További Magyar cikkek
A pillanat megtörtént - hallatszott az M6-os és M0-s csomópontjában felállított hangszórókból kedden háromnegyed 11 körül. Az M6-os avatóünnepségének utolsó momentumaként – nem számítva persze az ilyenkor elengedhetetlen fogadást – ekkor vágta el a nemzetiszínű szalagot a színpad előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Demszky Gábor főpolgármester, és a szocialisták parlamenti frakcióvezetője – egyben a kerület országgyűlési képviselője –, az ollóval a legintenzívebben ügyeskedő Lendvai Ildikó.
És tényleg: az avatás bő félórás ünnepsége valóban csak egy pillanatnak tűnt ahhoz képest, hogy mennyi idő alatt épült meg ez a 8,3 kilométeres útszakasz (amelyhez kapcsolódóan átépítették és kiszélesítették az M0-s egy 2,8 kilométeres részét is). Hiszen a Vegyépszer 2005 tavaszán nyerte el az útépítésre kiírt közbeszerzési tendert, és kezdett a megvalósításba. A legambiciózusabb, kizárólag politikusok által hangoztatott tervekben korábban még 2006-os átadási időpontok is szerepeltek; az akkor még Nemzeti Autópálya Rt.-nek hívott mai Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. egy 2005 márciusi közleményében 2007. február 28-ra ígérte, hogy elkészül a szakasz. Amely kivitelezését tárgyalásos eljárással nyerte a Vegyépszer akkor még 37,1 milliárd forintért.
Csúszott is, drágult is
Ehhez képest végül több mint másfél évvel később, most adták át az utat és a kiszélesített M0-st, igaz, utóbbit csak részben. Mert hiába építették még ezen a három kilométeren kétszer háromsávosra a gyűrűt, az autósok – legalábbis egyelőre – változatlanul csak kétszer két sávot használhatnak az elkerülőből. És nemcsak a határidő változott, hanem a beruházás költsége is, a végösszeg áfa nélkül 47 447 614 099 forint lett, vagyis az építkezés és az átépítés kilométerenként 4,27 milliárd forintba került.
Ezek Magyarország épülésének jelképei – mondta az avatóünnepségen Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök azonban nem a menetközben harmadával emelkedő árakra vagy a lassú munkatempóra gondolt, hanem arra, hogy az autópálya-hálózat hosszát hat év alatt megduplázták, hogy a 10-es kivételével napokon belül minden budapesti főutat összeköt majd az M0-s. Akárcsak egy hete, ismét Baross Gáboréhoz hasonlította saját közlekedésfejlesztési munkájuk jelentőségét, és felhívta a figyelmet arra, hogy nálunk hatszor-hétszer nagyobb az egy négyzetkilométerre jutó autópályák hossza, mint Romániában.
Kedves délkelet-magyarországiak, viszlát Ázsiában
Lelkesedésben Demszky Gábor sem múlta alul a miniszterelnököt. A budapesti főpolgármester koalíciós hangulatú beszédében magát mintegy jövőbeli közlekedési miniszternek tekintve már arról is vizionált, hogy "2010 nyarán reményeink szerint át fogjuk adni az autópálya túlsó szakaszát", és reményét fejezte ki, hogy az M6-os segíti a tolnai, baranyai térség gazdaságának élénkítését és az ott lakók életminőségének javítását is. Hiszen, tette hozzá, "Európa addig ér, amíg az autópálya ér"; kedves délkelet-magyarországiak, viszlát Ázsiában.
Nap fénye, világosságot
Gyurcsány egyébként arra is kitért,hogy az M6-os lett az első teljesen kiépített városi autópálya-szakasz. Mint ilyen, közvilágítást is kapott, így a beruházók nemcsak arra lehetnek büszkék, hogy itt elkészült az első háromszintű autópálya-csomópont (az M6-os átmegy az M0-s fölött, míg az M0-s alatt ettől a csomóponttól mintegy száz méterre vezették át a Barackos utat), hanem arra is, hogy ez az első kivilágított autópálya Budapest térségében.
Az M6-os a körgyűrűtől elválva keresztezi a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonalat, majd áthalad az egykori Metallochemia területén – itt jelentős környezetikár-mentesítést is végeztek az útépítéshez kapcsolódóan –, majd keresztezi a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalat, a Nagytétényi utat, és a 6-os főutat is.
Nem csak sztráda, ami épült
A városi sztrádaszakasz megépítése részben az ingatlanszerzés, de sokkal nagyobb mértékben a közműkiváltások miatt csúszott ennyit, és lett ennyivel drágább (ráadásul ezek egyike sem volt kellőképpen előkészítve). Összesen csaknem 150 különböző hírközlési, elektromos, víz-, csatorna- és szénhidrogén-vezetéket kellett kiváltani. Emellett az M6-os bő nyolc kilométerén 29 műtárgy és 4 csomópont épült, ez utóbbiak miatt szinte a teljes szakaszon többletsávokat kellett építeni a biztonságos le- és felhajtás érdekében (maga a főpálya egyébként kétszer kétsávos). Emellett a beruházás részeként 13 kilométernyi önkormányzati és országos közutat is át- vagy megépítették, valamint kialakítottak ezek csatlakozásaiban nyolc körforgalmú csomópontot.
