Arnold, Levente
17 °C
32 °C

Magyar vircsaft az állami földeken

2012.04.18. 07:20
A hazai mezőgazdaság jellemzően tőkehiányos és szétaprózott, jelenleg kevesen tudnak versenyképes színvonalon termelni, és azok is döntően a nagyobb üzemek. Az állam most hosszú távú földbérleti pályázatokkal földosztásba kezdett, ahol a kinyilvánított cél mégis a kis, családi rendszerben üzemeltetett gazdaságok támogatása. Az elképzelés vitatott, egyes szakértők szerint életképtelenül kis gazdaságok jönnek így létre. De lehet, hogy a szándék meg sem valósul: egyre többen sérelmezik, hogy a pályázatokon végül úgyis a nagyok, Fideszhez közeliként emlegetett cégek nyernek. Ami biztos: aki most nyer, nagyot nyerhet, hiszen a hazai termőföld értéke két év múlva várhatóan a mostani sokszorosa lesz. Sőt, a most kínált állami bérleti díjak a piaci árak harmadára tehetők.

Kié legyen a magyar föld? – ha nem is erről, de arról, hogy ki művelhesse azt kedvező feltételekkel, a lepsényi gazdák levelétől az agrárállamtitkár lemondásán át az Orbán Viktornak szegezett azonnali kérdésekig burjánzó vita alakult ki az elmúlt hónapokban. A tét nem kevés: az, hogy mi lesz több százezer hektárnyi állami föld sorsa a következő húsz évben, és közvetve az is, hogy mi lesz a magyar mezőgazdasággal a következő húsz évben.

Kárpótlásból földbérlet

A történet előzményei lényegében a rendszerváltás idejéig nyúlnak vissza: 1990 után a 1200 téesz és 400 állami gazdaság többségéből nagyrészt apró magánbirtokok jöttek létre, a nemzetgazdaságilag sokkal jelentősebb nagybirtokos – szövetkezeti, vállalati – mezőgazdasági termelés pedig jellemzően az államtól bérelt földeken zajlik.

A földterület kapacitása véges – ráadásul a 7,8 millió hektárnyi termőterület (ebből mezőgazdasági terület 5,3 millió hektár) nagysága kis mértékben csökkent is az elmúlt húsz évben –, ezért az úgynevezett haszonbérletek iránt folyamatos a nagygazdálkodók érdeklődése, függetlenül attól, hogy ki a bérbeadó. Nagy, egybefüggő területeket vásárolni pedig szinte lehetetlen.

Haladék az EU-tól

Az ország 2004-es uniós csatlakozásától többen áremelkedést és a földpiac élénkülését várták, mivel az uniós tagállamok elvileg nem korlátozhatják a külföldiek földvásárlását. Mások ugyanakkor éppen ebben látták a veszélyt, úgy vélték, a külföldi befektetők kiszorítják a magyar gazdákat a hazai földekről.

Így Magyarország – a hasonló helyzetben lévő országokhoz hasonlóan – haladékot kapott az uniótól, hogy bizonyos ideig korlátozta a külföldiek tulajdonhoz jutását: külföldiek és gazdasági társaságok 2014. április 30-ig nem vehetnek földet. Emellett olyan feltételeket is bevezetett, mint például hogy a vevőnek helyben kell laknia, vagy hogy helybeli mezőgazdasági végzettséggel kell rendelkeznie. Az EU-tól kapott haladék azonban jövőre lejár, 2014-től már nem szoríthatunk ki senkit a piacról.

Ez azért fontos, mert a piacnyitás után a nyugat-európai szintekhez fognak közelíteni a hazai föld- és földbérlet árak. Aki tehát nem jut most földhöz hosszú távra, az két év múlva a jelenlegi árak sokszorosával fog találkozni.

A mezőgazdaság egésze a kilencvenes évek eleji földosztások és kárpótlások óta – vagyis nagyjából húsz éve – tőkehiányos, az eszközök és a művelési módszerek kevés kivételtől eltekintve nem korszerűek. Probléma az is, hogy sok helyen idős emberek vagy mezőgazdasághoz nem értők kezdtek kényszergazdálkodásba néhány hektáron, illetve hogy a legtöbbször egy tulajdonon belül sem egybefüggők a földek, ami megnehezíti a művelést.

