Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának - nyilatkozta szerdán Újvidéken a szerb állami gázellátó vállalat vezetője, miután hazatért a magyar fővárosból. Dusan Bajatovic, a Srbijagas vezérigazgatója azért utazott Budapestre, hogy az országának nyújtandó segítségről tárgyaljon. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délután óta szünetel.
Bajatovic arra kapott csak ígéretet, hogy mihelyt megszületik a gázszállítások felújítását lehetővé tevő orosz-ukrán megállapodás, Magyarország azonnal gázt küld Szerbiába akkor is, ha a gázáram valójában még nem is indult el. Szerbiának nincsenek gáztartalékai - egyetlen komoly tározójában 500 ezer köbméter gáz található, s ugyanannyi a napi hazai termelés. Ez az egymillió köbméter arra sem elegendő, hogy a gázellátó rendszert működésben tartsák. (MTI)
Nem indultak el pénteken a gázfűtésű kazánok a Somogy megyei Jákón. Az óvoda vezetőnője reggel hat órakor - mikor az intézményt nyitotta volna - észlelte, hogy nem kapcsolt be a kazán. Minden óvodást, aki reggel jött, haza kellett küldeni. Az óvodán kívül még száz családnál nincs fűtés a településen.
Azt feltételezik, hogy rosszabb minőségű gáz érkezett a településre. A rossz minőségű gázt érzékeli a modern gázkazán és nem enged bekapcsolni, mondta a Független Hírügynökséget Kovács János polgármester. Néhány családnak szerencséje van, mert vegyes tüzelésű kazánjuk van, ők most fával fűtenek. Körülbelül 50 házban azonban egyáltalán nincs fűtés. Az E-On későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Az Ukrajnával szembeni panaszában az EMFESZ Kft a jogsértések tételes felsorolása során – az Energia Charta 22. Cikkére is hivatkozott mely szerint minden szerződő fél biztosítja, hogy „az általa alapított és működtetett állami vállalat az értékesítéssel vagy a javak és szolgáltatások biztosításával kapcsolatos tevékenységeit az egyezmény kötelezettségeinek megfelelően gyakorolja.”
Az ukrán elnök még mindig nem írta alá a nemzetközi megfigyelők működéséről szóló szerződést. Így az EU tagállamok képviselőiből, illetve egy ukrán és egy orosz szakértőből álló csoport nem kezdhette meg működését, bár a csapat már Ukrajnában van.
Az ukránok korábban nem akarták engedni, hogy a Gazprom is küldhessen megfigyelőt. Nélküle viszont az oroszok nem akarták megnyitni a gázcsapot. Péntek délután úgy tűnt, hogy engednek az ukránok, az oroszok elindítják az EU-ba szánt gázt és a szakértők együtt figyelik, hogy az ukránok megcsapolják-e. Most azonban az ukrán elnök késlekedése miatt a tervből egyelőre semmi se lett.
Az ukrán államfő kijelentette, hogy valótlanok és megalázzák Ukrajnát az oroszországi vezetők szájából az utóbbi napokban elhangzott nyilatkozatok, amelyek szerint Ukrajna lopja az Európának szánt orosz tranzitgázt, és a gázvita az ukrán hatalmi struktúrák nagyfokú politikai korrumpálódását jelzi.
Azt követően, hogy péntek este Kijevben megbeszélést folytatott Mirek Topolánekkel, a soros EU-elnök Csehország kormányfőjével, Viktor Juscsenko közölte, hogy támogatja a mérőműszerek felszerelését az Oroszországból Ukrajnába földgázt szállító hat vezetéken, ami által lehetővé válik az ukrán gázfogyasztás és -továbbítás ellenőrzése. Hangsúlyozta, hogy kötelessége továbbítani az orosz földgázt Európának, és ezt be is tartja. Megerősítette, hogy Ukrajna engedélyezi megfigyelőknek, köztük Oroszország képviselőinek, az ellenőrzést. Juscsenko felszólította Oroszországot, hogy sürgősen újítsa fel az Európába irányuló gázszállításokat.
