Ma már minden felfelé tart

2008.09.19. 11:01
Mintha elfújták volna ma reggelre a pánikhangulatot a piacokon: a tény, hogy az angol pénzügyi felügyelet megtiltotta, hogy a befektetők a részvények esésére játszanak, több más kedvezően fogadott hírrel tegnap pluszba lökte az USA-t. Európa tőzsdéi és a BUX is jelentős pluszban kezdték a napot, a forint is erősödött, az euró ára 240,50 körül van.

A lengyel zloty a forinthoz hasonlóan a tegnapi záráshoz képest mintegy fél százalékkal értékelődött fel délelőttre, míg a cseh korona lényegében stagnált. A forint már tegnap estére elérte a 242,50 körüli szintet, miközben csütörtök délelőtt még 246 forint közelében volt az euró ára, ma reggel pedig egy nagyobb ugrással 240,50-ig esett a közös pénz ára.

A BUX az amerikai hírek hatására – a Wall Street már komoly emelkedéssel zárt – 5,4 százalékos pluszban indult, a kereskedés első két órájában az erősödés folytatódott, elérte a 6 százalékot. Az elmúlt napok két legnagyobb vesztese, a Mol és az OTP egyaránt jelentős pluszban van, a bankpapírok 8,8 százalékkal, az olajpapírok 6,6 százalékkal érnek többet, mint tegnap este.

Az orosz tőzsdén még ennél is nagyobb mértékű volt az emelkedés: Moszkvában szerdán még azért kellett felfüggeszteni a kereskedést, majd bezárni a tőzsdét, mert túl meredek volt az esés, sőt, voltak olyan hírek is, hogy a börze ma sem nyit ki. Ehhez képest ma reggel elindult a kereskedés, de hamarosan már az őrületes, 15 százalékot meghaladó mértékű emelkedés miatt kellett átmenetileg felfüggeszteni. A kedvező nemzetközi hírek mellett a portfolio.hu szerint az emelkedéshez hozzájárulhat a szárnyaláshoz az is, hogy az orosz kormányzat bejelentette, hogy 2010-től csökkentik az olajcégek adófizetési kötelezettségét. Ezen kívül az állam 20 milliárd dollár értékben kíván az idei és a jövő évben részvényeket vásárolni a tőzsdén keresztül.

De mi történt az USA-ban?

A brit tőkepiaci felügyelet egyszerűen megtiltotta, hogy esésre spekuláljanak a tőzsdei befektetők (ehhez egy speciális ügylet szükséges), a hírek szerint az USA is hasonló lépést fontolgat. A jegybankok újból likviditást biztosító intézkedéseket hoztak, az USA kormánya meg egy olyan intézet felállításán gondolkodik, amely kifejezetten csődközeli bankok, brókercégek kisegítését vezényli. Mindez együttesen vezetett az pánikhangulat lecsillapításához, és ahhoz, hogy az európai idő szerint mára virradó éjjel záró amerikai tőzsdék már jelentős pluszt mutassanak fel a kereskedés végére, megalapozva ezzel a mai, európai rallit.

Minden idők egyik legnagyobb nyitási nyereségével indult a pénteki kereskedés a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután a brit pénzügyi felügyelet előző este megtiltotta az árfolyamzuhanásra játszó - short - spekulációs ügyletláncolatok további kiépítését a bankszektor papírjaival, és az amerikai kormány is lépéseket helyezett kilátásba az ottani pénzügyi szféra rossz portfolióinak kezelésére. Londonban a bankrészvények példátlan, 30-50 százalékos emelkedéssel nyitottak – jelentette az MTI.

Az LSE elsődleges árfolyammutatója, a FTSE-100-as a délelőtti kereskedésben csaknem 7 százalékos, 340 ponthoz közeli pluszban volt, 5200 pont felett, vagyis ismét jócskán visszaemelkedett a lélektani határnak tekintett ötezres sávba. A vezető index a héten jórészt a négyezres sávban mozgott, ahol három éve járt legutóbb. A korai kereskedés messze legnagyobb nyertesei a bankrészvények voltak. A nagybankok közül a Royal Bank of Scotland délelőtt 40 százalékkal volt drágább előző zárójánál, de nyitás után előfordult 50 százalékhoz közeli árfolyamnyereség is. A legnagyobb brit jelzálogkölcsönző, a Halifax-Bank of Scotland (HBOS) - amelyet épp a héten vett meg 2,32 fontos részvényenkénti áron, részvénycserés ügylettel a Lloyds TSB - péntek délelőtt 35 százalékos emelkedéssel a vételár fölé, 2,33 fontra erősödött.

Az HBOS részvénye ellen a hét elején még súlyos eladási spekuláció zajlott: a papír jár 88 pennyn is. A Lloyds TSB által kínált - és az HBOS által elfogadott - ár még a szerdán kötött átvételi egyezség idején is jelentős prémiumot tartalmazott: a jelzálogbank aznap 1,47 fonton zárt az LSE-n. A Barclays bank, amely a héten megvette a csődbe ment amerikai Lehman Brothers maradványait, pénteken 40 százalék feletti nyereségben nyitott, és a kereskedés későbbi szakaszában is még 27 százalékkal volt drágább az előző esti zárónál. A piac elsősorban azokra a radikális intézkedésekre és intézkedési tervekre reagált, amelyeket a londoni és a New York-i tőzsdei pánikhangulat enyhítésére dolgoztak ki a brit és az amerikai felügyeleti hatóságok. A londoni Cityben péntek hajnaltól érvényes az utóbbi évtizedek legradikálisabb piaci rendteremtő célú határozata, amellyel a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) ideiglenesen megtiltotta a befektetőknek új short - vagyis árfolyamzuhanásra játszó - pozíciók felvételét, illetve a már meglévő ilyen nettó pozíciók aktív továbbépítését a tőzsdén jegyzett pénzügyi vállalatok részvényeiben.