Nehezebb az állammal

A szétaprózott tulajdonviszonyok miatt a földvásárlás lassú és nehézkes, ezért elterjedtebbek a hosszabb távú bérleti szerződések. Földet bérbe adhat egyfelől olyan magánszemély, aki termőföldhöz jutott, de azt nem akarja művelni. És bérbe adhat az állam is, egészen pontosan az állam nevében eljáró, az állami földvagyont kezelő Nemzeti Földalap.

Előbbivel, a magántulajdonossal viszonylag egyszerű a helyzet: a földet bérbe venni kívánó vállalkozó mond egy árat, amiért bérelhet; a szerződések sokszor tízéves távlatokra szólnak. Nemet ritkán mondanak a bérlőknek, a földeket tömbökben művelik, ha van valakinek hat-nyolc-tíz hektárja egy több száz hektáros, egy cég által művelt területen, aligha talált más bérlőt magának.

Az állammal azonban bonyolultabb a helyzet. Egyfelől azért, mert neki nem néhány hektárja van egy adott helyen, hanem elég sok hektárja, viszont szétszórva az országban Battonyától Nemesmedvesig sokfelé. Másfelől pedig azért, mert az állam nemcsak azt nézi, hogy mennyit kap a földért, hanem egyben agrárpolitikai szándékokat is szeretne érvényre juttatni. És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, ezek az agrárpolitikai szándékok gyakrabban változnak, mint ahogy a haszonbérleti szerződések lejárnának.

Az állam persze megtehetné – hiszen van erre európai modell – hogy liberalizálja a földpiacot, azaz engedhetné, hogy szabadon adják-vegyék a földterületet. És saját tulajdonú földjeinek bérbe adásánál sem kellene más szempontot figyelembe vennie, mint azt, hogy honnan jön a legtöbb bevétel.

Védjük a magyar Riviérát

A magyar agrárpolitika azonban a másik európai úton indult el, hogy a politikai céljait is érvényre juttathassa a termőföld hasznosítása során. Ezt a francia Safer mintájára kezdték el bevezetni az államok, azaz egy állami földkezelő szervezet hoztak létre, ami a föld adásvételével és bérleti jogaival érvényesíti a különböző kormányzati célokat (a Safert egyébként az egyik általunk megkérdezett ágazati szakértő szerint a franciák eredetileg azért is hozták létre, hogy „Jean Gabin ne tudja felvásárolni a fél Riviérát”).

Ez tervük a vidékkel

A jelenleg hatályos állami célokat a Nemzeti Vidékstratégia tartalmazza. Ennek a végrehajtási programja a Darányi Ignác terv, ami a még a 2007-ben indult Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 1300 milliárd forintnyi uniós támogatásából megmaradt 300 milliárd szétosztását jelenti a gyakorlatban.

A kormányzati stratégiában kiemelt terület a kis családi gazdaságokat támogató föld- és birtokpolitika, amit az NFA-n keresztül kívánnak végrehajtani.

Magyarországon ezért működik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), az ő feladatuk a kormány termőfölddel kapcsolatos politikájának végrehajtása.  A szervezet céljaiból egyértelmű a fő kormányzati szándék: a kis, családi gazdaságok helyzetbe hozása és az állattenyésztés súlyának növelése az agráriumban (a kettő egyébként egymásnak részben ellentmondó prioritás, a kistermelőknek a magasabb fajlagos költségek miatt az állattartás kevésbé kifizetődő, mint a növénytermesztés). Az elképzelés mögé a hatályos tervekben piaci megfontolások helyett jellemzően inkább hoznak fel demográfiai és foglalkoztatási érveket, de mindig hozzátészik, hogy eközben a piacon is életképes gazdaságok kialakítása a cél.

Magának az NFA-nak az elindítása azért is fontos volt, mert sokáig azt se tudta az állam, mennyi földje van. Hosszú idő után most készült el újra egy vagyonkataszter, azaz vették leltárba az állami földeket, így mostanra legalább kiderült, hogy 1,9 millió hektár föld tartozik a Nemzeti Földalapba, vagyis az állam kezeli a magyar termőföldek nagyjából negyedét.

