Magára rántotta a kormány Tavares bilijét

A Külügyminisztérium csütörtökön publikálta a magyar kormányt elmarasztaló Tavares-jelentést kiveséző válaszjelentését (pdf), mely a portugál képviselő átfogó vádcsokrát igyekszik cáfolni. Az apropóul szolgáló dokumentum voltaképpen az Európai Parlament állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) elé kerülő tervezet, mely még rettentően messze, néhány száz módosító javaslatnyira van attól, hogy az EP egységes politikai állásfoglalásává váljon.

Remek politikai eszköz

A Tavares-jelentés Magyarországon nagy hullámokat vert. Brüsszeli fideszes forrásaink „remek politikai eszköznek″ minősítették a jelentést, melyet szerintük nagyon profi módon használtak a Fidesz európai ellenfelei, hogy immár másfél éve ezzel is napirenden tartsák a „magyarkérdést″. A jelentéstervezetből különösen az elhíresült hetes cikkely részleges alkalmazásának javaslatát emelte ki a média, és ezt a fideszes politikusok valóban fenyegetőnek érzik. No nem azért, mintha reális esélyt látnának a Magyarországgal szembeni uniós eljárás megindítására – ezt még az MSZP sem támogatja –, hanem azért, mert attól tartanak, hogy ezt „folyamatosan lebegtetni fogják”, és az elkövetkezendő hónapokban is „folyamatos hivatkozási alap lehet majd a magyar kormánnyal szemben”.

A kormány nyilván a nagy hullámok korai elcsitítására tett kísérletet azzal, hogy elébe ment az EP bizottsági- és plenáris vitáinak a saját válaszával.

Hiányoznak az orbániádák

A Külügyminisztérium által készített vélemény pontról-pontra veszi végig a vádakat, és igyekszik azokat tételesen cáfolni. Itt is feltűnő, mennyire defenzív a kormány, egyetlen pontban sem enged Tavaresnek, még a méltányolható kifogásokat is makacsul igyekszik cáfolni. Nehezen látható be, a dömpingszerű törvényalkotás miatt megszaporodó jogalkotási hibákra miért nem lehetett volna azt mondani, hogy „igen, bocsánat, voltak ilyenek, de már feljavultunk”. Ezzel együtt a szövegből hiányoznak az Unió-kritikus harcias orbániádák, a dokumentum végig roppant udvarias hangnemben íródott.

A kormányzat a tisztán jogi alapú kifogásokra rendszerint valami olyasmit válaszol, hogy minden országnak megvannak a politikai sajátosságai, és minden egyes magyar közjogi változásra elő lehet kapni egy nemzetközi példát is. Mivel egy uniós közegből megfogalmazott kritikára adott válaszról van szó, ezért a kormányzat azt is hangsúlyozza, hogy a Tavares-jelentés túlmutat az Európai Parlament, sőt, az Európai Unió hatáskörén, azaz belegázol a magyar nemzeti szuverenitásba.

Ezt alátámasztandó érvel úgy a kormány, hogy Tavares egyenlőtlenül kezeli az uniós alapelveket is, mert az Uniós Alapszerződés második cikkelyében található deklarált alapértékeket – a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot – többre tartja, mint a negyedik cikkelyben szereplő, a nemzeti identitás-, valamint az identitással összefüggő sajátos politikai és alkotmányos berendezkedés tiszteletét.

Ez az érvelés azonban több sebből vérzik, hiszen a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság értékeit az Alaptörvény is a legmagasabb polcra helyezi, ezen kívül a szuverenitás „tiszteletben tartása” nem feltétlenül ugyanolyan erős kitétel, mint egy alapelv leszögezése. A szuverenitáson alapuló védekezés eszköze az is, hogy a kormány szerint a Tavares-jelentés implicite előírja, milyen alkotmányos elemeknek kell szerepelniük egy adott ország közjogi berendezkedésében. Ez – ahogy a kormány betű szerint helyesen érvel – azonban nem szerepel egyetlen uniós alapdokumentumban sem, ezért jogtalan.

