Csökkent a csődkockázat, veszik a kötvényeket
A szerdai után csütörtökön is folytatódik a forint erősödése. Az euró a délutáni órákban 302-303 forinton mozog, a svájci frank 246 forintig, a dollár 224 forintog erősödött. A történéseket most alapvetően nemzetközi események határozzák meg. Szerdán a világ vezető jegybankjai likviditásnövelő intézkedéseket jelentettek be (csökken a dollár után fizetett egynapos bankközi kamatláb), ami euróerősödéssel és ezzel párhuzamosan forinterősödéssel járt.
Szinten jó hírek érkeztek az állampapírpiacról. Magas túljegyzésre jóval a másodpiaci hozam alatt értékesített a meghirdetettnél több kötvényt csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A kereslet már az előző, november 17-i aukción visszatért, és a hozamsáv is szűkült, de az aukciós hozamok szeptember vége óta először kerültek a másodpiaci hozamok alá.
A 3 éves kötvény iránt volt a legnagyobb, több mint négyszeres túlkereslet, ebből az ÁKK a meghirdetettnél többet, a két hosszabb lejáratú kötvényből a meghirdetett mennyiséget adta el. Az aukció az első kötvényaukció volt azóta, hogy a kormány két hete bejelentette: megállapodást kezdeményez az IMF-fel, majd egy hete a Moody's befektetésre ajánlott szint alatti kategóriába rontotta az ország hitelminősítését. A jó hangulat a hozamok csökkenésében is látszik, a hosszabb futamidőkön 0,25-0,46 bázisponttal kisebb lett a kialakult átlaghozam.
Lejárat | 3 hónap | 6 hónap | 12 hónap | 3 év |
5 év |
10 év |
15 év |
2011.11.25. | 7.15% | 7.49% | 7.95% | 9.27% | 9.55% |
9.56% |
9.52% |
2011.11.28. | 7.25% | 7.75% | 7.85% | 8.90% | 9.03% | 9.03% | 9.05% |
2011.12.01. | - | - | - | 8.44% | 8.70% | 8.78% | - |
Kisebb az esély a csődre
Jelentősen csökkentek az elmúlt napok árfolyamrekordjairól Magyarország államadósság-törlesztési kockázatbiztosítási tranzakcióinak árazásai. A hét elején még rekordszinten, 650 bázisponton állt a csődmutatónk, ez a mutató 585-re esett.
A csütörtökre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg hozzávetőleg 585 ezer euróróért - a múlt heti árazásoknál csaknem 65 ezer euróval olcsóbban - kínálnak határidős törlesztésbiztosítási tranzakciókat a londoni piacon.
A magyar CDS-árazás a múlt heti rekordok előtt 2009 márciusában - a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008. őszi csődje után indult globális pénzügyi válság kiteljesedésének idején - érte el előző csúcsát, 630 bázispontos középárfolyammal az irányadó ötéves kötvényfutamidőre.