Négyszázezer fontos hektár

Az NFA tájékoztatása szerint ebből a csaknem kétmillió hektárból mintegy egymillió hektár az erdőterület, 0,8 millió a mezőgazdasági termőterület, míg 0,1 millió hektár a művelésből kivont terület. A földvagyon 46 százaléka az állami tulajdonú erdészeti társaságok vagyonkezelésében, 30 százaléka a nemzeti parkok és más arra jogosult szervezetek vagyonkezelésében van. Ami a legfontosabb, az a maradék egynegyed: ennyit, nagyjából 400 000 hektárt adtak valamilyen formájú haszonbérletbe.

Ezekből 65 000 hektár újrapályáztatása zajlik most, az NFA szerint „nyilvános eljárásban, a feltételi és bírálati szempontrendszerét a jogszabályok és vonatkozó kormányzati döntések határozzák meg”. A haszonbérleteket 20 éves időtartamra hirdetik meg, elsősorban kis- és középméretű gazdaságok kialakítása vagy megerősítése céljából. Ez a mennyiség tehát látszólag nem sok – a 7,8 millió hektárnyi összes termőföldnek az egy százalékát sem éri el, de még a művelt földterületnek is csak alig másfél százaléka –, ám a precedens jellege miatt fontos lehet, hiszen a haszonbérletbe adott összes állami föld nagysága már a művelt területek csaknem tíz százalékára rúg.

Fontos, de a gazdálkodók életét megnehezítő alapfeltétel, hogy állattenyésztéssel is foglalkozzon a pályázó, az viszont a kistermelőknek kedvez, hogy nincs árlicit, a haszonbérleti díj egységesen 1250 forint/aranykorona/év. Ezt nagyságrendileg úgy lehet lefordítani, hogy a hektáronkénti 50-60 ezer forintos piaci átlagárnak hozzávetőleg a harmadáért lehet hosszú távra földhöz jutni. Az NFA bevételei közvetlenül a központi költségvetésbe folynak, idén több mint 13 milliárdot várnak tőlük. Azoknak pedig még az unokája sem pályázhat, akiknek 1200 hektárnál többje van jelenleg.

A hosszú távú bérlet a beruházások és a hitelfelvétel miatt indokolt. Ágazati szakértők szerint azonban korántsem magától értetődő, hogy a kis gazdaságokra és az állattenyésztésre kell építeni a vidék- és agrárstratégiát. Pontosabban: vannak ágazati szakértők, akik szerint rájuk kell építeni, és vannak, akik szerint a nagy gazdaságokra. És attól függően, hogy mikor melyik szakmai érvrendszer – vagy szakmai-politikai lobbi – képviselői az erősebben, kanyarog a magyar agrár- és vidékpolitika hol erre, hol arra.

Erre kell az NFA

A Nemzeti Földalapot az állami tulajdonban lévő termőföldvagyonnal való ésszerű, és a földbirtok-politikai céloknak megfelelő gazdálkodás, a mezőgazdasági termelés ökológiai, gazdaságossági és jövedelmezőségi szempontjainak figyelembe vételével a családi gazdaságokon alapuló korszerű birtokszerkezet kialakításának előmozdítása érdekében alkotta meg a kormány 2010 őszén.

A Nemzeti Földalap rendeltetése különösen:

  • működőképes családi gazdaságok kialakításának elősegítése, a szakirányú végzettséggel rendelkező agrárvállalkozók földhöz jutásának támogatása;
  • a termőföld magánosítása során létrejött, a hatékony mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan birtokszerkezet vidékfejlesztési célokkal összehangolt javításának támogatása a versenyképes birtokméretek kialakításának elősegítése;
  • birtokrendezés, birtok-összevonási célú földcseréhez szükséges termőföld biztosítása;
  • különleges termesztési célok megvalósításához tartalék terület biztosítása;
  • az erdővagyonnal való tartamos (fenntartható) gazdálkodás feltételeinek segítése;
  • szociálisan hátrányos helyzetűek megélhetésének elősegítése érdekében szervezett mezőgazdasági munkavégzést szolgáló szociális földalap biztosítása;
  • az oktatás és a tudományos kutatás céljainak, a mezőgazdasági, genetikai háttér fenntartásának, megőrzésének szolgálata.
 

Miért az állattenyésztés?

