A világ legdrágább lakásai

Az abszolút győztes London belvárosi, magas presztízsű negyedeiben 21 800 - 36 200 dolláros (3,7 millió-6,2 millió forint) négyzetméterárak mellett lehetünk boldog lakástulajdonosok, míg London más előkelő negyedeiben, mint Wimbledon vagy Richmond "csak" 14 142 és 19 361 dolláros (2,4-3,3 millió forint) négyzetméterárakkal kell számolnunk. Londont a második helyen Manhattan követi, ahol az átlag négyzetméterárak 12 510 dollár és 22 923 dollár (2,1-3,9 millió forint) között mozognak. A dobogó harmadik helyén Moszkva áll, az orosz fővárosban 10 764 dollár és 20 506 dollár/négyzetméter (1,8-3,5 millió forint) áron vásárolhatunk ingatlant. Az elsőket az európai városok közül Párizs, Barcelona és Genf követi szorosan, de már 4 számjegyű (dollárban) négyzetméterárakkal.

Milliós négyzetméterárak

A tíz legdrágább város között a továbbiakban négy ázsiai országot találunk: Hong Kong, Tokió, Szingapúr és Mumbai, melyek közül Mumbai (India, korábban Bombay) érdekes kivételnek számít. India egy rendkívüli gazdasági növekedést produkáló, de még mindig szegény és elavult ingatlanszabályozással rendelkező ország. Mumbaiban az ingatlan árak a 8 000-10 000 dollár/négyzetmétert (1,3-1,7 millió forint) is elérhetik, míg India szilikon völgyeként számon tartott Bangalor 950-1900 dolláros (164 ezer-326 ezer forint) négyzetméteráraival még mindig a világranglista végén kullog.

Mumbaihoz hasonlítva a kínai városok is jelentősen olcsóbbak, például Shanghaiban 2870-3540 dolláros (493 ezer-608 ezer forint) árakat találunk. Az ázsiai-csendes-óceáni térség ingatlanpiacai közül Sydney-t kell még megemlítenünk, amely szintén az élcsapatban szerepel 6000-10 000 dolláros (1-1,7 millió forint) négyzetméteráraival. Itt a folyamatos áremelkedés hátterében speciális okok is állnak: a bevándorlók töretlenül áramlanak a kontinensnyi országba, ugyanakkor az építőipar a szakképzett munkaerő folyamatos hiányával küzd, ami megdrágítja az ingatlanfejlesztést.

A sereghajtók

A fenti számok tükrében a Közel-Keleten és Afrikában meghökkentően alacsony árakkal találkozunk: a példa kedvéért a Kairóban akár 400-900 dollárért (68 ezer-155 ezer forint) is vásárolhatunk lakást. A Közel-Kelet a buy-to-let konstrukciót keresőket kecsegteti kiemelkedő hozamokkal. A külföldiek ingatlanvásárlását először Dubai lette lehetővé, majd más államok is követték példáját, mint Bahrain, Katar és Omán. A régió meglehetősen alulárazott ingatlan vételárai magas bérleti díjakkal párosulnak - a már említett kairói példa esetén az átlag hozam 11-12 százalék körül alakul, de egy előkelőbb negyedben található 250 négyzetméteres lakás hozama a Global Property Guide adatai szerint a 17 százalékot is elérheti. A régió többi fővárosában (Amman, Isztambul, Dubai, Marrakesh, Beirut, Tel Aviv), illetve Kairo kevéssé kedvelt negyedeiben a hozamok 7-10 százalék körül alakulnak. Összehasonlításképpen a vizsgált hozamok Párizs belvárosában sem magasabbak, mint 4,4 százalék, illetve más kedvelt európai piacok hozamai, mint például a spanyolországi csak a 2-4 százalékot érik el.