Pukkannak a retorikai buborékok

A kormány jogászkodós megközelítését – egyébként a Tavares-jelentéshez hasonlóan – nagy retorikai buborékok lazítják fel. Így például a kormány belekapaszkodik abba, hogy a demokrácia veszélyeztetése Tavares szerint egy „általános trend”, ami pedig képtelenség, hiszen a kifogásolt változások már 2011/12-ben lezajlottak. Ez jól hangzik, ámde egy kategoriális hiba, hiszen egy intézményt nem az azt megalapozó jogszabályok minősítik, hanem a megalapozó jogszabályok által kijelölt pályája. Az Egyesült Államokban például a fékek és ellensúlyok rendszerének kialakítása sem pontban az alkotmány 1787-es elfogadásakor, hanem az utána következő 225 év során fejtette ki áldásos hatását.

Persze van olyan, mikor Tavares rettentő pongyola, vagy tárgyi tévedést tartalmazó kifogást fogalmaz meg, az ilyen pontokat a kormány éles szemmel vette észre, és néha ezeket kiemelve igyekszik érvényteleníteni a dokumentum általános igazságtartalmát is. Így például azt az önmagában valóban értelmezhetetlen kritikai pontot, miszerint a fontos törvényeket főleg egyéni képviselői indítvány formájában terjesztették be, azzal söpri le, hogy hát ki lehetne egyértelműben elszámoltatható, mint maga a választói előtt felelős képviselő?

Politikai zsurnalizmus és alkotmányozás

Tavares-jelentés fejezetekre osztva mutatja be az Orbán-kormánnyal demokráciát veszélyeztető lépéseit, és ezt a beosztást követi a kormány is. A közjogi változások lebonyolításával kapcsolatban Tavares kritikája az volt, hogy a kormány rendkívül rövid idő alatt hajtotta végre a közjogi rendszer teljes átalakítását, ezt a kormányzat azzal a közepesen helytálló érvvel utasítja vissza, hogy a jogalkotás minden esetben megfelelt a törvényi előírásoknak.

A jogalkotási módszerek kritikája Tavares-jelentésben főleg az alkotmányozásra vonatkozik, a kormány ezt „politikai zsurnalizmus”-nak minősíti, mert a portugál képviselő szerintük azt sugallja, hogy az Alaptörvényt államcsínyszerűen fogadták el. Ezzel szemben – érvel a kormány – egy évig zajlottak az egyeztetések és a parlamenti viták, és nem az ő hibájuk, hogy az MSZP és az LMP kivonult ezekről. Ez formailag igaz, de mértékadó vélemények szerint a kérdőívek, valamint a díszbaloldali Szili Katalinnal felálló alkotmányozó konzultációs testület az igazán forró kérdésekben nem igazán számítanak valódi egyeztetésnek.

A válaszdokumentum értékét jelentősen csökkenti, hogy sok kifogásra az Unióra való mutogatással reagál. Az adatvédelmi biztos elmozdításával kapcsolatban a Bizottság vizsgálatára hivatkozva kerüli meg a konkrét válaszadást, de ugyanígy tesz az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörével, illetve a bírák korai nyugdíjazásával kapcsolatban is.

Ráadásul itt a kormány kihasználja azt, hogy egy ügy általában egyszerre több uniós intézményt is meg szokott járni, így azután mindenre lehet azt mondani, hogy „épp folyamatban van, várjuk ki a végét”. A bírák nyugdíjazásánál például a kormány a Bizottságra hivatkozva simán elhallgatja azt, hogy az Európai Bíróság az ügyben már elmarasztalta a kormányt.

