Több munkanélküli, több állami kiadás, több bűnözés

2009.01.30. 15:18
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az embereket munkában tartsuk, mivel a munkanélküliség eszkalálódásának jelentős pénzügyi és társadalmi költségei lennének, jelentette ki az Állami Számvevőszék elnöke. Ha ennek ellenkezője történik, akkor olyan súlyos következményekkel kell szembenézni mint a bűnözés megerősödése, és az állami kiadások még további növekedése. Az ÁSZ elnöke szerint a megoldás, ha támogatják a beruházni-és fejleszteni képes vállalkozásokat.

A munkanélküliség megugrása azzal járna, hogy a nem létező költségvetési bevételekből kellene finanszírozni a most mintegy 400 milliárd forintot kitevő munkanélküli ellátás növekedését, mondta el Kovács Árpád a Csongrád megyei jogásznapon tartott előadásán. Hozzátette azt is járulékos hatásként többek között a bűnözés növekedésével kellene számolni, s ennek kezelése további forrásokat igényelne.

Kovács Árpád szerint olyan pénzügyi lépésekre van szükség, amely elősegítik a piaccal rendelkező, de jelenleg finanszírozási nehézségekkel küzdő vállalkozások működését, támogatják a sikeresnek látszó reorganizációkat, a beruházni és fejleszteni képes cégeket. Ugyanakkor súlyos tévedés lenne a fekete- és a szürkegazdaság eltűrése, ahogy az a kilencvenes évek elején történt - fűzte hozzá.

A válságkezelés sikere nagymértékben függ attól, hogy a magyar pénzügyi rendszerrel mi történik - fogalmazott az ÁSZ elnöke. Bár a pénzügyi szektor számára a külföldi finanszírozás és tőketámogatás rendelkezésre áll, a jövedelmezőség mérséklődése miatt nagy a kockázata a likviditás és a profittermelő képesség további romlásának - mondta Kovács Árpád. A kialakult helyzetben számítani kell a magyar pénzügyi szektor hitelkockázatainak növekedésére is. Figyelmeztető jel a lakossági adósságszolgálat magas szintje és ennek további növekedése - közölte a szakember. Az ÁSZ elnöke elsősorban a lakáshitel-piacon lát veszélyeket. "Nem lehet százezres nagyságrendben lakást elkobozni" - mondta Kovács Árpád. Az államnak oly módon kell beavatkoznia, hogy átvállalja a terhek egy részét, elősegíti a hitelek átütemezését - tette hozzá.