Ha meg akarjuk érteni a kormányzati gondolkodást, akkor arra jó példa a pályázatokban szereplő állattenyésztési feltétel. Magyarországon a rendszerváltás óta szinte minden agrárminiszter elmondta, hogy irányítása alatt vissza kell állítani a növénytermesztés és az állattenyésztés megbomlott egységét. A növénytermesztés-állattenyésztés aránya ma 70-30 százalék körül mozog, pedig az 50-50 százalék elvileg optimálisabb lenne.

Leginkább azért, mert jelenleg elég hatékonyan állítjuk elő növényeket, ezen belül a takarmány jellegűeket is, viszont erre megfelelő felvevőpiac itthon már nincs, az állatokat külföldön tartják. Pedig az állattenyésztésnek sokkal nagyobb az élőmunka igénye, azaz több munkahelyet teremt. Összehasonlításképpen háromezer hektár gabonát megfelelő gépekkel 5-6 ember el tud művelni, míg 500 szarvasmarhához ennek akár a tízszerese is kellhet.

Pontosan ezért sem egyértelmű, hogy egy kis gazdaság hogyan tudna hosszú távon eredményesen beszállni az állattartásba. Nem csak a munkaerőköltségei számottevően nagyobbak, de az állattartásnál a belépéshez is jóval nagyobb tőke kell. Ezzel párhuzamosan a megtérülése kiszámíthatatlanabb és a biológiai folyamatok miatt is csak hosszabb időtávban lehet gondolkodni. Az ágazati szereplők ezért arra számítanak, hogy nem igazán lesznek életképes új belépők, inkább azok fognak sikeresen szerepelni, akik már eddig is tartottak jószágot.

Érthető üzenet

Miért a kicsik?

Ez szintén a mindenkori agrár- és vidékpolitikák egyik központi kérdése is. Azaz, hogy kit segítsenek – és nemcsak olcsó földbérlettel, hanem akár uniós vagy egyéb támogatási programokkal is – a kicsiket vagy a nagyokat. Nagy vonalakban a kisebb termelők több embernek adhatnak munkát, helyben tarthatják a vidékieket és jobban tudják őrizni a környék mezőgazdasági és egyéb hagyományait. Viszont erősen kérdéses, hogy versenyképesek lehetnek-e a nagygazdaságokkal, amelyek méretgazdaságosabbak és tőkeerősebbek, árban mindenképp megverik a kicsiket.

A kormány a kisebb mezőgazdasági vállakozások mellett döntött. „A részvénytársaság szitokszónak számított a minisztériumban az elmúlt időkben” – érzékeltette egy hazai állattartó cég vezetője lapunknak.

Az olcsón bérelhető föld nagy segítség lehetne nekik, de a kis gazdaságok tőkehiánya ezzel biztosan nem oldódik meg. Erre utalnak azok a kritikák, amik szerint szabadtéri agrármúzeumot kívánnak így létrehozni a vidékből. „Csak a gazdák lehetséges jövedelmét csökkentjük ezzel, mert a világpiacra való termelésről végleg lemondunk” – mondta az Indexnek egy egyetemi agrárszakértő – azaz, hogy ha a kistermelésre alapozzuk a magyar mezőgazdaságot, akkor a külpiacokon való megjelenés helyett csak a kisebb üzletet jelentő hazai vásárlóközönséget lehet megcélozni (egy nyolc-tíz hektáron termelő gazda aligha fog exportpiacokat keresni, egy egy-kétezer hektáron termelő cég viszont könnyebben tud külföldre menni).

Egy mezőgazdasági tanácsadással foglalkozó dél-dunántúli szakember így értékelte a vidékfejlesztési terveket: „A környékünkön lévő sertéstelepekre alig lehet ma már dolgozót találni, harminc év alattiak szinte egyáltalán nem jelentkeznek. A fiatalok nem akarnak földet túrni. Nem is lenne szerencsés olyanoknak földet adni, akik nem értenek hozzá. Ráadásul ezek az egészen kicsi gazdaságok sohasem lesznek versenyképesek, miközben az EU-ban kőkemény verseny van. Jól látszik, hogy csak azért mert egy termék magyar, még nem fogják megvenni az emberek, ha a külföldi az olcsóbb. Ez lehet, hogy nem jól van így, de ez a realitás. Luxus törpebirtokokra bízni a magyar mezőgazdaságot.”

