Hetvenezer románt bocsátanának el
A már meghirdetett 25 százalékos bércsökkentés, valamint a nyugdíjak és a munkanélküli segély 15 százalékkal való megkurtítása mellett idén 1,29 millióra csökkentik a közalkalmazottak számát. Napilapok számítása szerint ez 70 ezer ember elbocsátását jelenti.
A kormány úja adók bevezetését is vállalta, így 16 százalékos adó kivetését tervezi az ebédjegyekre, amivel a magánvállalatok kiegészíthetik dolgozóik jövedelmét. A kormány ezentúl adót vet ki a tőkehozamból származó bevételekre, beleértve a bankbetétek kamatját is.
Az idén nem kapnak tizenharmadik fizetést a közszférában dolgozók, emellett ideiglenesen felfüggesztik a korengedményes nyugdíjaztatásokat, és megszüntetik az IT-szektorban a programozókat foglalkoztató cégeknek járó kedvezményeket. Az egészségügyben is megtakarításokat terveznek, több mint kilencezerrel csökken a kórházi ágyak száma. A sajtó által ismertetett dokumentum szerint 150 kórházat bezárnak, de ez utóbbi információt cáfolta Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter.
A kormány a részleges hozzájárulási fizetéses rendszer bevezetésével is növelné az egészségügy bevételeit, a betegekkel megfizetett szolgáltatások között szerepel egyebek között a vizitdíj is. A lakosságnak várhatóan többet kell majd fizetnie a hőenergiáért, mivel a GDP szintén 0,3 százalékának megfelelő összeggel csökkentik a állami fűtéstámogatást.
A kormány a gyermeknevelési támogatás rendszerét is módosítani akarja, így megszüntetné azt a rendelkezést, ami lehetővé tette, hogy a magas jövedelmű édesanyák a bérük 85 százalékát igényeljék gyermeknevelési támogatásként.
Románia tavaly márciusban kötött az IMF szervezésében 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást, amelyből 13 milliárdot a washingtoni pénzintézet biztosít. A román kormány az ötödik, 850 millió euró értékű hitelrészlet folyósítása érdekében vállalta a közkiadások csökkentését, ami nélkül a román államháztartási hiány idén meghaladná a GDP 9 százalékát. A deficitet Romániának 6,8 százalékra kell csökkentenie 2010-ben.