Újabb vádpont a kirúgott postás ellen?

2008.05.29. 10:48
Összevont ülést tart ma a Magyar Posta igazgatósága és felügyelőbizottsága. A két testület napirendjén szerepel a tavalyi kerékpártender, illetve az azzal kapcsolatban indított, még folyamatban levő vizsgálat is. Az Index úgy tudja, újabb vádpont fog

Fontosabb részletek
  • Tavaly decemberben jelent meg a hír, hogy a Magyar Posta mintegy 1,1 milliárd forintért csaknem 4800 kerékpárt és kerékpár-utánfutót, valamint 1900 biciklire opciót vásárol.
  • A kerékpárok ára miatt a Postát többször támadták, az akkor Szabó Pál vezérigazgató által vezetett postai menedzsment megvédte a közbeszerzési ügyletet.
  • Az Index már január elején megírta, hogy éppen a Posta által elvárt paramétereknek megfelelőek a szlovén kerékpárok.
  • A Posta az elmúlt hónapokban megkapott 102 darab kerékpárt, ebből kettőt mintának, százat pedig a postások használhatnak.
  • Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter lett az SZDSZ kiválása után megalakult új, kisebbségi kormányban.
  • A HVG május 8-i számában adott hírt arról, hogy sérülhetett a közbeszerzés tisztasága, mert a tender kiírása előtt jutott hozzá a később nyertes a kerékpárok bizonyos paramétereihez.
  • Szűts Ildikó új postai vezér május 13-án bejelentette: vizsgálatot indított a kerékpárbeszerzésről a birtokába került új információk miatt. Egy beosztott dolgozót felfüggesztettek, és felkérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot a tender felülvizsgálatára.
  • Május 26-án kirúgják Gergely Lászlót. A Magyar Posta a vizsgálat lezárását még nem jelentette be. Gergely László az Indexnek nyilatkozva elmondja: csak egy kerékpárboltban jár Szlovéniában, a tender kapcsán mindenben vezetői döntöttek.

Függetlenül a tender tisztaságát illetően az utóbbi hetekben felmerült kételyektől, nem lett volna szabad átvenni a szlovén gyártó kerékpárjait – információink szerint ez is szerepel az ügyben indult vizsgálat eddigi megállapításai között, melyekről ma tárgyal a posta felső vezetése.

Az összevont igazgatósági és felügyelő bizottsági ülésén is szereplő anyag azt állítja, a kerékpároknak nem volt érvényes minőségi tanúsítványuk. Márpedig a szerződés szerint ez feltétel volt, azaz, ennek hiányában nem lett volna szabad átvenni a kerékpárokat. A biciklik átvételéért a Magyar Posta szerint a már tenderügyben is felelősnek Gergely László felelt.

A hétfőn elbocsátott férfi ellen felhozott korábbi vád, miszerint kiadta volna a szlovén gyártónak a posta által várt biciklik paramétereit, most újabb ponttal egészül ki: ha a tender lebonyolítása (melyben Gergely Lászlónak nem volt döntési joga) tiszta is lett volna, akkor sem lehetett volna az annak eredményeképpen nyertes cégtől átvenni a kerékpárokat. Gergely László az Indexnek adott szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: nem volt semmiféle döntési joga, az előkészítésben folytatott munkája minden lépéséről beszámolt vezetőinek.