Meg nem erősített hírek szerint az A és B osztályú Mercedes modellek gyártásának helyszínéül Romániát illetve Lengyelországot szemelte ki magának a német autóipari vállalat.
Bár Florian Martens, a Mercedes-Benz kommunikációs szakembere a Ziarul Financiar kérdésére erősítette meg, cáfolni sem kívánta a felröppent hírt. Egy kelet-európai gyár felépítésének lehetőségeit fontolgatjuk kapacitás bővítése céljából - mondta a román üzleti napilapnak Martens a konkrét helyszín említése nélkül.
Egyes román lapok eközben már a gyár leendő helyszínét is tudni vélik. A Ziua de Cluj tényként közli, hogy az autógyár a Kolozs megyei ipari parkban, az új Nokia gyár mellett, kétszáz hektáron négyszáz millió eurós költséggel 2011-re épül fel. A kolozsvári lap szerint a négyezer dolgozó évente 350 ezer gépkocsit szerel majd össze a gyár futószalagjain.
A potenciális beszállítók helyzetét megvizsgálva a helyi sajtó szerint Románia előnyt élvez Lengyelországgal szemben. A Daimler-csoport ugyanis a Mercedes-Benz Romania importőrcég, illetve a Fehér megyei autóalkatrész-gyártó Star Transmission Cugir tulajdonosaként már jelen van az országban.
A romániai piacon a craiovai Dacia gyárat megvásárló Renault mellet nemrég a Ford köthetett sikeres szerződést az állami tulajdonú Daewoo átvételéről.