Mellár: Új, hiteles emberek kellenek a kormányba

2012.04.23. 06:57

A jegybanktörvény körüli múlt heti fejlemények – a hétfői ötoldalú frankfurti egyeztetés ellenére kedden benyújtott törvénymódosítás – azt jelzik, hogy hacsak nem történik komoly változás a magyar gazdaságpolitikában, akkor az idei esztendőben már nem nagyon lehet számítani a megegyezés tető alá hozására – írja Mellár Tamás közgazdász, a KSH korábbi elnöke a Világgazdaságban megjelent elemzésében.

Mellár szerint a pénzügyi piacok a következő napokban minden bizonnyal értékelik majd a kialakuló új helyzetet. A most éppen 300 forint körüli euróárfolyam nyilván gyengülni fog, miután a befektetők beárazzák az egyezség várható elmaradását, és „csak reménykedhetünk abban, hogy az új árfolyam nem lépi át a januárban elért történelmi csúcsot. De bárhogyan is alakul az árfolyam, a bizonytalanság a magyar gazdasággal szemben nem fog csökkenni, ami a sérülékenységünket még tovább növeli” – írta Mellár.

Elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy az IMF-fiaskó megúszható komoly gazdasági áldozatok nélkül, de ehhez két dologra van szükség, amikkel kormány enyhíthetné a bizonytalanságot és növelhetné a velünk szemben erősen megcsappant bizalmat. Az egyik a most benyújtásra kerülő konvergenciaprogram, a másik pedig a már megszellőztetett kormányátalakítás.

A konvergenciaterv akkor jó, ha meggyőzően mutatja be, hogy a kiadásainkat miként tudjuk biztosan finanszírozni a meglévő, szokványos gazdaságpolitikai eszközökkel. Ennél is fontosabb lehet azonban a kormányátalakítás: ha ennek során „a gazdasági szabadságharcban elhasználódott szereplők helyett a miniszterelnök új, hiteles, az ortodox gazdaságpolitika mellett elkötelezett személyeket ültet a kulcspozíciókba”, akkor elkerülhetjük a válsághelyzetet Mellár szerint.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

6 órája

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

5 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

1 órája

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

9 perce

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

5 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Mindkét párt szavazótábora bővült a teljes választókorú lakosság körében.

1 órája

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48