A térség gazdag államainak magas bérleti díjait az országok különleges adottságai - az olajkincsek, az alanyi jogon járó magas juttatások - illetve az ennek köszönhető nagyarányú külföldi munkaerő jelenléte magyarázza: az országban átmenetileg tartózkodó külföldi állampolgárok kereslete a kiadó ingatlanok iránt az egekbe repíti a bérleti díjakat. Mindezek mellett meg kell említenünk, hogy a fenti befektetési forma nem tartozik az alacsony kockázatú konstrukciók közé, figyelembe véve az említett országok politikai és biztonsági kockázatait.

A fentiekhez érdemes hozzátennünk néhány érdekes adatot a világ egzotikus tájairól: az amerikaiak egyik kedvelt nyaralóhelyén, a costa rica-i San Jose-ban relatíve olcsón, 1250-2440 dollár/négyzetméterért (215 ezer-420 ezer forint) találunk ingatlanokat, a Bahamákon pedig 3860-5680 dollár/négyzetméter (663 ezer-976 ezer forint) környékén biztosíthatunk magunknak hosszú távú lakhatást. A bérleti díjakat vizsgálva is London, Moszkva és New York áll az élen. A biztos első helyezést itt is London nyerte el, a brit főváros egyik közkedvelt belvárosi negyedében egy 120 négyzetméteres lakás bérleti díja 13,000 dollárral (2,23 millió forint) könnyítheti pénztárcánkat havonta. A ranglistán a továbbiakban itt is Tokió, Párizs, Hong Kong, Sydney, Genf és Szentpétervár verseng, csillagászati bérleti díjakat felmutatva.

Régiós árak

A kelet-közép-európai régió favoritjának Varsó és Prága számít, ugyanakkor Budapest ezen a listán is sereghajtó: szinte az összes közép- és kelet-európai nagyvárosban magasabbak a kínálati lakásárak, mint a magyar fővárosban. Prága esetében a meglévő különbség reálisnak tűnik, hiszen a cseh gazdaság fejlettebb a magyarnál és maga Prága is fejlettebb város, mint Budapest. Érdekes adalék, hogy noha Varsó - a második világháború szomorú következményeként - a legtöbb közép-európai fővárossal ellentétben nem rendelkezik klasszikus óvárossal, a belvárosnak nevezett központi városrészben az árak egészen elképesztő magasságokba szöktek.

Az ugyanakkor az már sokkal inkább elgondolkodtató, hogy olyan városokban is drágábbak a lakások, mint a Budapestnél sokkal kisebb lélekszámú és gazdasági jelentőségű Pozsonyban, vagy az EU-hoz csupán tavaly csatlakozott és a gyors növekedés ellenére továbbra is jelentős lemaradásban lévő Bukarestben. Vagy említhetjük Vilniust is, hiszen manapság már a balti államok fővárosaiban is több pénzre van szükség egy lakás megvásárlásához, mint Budapesten.

A Pénzcentrum szerint keresleti oldalon a gazdaság növekedési üteme mellett az egyik legmarkánsabb különbség Magyarország és a dinamikus árnövekedést produkáló közép-európai országok között a lakáspiacot övező általános hangulat. Ha ugyanis egy lakáspiacon általánosan elfogadottá válik az a nézet, hogy az árak emelkedni fognak, akkor a vásárlók előrehozzák vásárlásaikat, a befektetők spekulatív jelleggel vásárolnak – és így mintegy önbeteljesítő jóslatként következik be a lakásárak emelkedése.

A kínálati oldalt vizsgálva nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a komoly árrobbanást produkáló országokban, Romániában vagy Bulgáriában az újlakásfejlesztések száma az elmúlt években meg sem közelítette a magyarországi szintet. Ez az állítás igaz a régió "lakáspiaci dinamitjára", Varsóra is.

Ha a fent felvázolt tényezőket figyelembe vesszük, akkor találunk ugyan elegendő érvet amellett, hogy miért olcsóbbak a lakások Budapesten, de az érvrendszer közel sem győz meg maradéktalanul. Az biztosan látszik, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére jelentős felértékelődési potenciál rejlik még a hazai lakóingatlan-piacban, és középtávon várható, hogy közelíteni fogunk a jelenleg előttünk vágtató szomszédainkhoz.