A nagy botrányt kiváltott negyedik alkotmánykiegészítéssel kapcsolatban is megy a mismásolás, mivel arra a kifogásra, hogy a miért írták bele nagyhirtelen azokat a rendelkezéseket, melyeket az AB által korábban elutasított, szűkszavúan csak annyit mond a dokumentum: még a Velencei Bizottság sem állítja, hogy az alkotmányba nem kerülhet bele olyan elem, amiről korábban az alkotmánybíróság is határozott.

Már ez is elég gyenge állításnak tűnt, de a Baka András idő előtti menesztésével kapcsolatos magyarázat azért már tényleg csak kívülről karcolja a Győri Enikő uniós államtitkár által nagyon fontosnak tartott tényszerűséget. A kormány érvelése ugyanis az, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét azért kellett elbocsátani, mert az elnök adminisztrációs és fellebbviteli ítélkező feladatait kettéválasztották. Ez még akkor is gyenge érv lenne, ha a Kúria honlapja URL-címében nem jelezné a jogfolytonosságot.

Szelektív politikai narratíva

Az igazán kényes, Tavares által három oldalon keresztül taglalt médiaszabályzási problémákkal a kormány csak három bekezdésben foglalkozik. Lényegében annyi a mondanivalója a közmédia központosításának és kiegyensúlyozatlanságának vádjára, hogy „erre Tavares nem mond példát”. A választási hirdetések közmédiára való korlátozásával kapcsolatban pedig az a bombaérv, hogy azért irreleváns a kritika, mert nem csak a tévében lehetnek hirdetések.

A kisebbségi jogok és a romapolitika Tavares által megfogalmazott kritikájával kapcsolatban azt írja a kormány, hogy ez tipikus példája a „szelektív politikai narratívának” – és ebben igaza is van. Hiszen akármit is gondoljunk a Fidesz szélsőjobboldallal kapcsolatos stratégiájáról, az biztos, hogy a jelentés tényleg nem tesz arról említést, hogy a romagyilkosságok nem a mostani kormány ideje alatt történtek, és az Orbán-kabinet több intézkedést hozott a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus és a romaellenesség ellen. Tavares olyan, konkrét adatokkal alá sem támasztott kijelentései, mint például „a roma- és zsidóellenes megnyilvánulások újra erősödőben vannak”, igazi magas labdát jelentenek a kormány számára, mely nem is habozik ezt lecsapni.

A Tavares-jelentés a vallásszabadság kritizálásával is mély ingoványba tolatott bele, a kormány persze erre is lecsap, mert itt az anglikán államegyháztól a skandináv evangélikusokig lehet sorolni, mennyire nem egységes az egyházjogi szabályzás az Unióban.

Politikai kondér

A kormány szerint a Tavares-jelentés számára megfogalmazott ajánlásai a magyar szuverenitást sértik. Az ajánlások és felszólítások valóban a költségvetési tanácstól a kétharmados törvények köréig sok nemzetállami kompetenciába tartozó kérdésre kiterjednek, és ezt a túlbuzgóságot valóban jogosan utasíthatja vissza a kormány. De a kormány az általánosabb ajánásokat is kifogásolja, szerinte ugyanis ezek egyfelől túl részletesek, másfelől azonban nem fogalmaznak meg konkrétumot, csak irányt. Ezen kívül szintén jogosan említi meg, hogy több javasolt intézkedés, például az uniós alapértékek betartását ellenőrző „háromoldalú párbeszéd” nem létező uniós intézmények meglétét feltételezi.

A kormány jól érzett rá arra, hogy a Tavares-jelentés egy politikai kondér, melybe a jelentéstevő minden Magyarországgal kapcsolatos problémát belehajigált. A jelentéstervezet jelenleg nélkülözi azt a koherenciát, ami egy politikai határozathoz szükséges lenne. De a Bizottság előtt is fekvő kiemelkedő ügyekben a kormány továbbra is túlságosan merev álláspontot képvisel, és nem látszanak azok a pontok, melyekben képes lenne kompromisszumokat kötni.