700 milliárd dollárt állami pénz a bankcsődök ellen

2008.09.21. 16:51
Az amerikai kormányzat meggondolta magát, és állami segítséget nyújt a bajba került bankoknak. 700 milliárd dolláros adósságfelvásárlással akarja megmenteni az ország bank- és pénzügyi rendszerét. Állami intézetet nem gründolnak az alapnak, viszont felvesznek pár befektetési menedzsert.

Az amerikai kormány 700 milliárd dollárt tervez költeni arra, hogy megmentse az összeomlástól az amerikai bank- és pénzügyi rendszert.

Az erre vonatkozó tervet a kormány szombaton jutatta el a kongresszus szakbizottságaihoz, amelyek már megkezdték annak tanulmányozását. Megfigyelők arra számítanak, hogy a kongresszus már kedden, vagy szerdán dönt a javaslatról.

Ennek lényege, hogy a 700 milliárd dollárból az állam kivásárolja a bankoknál és biztosítóknál felgyülemlett rossz adósságokat. Ez azonban csak azokra az intézetekre terjedne ki, amelyeknek a székhelye az Egyesült Államokban van.

Szombaton a The New York Times azt írta, hogy a pénzintézetek megsegítését célzó terv végrehajtásához a kormányzat nem állít fel semmilyen különleges intézetet. E helyett a pénzügyminisztérium befektetési menedzserek egy csoportját alkalmazza majd.

A piacmentő javaslat arról is szól, hogy 10,6 ezer milliárd dollárról 11,3 ezer milliárd dollárra, azaz pont a 700 milliárd dolláros mentőövvel növelnék az állami adósság törvényben korlátozott felső határát

Megfigyelők szerint erősíti a kormánytervvel kapcsolatos bizonytalanságot, hogy egyelőre senki sem tudja, pontosan mennyi az értéke a nem likvid - az üzleti körökben már csak toxikusnak nevezett - értékpapíroknak. A BBC értesülése szerint ez elérheti az ezer milliárd dollárt is.

A kormány azért is kényszerül az "államosításra", mert szerdán az Egyesült Államok - és részben más vezető országok - pénzügyi rendszere a csőd szélére került a likviditás hirtelen megszűnése miatt. A Lehman Brothers befektetési bank csődje és a Merrill Lynch ugyancsak amerikai befektetési bank szélsebes eladása óriási meglepetést és zavarodottságot okozott a piacokon, a bankok leálltak a kölcsönnyújtással egymásnak. Emiatt az amerikai és az euróövezeti pénzügyi rendszer szinte megbénult.

Szerdán az amerikai jegybank (Fed), az Európai Központi Bank (EKB), a japán, a svájci és a kanadai központi bank koordináltan összesen 180 milliárd dollárt költött arra, hogy életet leheljen a likviditás hiánya miatt fulladozó bankrendszerbe.

Az intézkedés azonban csak korlátozottan stabilizálta a piacokat, és csütörtökre egyértelművé vált: az amerikai kormány rendkívüli és kardinális lépései nélkül nem sikerül elhárítani az amerikai pénzügyi rendszer szétesését.

A kialakult helyzetben a Bush-kormányzat feladta eddigi álláspontját, és kénytelen volt elismerni, hogy állami beavatkozás nélkül nem sikerül a kereskedelmi bankok csődjét elkerülni.