A tőzsdei cégek még megúszták a gázhiányt

2009.01.07. 12:24
Tegnap este az FGSZ megkezdte a hazai földgáz fogyasztók korlátozását, ma reggel pedig második kategóriára szigorította az intézkedést, amelynek hatására sorra állnak le Magyarországon különbözõ gyárak (Suzuki, Tondach, Wienerberger). A leállások a Budapesti Értéktõzsdén jegyzett társaságok közül többet is elérhetnek, az alábbiakban megvizsgáltuk, hogy melyek lehetnek ezek.

Egis

Marosffy László pénzügyi igazgató a Portfolio.hu kérdésére elmondta: a társaságot már a korlátozás második fázisa is érinti, ennek ellenére a termelés jelenleg fenntartható, minden mûködik a gyárakban, mindössze a termelést kellett optimalizálni. A vezetõ szerint a harmadik korlátozási fázis esetleges életbe lépése már komoly gondot okozhat, ekkor a termelés jelentõs része leállásra kényszerülne.

MOL, TVK

A MOL szóvivõjének nyilatkozata szerint jelenleg semmilyen módon nem érinti az üzemeket a második fázisú gázkorlátozás. A kockázatokra ugyanakkor erõsen rámutat, hogy a Cashline mai napi jelentésében a következõket írja: "Tegnap megszûnt a Magyarország felé irányuló orosz gázszállítás, amely leginkább a MOL-t érintheti, ha a kimaradás 2-3 hétnél tovább tart. A finomítók és a vegyipari egységek bruttó fedezete a mostani iparági környezetben (alacsony finomítói árrések) amúgy sem túl combos, így a fõ kockázatot az jelenti, ha le kell állítani ezeket (a leállítás és újraindítás jelentõs egyszeri költségvonzattal jár).Egyelõre nem számítunk jelentõs hatásra a hazai piacon a gázvitából adódóan."

Richter

A Richter mûködése az Egis-hez hasonlóan viszonylag jelentõs gázfogyasztással jár, ám egyelõre a társaságot nem tudta elérni a Portfolio pontos információkért a korlátozás okozta kellemetlenségekrõl.

Rába

A Rábánál jelenleg teljes leállás van érvényben, a munka jövõ hétfõn, azaz 2009. január 12-én indul újra. A társaság igen nagy fogyasztó, ezért ha a gázhelyzet jövõ hétfõig nem rendezõdik, akkor érintett lesz a krízis által.

Az érintettség mértéke ugyanakkor nem túl magas: Steszli Ádám, a cég befektetési kapcsolattartója a Portfolio kérdésére elmondta, hogy telephelyeiken mindössze néhány nélkülözhetõ gázmotor esik a gázkorlátozások kettes kategóriájába, ezek nélkül viszont a termelés zavartalan maradhat.

A társaság maga a korlátozások hármas kategóriájába esik, ha a krízis eléri ezt a kategóriát is, akkor a hõkezelések ellehetetlenülnek, ez pedig már akadályoztathatja a termelést. Ebben az esetben a menedzsment megvizsgálja a termelés leállításával, vagy korlátozásával kapcsolatos lehetõségeit.

Zwack

Guttengéber György befektetési kapcsolattartó elmondása szerint a cég a harmadik kategóriába tartozik, így még nem érintik a korlátozások. Ha ide is kiterjesztik a korlátozásokat, akkor leáll a gyártás Kecskeméten, Dunaharasztiban és Budapesten is. "Az esetleges leállás sem okoz jó néhány napig különösebb problémát a cég üzletmenete számára, elhúzódó problémák esetén azonban már zavar keletkezhet a gyártási technológiában is" - mondta a befektetési kapcsolattartó.