Az ukrán elnök Kijevben hangsúlyozta: kölcsönösen egyeztetettnek kell lennie az árképzésnek a földgázt, annak tranzitját és tárolását illetően. Ha a gázárakat emelik a tranzitdíjak növelése nélkül, az csődbe viszi az ukrán gázszállító rendszert - mondta Juscsenko, emlékeztetve arra, hogy a tranzitdíj 85 százalékát a továbbításhoz szükséges gáz felemészti. Az elnök jó ötletnek nevezte, hogy a gáznak egységes európai ára legyen. Ehhez azonban szerinte egységes európai gázpolitikára van szükség, ami viszont nem mostanában alakul ki.
Mirek Topolánek, a soros EU-elnök Csehország kormányfője a Julija Timosenko ukrán kormányfővel folytatott tárgyaláson azt mondta: Bizalmi válság van, ezért egy harmadik félnek kell segíteni a válság megoldásában. Timosenko ukrán miniszterelnök közölte, hogy aláírják az orosz földgáz tranzitját ellenőrző megfigyelői csoportról szóló jegyzőkönyvet, aminek csak az az egy feltétele van, hogy az orosz és az ukrán fél képviselői azonos arányban vegyenek részt a munkában.
Ukrajna pénteken korlátozta az ipari fogyasztók gázfelhasználását, hogy biztosítsa a gázvezetékrendszer működőképességének fenntartását. A Naftogaz ukrán állami gáztársaság közölte, hogy kénytelen volt elrendelni a fogyasztás korlátozását, mert csak így tudja biztosítani a megfelelő nyomást és a vezetékrendszer működését.
Az országban mintegy harmadával csökkent a gázfogyasztás azóta, hogy a Gazprom orosz gázipari társaság január 1-jén leállította az Ukrajnába irányuló földgázszállítást. Kijev azt állítja, hogy gáztartalékai még több mint két havi fogyasztást fedeznek, és fokozta a hazai gázkitermelést a napi 61 millió köbméteres maximumra. Az ipari célú gázfelhasználás napi 45 millió köbméterre esett vissza az orosz-ukrán gázvita kirobbanását megelőző napi 65-70 millió köbméterről.
Az orosz Gazprom orosz gázipari óriásvállalat azzal vádolta szombaton Viktor Juscsenko ukrán elnököt, hogy akadályozza az Ukrajnán keresztüli gázszállítások ellenőrzését végző megfigyelőkről szóló jegyzőkönyv aláírását. Szergej Kuprjanov, a Gazprom szóvivője a Pervij Kanal orosz tv-csatornának nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy még mindig nem írták alá az ellenőrzésre hivatott vegyes bizottság létrehozásáról szóló megállapodást. "Ez azt jelenti, hogy az ukrán elnök döntése vagy döntéshiánya továbbra is akadályozza gázszállításunkat" - mondta a szóvivő.
A gázvita három szereplőjének, Oroszországnak, Ukrajnának és az Európai Uniónak tárgyalásai már pénteken is a jegyzőkönyv aláírásán feneklettek meg. Mirek Topolánek cseh kormányfő, az EU soros elnöke mindazonáltal este Kijevben úgy már úgy nyilatkozott, hogy Oroszország és Ukrajna megállapodott arról, hogy engedélyezik egymás megfigyelőinek, hogy ellenőrizzék az Ukrajnán keresztüli, Európába történő gázszállításokat.
Pénteken 64,5 millió köbméter volt Magyarország gázfogyasztása, Szerbiának pedig 4,7 köbméternyit adott az ország - közölte szombat reggel a Földgázszállító (FGSZ) Zrt. Magyarország gázfogyasztása pénteken 64,5 millió köbméter volt - írta közleményében Lakatos Edina, az FGSZ szóvivője -, ez 3 millióval több a csütörtökinél.
Ukrajnából nem érkezett földgáz pénteken sem. Ausztria felől 4 millió köbméternyit vett át az FGSZ. Szerbiának a Mol és az E.ON forrásaiból az előző napi mennyiség több mint két és félszeresét, összesen 4,7 millió köbméter gázt juttatott Magyarország. A szombatra várható fogyasztás az FGSZ szerint 62-64 millió köbméter - írta az FGSZ szóvivője.