Megérte, még ha meg is büntet a GVH
A dinynések érdekében végzett munka idén érett be, és "megérte, mégha a Gazdasági Versenyhivatal esetleg szankciókkal sújtja is a Dinnyeszövetséget" - idézi Simonka Györgyöt, a Dinnyeszövetség elnökét és fideszes országyűlési képviselőt a BEOL.
"Még tavaly januárban hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium a dinnyeprogramot"- mondta a lapnak Martonffy Béla a FruitVeb Magyar Zöldség, Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnöke. "Ami nagyon fontos, a termelői ár is stabilizálódott. Ezt korábban az áruházláncok korai akciói igencsak leverték, ami miatt a dinnye jövedelmezősége számos termelő esetében mínuszba ment át."
A lap megjegyzi, hogy az előző évek nyomott felvásárlási árai olyanok kedvét is elvették a dinnyetermesztéstől, akik ebbe nőttek bele. Kisgyermekkorukban már a szüleiknek segítettek, később akár saját területen termeltek.
A terméktanács elnöke úgy látta, hogy az idei szezont a termelők többsége úgy zárta, hogy az önköltség felett maradt némi hasznuk is. Ennek hatására jövőre a termőterület növelésében bízik, annak következtében pedig az export növelésében.
A kartell rossz megoldás
Mint azt az Index korábban megírta, egy hatalmas import dinnyeszállítmányt akart kiszorítani a piacról a kormány által életre hívott dinnyekartell, amelynek értelmében egyik nagy bolthálózat sem adja 99 forintnál olcsóbban a dinnye kilóját. A fogyasztók százmilliókkal lettek megkárosítva, a Vidékfejlesztési Minisztérium viszont sikerként könyveli el, hogy így mindenkinek megérte dinnyét termeszteni.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára később a Csongrád megyei gazdakörök fórumán elsimerte a kartell tényét, a Népszabadság tudósítása szerint azt mondta: „igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. Két év alatt 11 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent Magyarországon a dinnyetermő terület. Mi vissza akarjuk állítani a korábbi termőterületet, ami csak úgy lehetséges, hogy a termelő ne csak az önköltséget kapja meg, hanem legalább 15-20 százalék haszna is legyen a terméken. A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”
Budai egy nappal később már tagadta, hogy kartelleztek volna, azt mondta: csak arra kérték a nagy üzletláncokat, hogy ebben az évben is a tavalyihoz hasonló árban indítsák és fejezzék be a dinnye értékesítést, és külföldről ne vásároljanak. Budai Gyula jelezte, hogy az üzletláncokkal történt megbeszélésen "árakról nem is volt szó".
Jobb, ha a Versenyhivatal is meghúzza magát
Pócs János, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes tagja a Magyar Rádióban szintén amellett érvelt, hogy "a kormány a minőséget garantálja azzal, hogy védett árat biztosít a termelőknek”. Amikor felvetették neki, hogy kartell mégis csak tilos, azt mondta: „ha valami szigorúan tilos ebben az országban, akkor az az a folyamat, ami elindult az elmúlt tíz év alatt. Az, hogy a gazdasági hivatal nem tett semmit az ellen, hogy Magyarországon a magyar termelők meg legyenek védve [...] van erre uniós példa, amikor a gazdák szippantókocsikkal trágyalét fröcsköltek az áruházakra vagy cukorrépával beverték az ablakokat…Ha a GVH ezt akarja, akkor lehet, akkor majd a kormány azt fogja mondani a gazdáknak, hogy szabad a gazda”.