„Egy kis gazdaság arányosan több embert foglalkoztat” – érvelt Fenyőházi Tibor, a Magosz alelnöke is. Lapunknak azt mondta, hogy mese az, hogy a kisebb, családi birtokoknak ne lehetne jövőjük. Szerinte nemzeti létkérdés, hogy megmaradjon a földművelő vidéki lakosság, márpedig a nagybirtokok kevesebb embert foglalkoztatnak ugyanakkora területen, mint a kicsik. A tájat elcsúfítják a monokulturális ültetvények, az ételek rosszabbak és egészségtelenebbek lesznek.

A méretgazdaságosság miatt emellett csak akkor maradhatnak ezek a kisbirtokok hosszú távon életképesek, ha különlegesen jó minőségű, nagyobb hozzáadott értékű termékeket tudnak létrehozni. Ezeknek is kérdéses azonban felvevőpiaca, és az ilyen termékek piacra juttatásához külföldön bevált klaszterek pedig a magyar mezőgazdaságban még igencsak gyerekcipőben járnak.

És bár a kormány célja deklaráltan a kicsik támogatása, kérdés, sikerül-e egyáltalán tényleg a kicsiknek adni a földet. „Akinek volt esze vagy csak információja a készülő szabályozásról, az egyszerűen több, a méretkorláthoz igazodó részre szedte szét a cégét, és aztán ezekkel pályázott” – mondta lapunknak egy nagyobb gazdaság vezetője.

Mi lesz a mostani bérlőkkel?

Kérdéses még emellett, hogy mi lesz azokkal a nagyobb gazdaságokkal, amelyeknek hamarosan lejár a földbérleti szerződésük az államnál. Hozzávetőleg 1000-1200 olyan társaság bérel állami földet, amelyek egyenként több mint 1200 hektárt művelnek. Ők egyébként jellemzően sokkal eredményesebben tudnak működni kisebb riválisaiknál. A pályázati rendszer egyértelműen ellenük szól, ugyanis az lehetne az egyetlen esélyük, ha korábban használt földjeiket jórészt egyben pályáztatná meg az állam, ezötszáz-kétezer hektárt nem pályáznának meg egyben a kisebb termelők. Azonban a pályázatok során átlagosan egyszerre 25-50 hektár kiadása a cél.

A nagyobb gazdaságok egyrészt abban bízhatnak, hogy a kormány sem akarhatja szétverni a gazdaságukat, ha eddig jól működött. Másrészt hivatkozhatnak az olyan jelentős befektetéseikre, mint például az öntözés kialakítása, ami jórészt kárba veszne, ha mondjuk az ezer hektárnyi földjüket szétszednének 20-30 hektáros darabokra (igaz, ezek az infrastrukturális szempontok húsz éve az állami gazdaságok és téeszek szétdarabolásánál sem játszottak főszerepet).

Vagy mindegy, hogy mit írnak a pályázatba?

Az egész pályázati rendszerrel fölösleges foglalkozni viszont akkor, ha valójában úgyis teljesen más szempontok alapján születnek döntések. Sokan úgy érzik, hogy a kistermelők helyzetbe hozásának jelszavával inkább a Fideszhez közeli nagybirtokosok jutnak a korábbiaknál is olcsóbban földhöz. Legalábbis a lemondott Ángyán József államtitkár szerint "maffiacsaládok és spekuláns nagytőkés oligarchák"  irányítják a pályázatokat.

A két leggyakrabban hangoztatott példa Lepsény és a Váli-völgy környéki állami földek esete. Előbbinél a helyben gazdálkodó kisebb gazdák helyett a Fideszhez közel álló cégbirodalom tulajdonosa, Nyerges Zsolt Mezort nevű vállalkozása szerezhetett jelentősebb földeket. A Váli-völgyben, Orbán szűkebb pátriájában pedig a miniszterelnök futballakadémiájának igazgatója, Mészáros Lőrinc nyerte el az állami földek bérleti jogát.

Ami biztos, és lemondása kapcsán Ángyán József is utalt erre: a nagy gazdálkodók minden követ megmozgatnak, hogy helyzetbe kerüljenek vagy „helyzetben maradjanak”. A nyílt politikai lobbizást pedig könnyen eredményessé teheti, hogy az egyes pályázatok elbírálásának módja nem nyilvános, és az NFA a pályázatoknál bármilyen szubjektív kizárási vagy viszavonási indokot megfogalmazhat.