra utalt, hogy olyan típusú hitelmegállapodást szeretne, mint ami a 2. pontban szerepel, és amilyen megállapodása például a varsói kormánynak van a Valutaalappal. Csakhogy a benyújtott kérelmünk ezt a lehetőséget lényegében kizárja, mondja a Portfolio.hu.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy reális lett volna-e ilyenben reménykedni. A Portolio.hu szerint „az ország makrogazdasági fundamentumai alapján erre nem is lennénk jogosultak”. Ugyanakkor a kormány elvileg érvelhetne – vagyis most úgy tűnik, érvelhetett volna – azzal, hogy a 2008-as megállapodás idején a magyar gazdaság rosszabb állapotban volt a mostaninál, ezért találjanak olyan megoldást, amivel a készenléti hitelmegállapodás elkerülhető.

Jelentős különbségek tényleg vannak: a költségvetés valós hiánya a 2008-as hitelfelvételt megelőzően a mostanra tervezett kétszerese volt. A folyó fizetési mérleg hiánya nagyon magasan, 7-8 százalékon állt a mostani többlettel szemben. Sőt, a Magyar Nemzeti Banknak is jóval kevesebb devizatartaléka volt a mostaninál (durván harmadannyi).

Csakhogy a politikai helyzet nem jobb. Bár most stabil kormánytöbbség van, szemben a 2008. őszi helyzettel, az elmúlt másfél év kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája – amely ráadásul szimbolikusan épp az IMF kiebrudalásával kezdődött –, a jogi és alkotmányos aggályok sorát felvető lépések sorozata (a magánkasszák államosításától és az egyes szektorális különadókón át a végtörlesztésig és az IMF-ről a múlt csütörtökig mantrázott kritikák sora) egyértelműen rontotta a kormány tárgyalási pozícióit.

Kockázatok, bőséggel

Az ország piaci megítélése ugyanis magának az IMF nevének a megítélésére nagyot javult: csökkent az országkockázati- és a kötvényfelár és sokat erősödött a forint ( csak a csütörtök délutáni bejelentést követő részvénypiaci rali nem volt rövidtávon sem tartós), kockázatok bőséggel maradtak.

Az elemzői találgatások itt alapvetően kétfelé ágaznak. Egyrészt többen rámutattak arra, hogy a kormány teljességgel előkészítetlen irányváltása csak időhúzásra jó, valós megállapodás helyett a kabinet csak a kilátásba helyezett leminősítés elől menekült. Nagy kérdés: megfogalmazhat-e az IMF olyan követelményeket a segítségnyújtásért cserébe, ami a kormánynak nem lesz elfogadható?

Már nem hisznek Orbánéknak

Nyugati elemzők látnak erre esélyt. „Elég kicsi az esélye, hogy a jelenlegi helyzetben az IMF bármilyen programról is megegyezzen a magyar kormánnyal” – írta Benoit Anne, a Société Générale szakértője a Financial Times feltörekvő piaci blogján.

A lap egy másik cikkében úgy fogalmaz: a kérés módja semmit sem tett azért, hogy eloszlassa azokat a félemeket, miszerint az amatőrök korát éli most Magyarország. Bár a lap szerint az első hírekre pozitívan reagáltak a piacok, a befektetők még hosszas csörtékre számíthatnak a kormány és az IMF között a különadók, a nyugdíj-államosítás és a jegybank-elnökre gyakorolt nyomás kapcsán.

A Wall Street Journal szerint az ország sokat kritizált gazdaságpolitikai irányvonala miatt nem valószínű, hogy az IMF szigorú feltételek nélkül felajánlaná a segítségét. Ráadásul tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a magyar kormány, ami korábban gazdasági szabadságharcot hirdetett, nem valószínű, hogy belemegy egy olyan alkuba, ami korlátozza a hatásköreit.

Valójában viszont aligha van más választása. Bár azt nem tudni, az IMF-nél mennyire akarnak most példát statuálni – ha igen, akkor az tovább rontja a pozícióinkat, tárgyalási helyzetünket –, azt viszont igen (és pontosan tudhatják ezt a Valutaalapnál is, ami tovább rontja a kabinet helyzetét): a magyar kormány nem állhat fel üres kézzel a tárgyalóasztaltól. Egy eredménytelen IMF-egyeztetés minden bizonnyal sokkal mélyebbre taszítaná ugyanis a magyar gazdaságot, a forint árfolyamát, és a csődkockázatot rekordra lökve lényegében ellehetetlenítené az állam piaci alapú finanszírozását, mint ahonnan a múlt csütörtöki bejelentés elindította a jó irányba.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

2 órája

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • Gazdaság
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

10 perce

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

5 órája

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

4 órája

  • Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Amerikai vállalattal indíthat részvénytranzakciót Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.

47 perce

  • Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

48 perce

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02