Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a gázenergia takarékosabb felhasználására kéri a kereskedelmi vállalkozásokat. Felhívásában egyebek mellett azt javasolja, hogy a kereskedelmi létesítményekben csökkentsék 15-16 fokra a belső hőmérsékletet.
A bevásárlóközpontokat, áruházakat, az értékesítőhelyeket, raktárakat, logisztikai központokat arra kéri a szövetség: a fogyasztók által nem használt terekben alacsonyabb hőmérsékletet tartsanak, ott pedig, ahol a műszaki feltételek lehetővé teszik, gáz helyett használjanak más energiaforrást. A felhívásban javasolják, hogy a nyílászárókat csak a szükséges esetekben és a legkisebb időszakokra tartsák nyitva, a több bejárattal rendelkező létesítményekben a legkisebb számú ki- és bejáratot működtessék. (MTI)
Két Tolna megyei cégnek összesen mintegy 40 millió forintos veszteséget okozott a január 7-én elrendelt gázkorlátozás. A Wienerberger Télaipari Zrt. bátaszéki üzemében a kiesett termelés értéke 26,8 millió forint volt, a kemencékben lévő téglákban 3 millió forintnyi kár keletkezett, a kemencék megfelelő hőfokon tartása 2,6 millió forintba került, így összesen 32,4 milliós veszteséggel számolnak.
Két napra le kellett állítani a zománcedényeket gyártó, bonyhádi Ema-Lion Kft. üzemében is a termelést. Farkas Antal ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a termelés kiesése körülbelül 10 millió forintos veszteséget jelentett a kft.-nek. (MTI)
Boszniának péntekre elfogy a földgáztartaléka. A balkáni ország gázbeszerzésről folytat tárgyalásokat a német E.ON és a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt. cégekkel, hangzott el a boszniai kormány ülésén. Bosznia teljes gázszükségletét Oroszországból fedezi az Ukrajnán át haladó vezeték révén, amely Magyarországon és Szerbián keresztül jut el területére.