Az M6-os városi szakaszát kedd délután két órától használhatják az autósok. Éjfélig mindenkinek ingyenes lesz, szerda hajnaltól azonban már csak a személyautósok és a többi, D1-es díjfizetési kategóriába tartozó jármű mehet rajta díjfizetés nélkül. Az utat az átadást követően sajnos nem tekinthettük meg – a rendőrök visszafordították az Érd felé induló autósokat –, de az feltűnt, hogy nemcsak az elvileg aktuális közlekedési információkat közlő mátrixtáblák hiányoznak még róla – ezek az M0-s múlt héten átadott keleti szektorára sem kerültek ki az avatás idejére –, hanem az útjelző táblák is furcsának tűntek.
Az M0-s csomópontjában lévő táblán például nyugat felé csak az M1-est ajánlották, az M7-est nem, míg kelet felé csak az M5-öst, az M3-ast és a 4-es főutat tüntették fel. Holott elvileg abba az irányba kanyarodva lehet eljutni az M2-esig és napokon belül a 11-es főútra is - hacsak nem akarják az észak-déli tranzitforgalmat bevinni a fővárosba.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás
Hullámvasutazást és elbocsátásokat hozhat 2025 – már nem várnak mindenkit tárt karokkal.
január 2., 12:45
- Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon
A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.
január 2., 11:07
- Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.
január 2., 09:19
- Mindeközben
Kulcsár Edina olyan előtte-utána fotókon mutatta meg fogyását, amelyek „nem Instagram-kompatibilisek”
48 perce
- Mindeközben
Kis Grófo: Ma már nem elég évente két dalt kiadni, hanem óriási munkát kell beleölni ahhoz, hogy fennmaradjon a neved
2 órája
- Mindeközben
Szarvas Andi: Lehet mondani, hogy pénzéhes vagyok, de mindent a magam erejéből értem el
tegnap, 21:44
- Mindeközben
Egyre jobban hasonlít Nicole Kidmanre tinilánya, együtt buliztak most Los Angelesben
tegnap, 20:43
- Gazdaság
Sorjáznak az állami ösztönzők, de vajon enyhül-e a lakhatási válság?
Összeszedtük a 2025-ös lakhatást könnyíteni szándékozó kormányzati programokat.
január 2., 17:12
- Gazdaság
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriási bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.
51 perce
- Gazdaság
Miközben a magyar gazdaság bukdácsol, a magyar tőzsde halmozza a rekordokat
Új szereplő és több rekord is született 2024-ben a Budapesti Értéktőzsdén.
január 2., 14:07
- Gazdaság
Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?
Már van elérhető munkáshitel-ajánlat, de érdemes akciókra várni.
január 2., 14:39
- Gazdaság
Új év, régi szelek: beindult a fizetésemelési verseny a kiskereskedelemben
A SPAR és az ALDI is jelezte, mennyit lehet keresni náluk. Mutatjuk a számokat.
január 2., 12:57
- Gazdaság
A következő tíz napban sem lesz tartós fagy, ami megtizedelné a kártevőket
Mínusz tíz fok alatti érték sehol sem valószínű az országban.
január 2., 14:55
- Címlapon
A Financial Times szerint Európa veszélyben van, Oroszország már most hibrid háborút folytat
2 órája
- Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára
Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.
január 2., 19:04
- Címlapon
Kegyetlen gaztevőktől hemzseg a rendőrség szégyentablója
Ezek a bűnözők kerültek a toplistás körözöttek közé.
2 órája
- Mindeközben
Házasság első látásra: Reni váratlanul összetépte végső döntését tartalmazó levelét
tegnap, 19:43
- Gazdaság
Döntött Lázár János minisztériuma, három vidéki városban is átfogó beruházások indulnak
A vidékfejlesztést célozzák.
január 1., 16:37
- Címlapon
Meghalt a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról
Nem tudták megmenteni az életét.
1 órája
- Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról
Nagy hatással lehet a forintra is.
január 3., 08:31
- Címlapon
Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége
Úgy tudni, a nő nagyon rossz lelkiállapotban van.
41 perce
- Mindeközben
Demi Moore-nál talán csak lányai örültek jobban Golden Globe-győzelmének, megható videón a család reakciója
tegnap, 18:40
- Címlapon
Kiderült, hogy tényleg bántalmaztak-e egy autista gyermeket a fóti gyermekotthonban
Lezárult a rendőrségi vizsgálat.
18 perce
- Gazdaság
Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem
Magyarország ellátása zavartalan.
január 1., 19:06
- Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól
A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.
2024. december 31., 08:09
- Gazdaság
Itt a nagy forintrejtély, amiről Orbán Viktornak aggasztó elmélete van
A minden magyar életét érintő talány megfejtését kerestük.
január 1., 15:33
- Címlapon
Minden titkot elárult Vlagyimir Putyin legfőbb riválisa
Alekszej Navalnij mindenbe beavatja olvasóját.
29 perce
- Címlapon
Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek
A kormány szerint 500 milliárd forint mozdul meg.
tegnap, 18:58
- Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik
Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?
január 1., 13:22
- Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék
Emelkedni viszont egyelőre nem fog.
január 1., 11:42
- Címlapon
Erős földrengés rázta meg Tibet szent városát, több tucatnyian meghaltak
Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett.
31 perce
- Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz
Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
2024. december 31., 14:52
- Gazdaság
Már élesedett az inflációkövető adórendszer, de kedvezményekre is lehet számítani az új évben
A SZÉP-kártyák felhasználhatósága is bővült.
január 1., 16:05
- Címlapon
Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen
Az eset Budapest XI. kerületében történt.
tegnap, 19:17
- Címlapon
Mi a csuda az a startup-párt?
Ha a Tisza egy startup, akkor vannak korai befektetőik, és Magyar Péter személyében van egy brutális brandjük, akivel mindent el lehet adni.
54 perce