További Magyar cikkek
Mai áron számolva akár 300 milliárd forintba is kerülhet az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly és az M60-asnak a Bóly és Pécs közötti (az 58-as főútig vezető), összesen 79 kilométernyi szakasza – tudta meg az Index. Mivel a sztráda ppp-konstrukcióban épül, a pályázók ajánlatai nemcsak a megépítés, hanem az azt követő harmincéves üzemeltetés, felújítás és fenntartás díjára is kiterjedtek.
Strabag, Bilfinger, Mota
Lapunk információi szerint a tender második fordulójában a három állva maradt jelentkező közül a Strabag vezette Mecsek konzorcium adta be a legjobb ajánlatot. A cégszövetség – amelynek tagja még a Strabaggal az M5-ösön is együttműködő francia Bouygues, a brit John Laing, a Colas és a szintén az alföldi autópályában érdekelt Intertoll Europe Zrt., továbbá a beruházás 10 százalékát meghaladó mértékben alvállalkozó lenne a a Magyar Aszfalt, a Colas Hungária és a Közgép – nagyjából 300 milliárd forintos árat határozott meg a koncessziós sztrádaépítésre.
Az írásban beadott ajánlatok alapján a második helyen az M6-M60 Mecsek Konzorcium végzett – tagja az M6-os Érd-Dunaújváros közötti szakaszát építő és üzemeltető konzorciumot is vezető Bilfinger, a vele ott is együttműködő osztrák Porr, a francia Egis Projects, a Vegyépszer, az osztrák Allgemeine Baugescheschaft, valamint a francia Vinci Concessions és Vinci SA –, amely több mint 370 milliárdért vállalta volna a munkát. Csak a harmadik lett az első pályázati kör után még élen álló, a portugál Mota vezette Alisca Sopianae Konzorcium (tagja még a reptértulajdonos német Hochtief, a brit Macqarie Investment Management és a magyar Euroaszfalt). Az Alisca Sopianae 410 milliárd forint fölötti jelenértéket állapított meg a pályázatában.
Öten voltak, hárman maradtak
Értesüléseinket nem kommentálta a koncessziós pályázatot kiíró GKM. A minisztérium kommunikációs főosztálya azt közölte: ennek a két szakasznak a "ppp konstrukcióban történő tervezésére, építésére, felújítására, üzemeltetésére, fenntartására és e tevékenységek finanszírozására vonatkozó koncessziós jog nyújtására irányuló közbeszerzési eljárás jelenleg az ajánlattételi/tárgyalási szakaszban van". A tárca arról is tájékoztatott, hogy az eljárás eredményhirdetésének időpontja az ajánlattételi felhívás szerint 2007. október 11., ám a pontos időpont az országgyűlés jóváhagyásától függ.
Eredetileg öten jelentkeztek a dunai autópálya megépítésére és üzemeltetésére. Az első forduló után két pályázó esett ki, egyikük az a portugál Brisa Auto-Estadas volt, amely az AKA-pályázat miatt került konfliktusba a Kóka vezette tárcával (a portugálok kifogásolták, hogy az AKA 40 százalékos állami tulajdonrészét zártkörű pályázaton, nem szakmai befektetőknek akarta értékesíteni a GKM, emiatt levélben tiltakoztak a kormánynál).
A Strabag előrelépése az első körhöz képest – akkor a második helyre sorolták – azért is figyelemreméltó, mert a cégről tavaly ősszel egy osztrák európai parlamenti képviselő, Hans-Peter Martin azt nyilatkozta, hogy 2004-ben pénzt adományozott a kormányzó magyar szocialistáknak. Az ügyben az SZDSZ-es Kuncze Gábor és a szocialista Puch László neve is felmerült; az SZDSZ tagadta a vádakat, bár azt elismerte, hogy az osztrák liberális intézettől kaptak támogatást.
Kevesebb alagút, magasabb ár?
Úgy tudjuk, a második körben a legkedvezőbbnél 25-35 százalékkal drágább ajánlatokat elsősorban az építési költségek eltérő tervezése adta (a két magasabb árat kínáló konzorcium információink szerint az elkészített tervekben lévőnél kevesebb alagúttal és több bevágással számolt). Mivel az írásbeli ajánlatok benyújtása után most folyik a tárgyalásos eljárás, itt lehetőség lesz a műszaki tartalmak pontosítására, és kiderülhet az is, hogy az alagutak száma hogyan hat az építési költségekre (a videón az alagutas szakasz látványterve, amit a tervező Unitef '83 Zrt. készített).
A beadott árajánlatok annak fényében figyelemre méltók, hogy Kóka János gazdasági miniszter tavasszal még azt mondta: 200 milliárdért épülhet meg Pécsre az autópálya. Ezek az ajánlatok ennél jóval magasabbak, és bár ebben a 300-400 milliárd forintban nemcsak a megépítés, hanem a majdani üzemeltetés ára is benne van, nem szabad elfeledkezni arról: a mostani tenderben még nincs szó a Dunaújváros-Szekszárd szakaszról, amelyre csak ősszel írják ki a pályázatot.
Az M6/M60-at teljes hosszában, tehát Dunaújvárostól Pécsig 2010-re kell megépíteni, az M6-os Bóly-országhatár közötti szakaszának elkészítése attól is függ, mikorra épül meg a horvátoknál az eszéki autópálya. A hivatalos indoklás szerint azért, mert abban az évben lesz a baranyai megyeszékhely – az autópályához utolsóként jutó magyar nagyváros – Európa kulturális fővárosa. Nem mellékesen választások is lesznek három év múlva.