A szónokok elküldtek egy csapat önvédelmi egységet, mert a tömeg azt kiáltotta, hogy jönnek a tyituskik (a kormány oldalán bevetett fizetett civilruhás, utcai harcos provokátorok.)
A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.
Forradalmak jönnek, poliitkusok mennek, a gazdasági problémák és Ukrajna gazdasági, történelmi, politikai megosztottsága marad. Nem oldódnak meg Ukrajna problémái azzal, hogy úgy tűnik, az ellenzék célba ért, megszerezte a hatalmat Kijevben. Mi lesz ezután a 46 milliós posztszovjet országgal?
Percről percre közvetítésünkkel egyelőre búcsúzunk:
A lövöldözés és rendőrattak révén elhíresült Majdan tér vasárnapra teljesen átalakult. A barikádok közt hemzsegnek a jól öltözött kijeviek, akik a forradalom ikonikus helyszínei előtt fotózzák magukat. Tisztes polgárok pózolnak a kiégett autókon, barikádokon és a még őrséget teljesítő maszkos védelmi erők tagjaival. Rengetegen hoztak virágokat, a sebesültek és halottak kegyhelyei virághalmokká változtak.
A tér tele van, de nagyjából száz tüntető állhat a parlamentnél is, ahol amúgy egyetlen képviselő sem tartózkodik. A megmozdulásokon a kezdetektől résztvevők továbbra is azt állítják, hogy a demonstrációnak nincs vége, maradnak, amíg lényegi változást nem látnak a politikában. Estére a tér körül kinyitottak a jó ideje bezárt éttermek, kávézók és egy szusibár is. A McDonald's még nem.
Elég kényszeredetten mosolygott és tapsolt, írja Gyula a szocsi olimpia záróünnepségének pp-jében.
Ukrajnának csak két érmet sikerült szereznie, egy arany és egy bronzot. Az aranyat a női biatlon váltó szerezte, a bronzérmet Vita Szemerenko kapta 7,5 kilométeres biatlon sprinten.
A volt kormánypárti képviselők életének és testi épségének védelmét kérte az ellenzék irányítása alá került belügyminisztériumtól és az ukrán biztonsági szolgálattól (SZBU) Szerhij Tihipko, a Régiók Pártjának egyik befolyásos képviselője. Szerinte mindkét oldalon mindenkit meg kell büntetni, aki átlépte a törvény, az erkölcs és az emberiesség határait, de bíróságon kell felelniük. (MTI)
Vasárnap nyújtotta be az ukrán parlamentnek a Szabadság (Szvoboda) nacionalista párt azt a törvényjavaslatot, ami megtiltaná, hogy olyan személyeknek állítsanak szobrot, akinek közük volt az ukrán kommunizmus kiépítéséhez. A törvény azt is megengedné, hogy az eddigi szobrokat elbontsák. (Kommerszant)
Ukrajnában az elmúlt hónapok zavargásaiban összesen 17 Lenin-szobrot döntöttek le a tüntetők.
Kijevbe utazik hétfőn Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője, aki arról tárgyal majd, hogyan támogatná az Európai Unió a politikai válság tartós megoldását és a gazdaság stabilizálását. (MTI)
Még mindig nem lehet tudni, hogy hol tartózkodik Viktor Janukovics. Pletykáltak arról, hogy Dubajba vagy Oroszországba menekült, Donyeckbe van, de azt is, hogy valamelyik keleti távozott.
A Majdan hivatalos Twittere csinált egy mémet a volt elnökről, a képen olyan feliratok láthatóak, hogy „ Figyelem, körözik“, „ Ha valaki tud valamit a személy hollétéről, azonnal hívja a rendőrséget!“
Wanted poster for the serial killer Yanukovych |PR Photo #euromaidan #ukraineprotests pic.twitter.com/PHgpiwZwHa
— Euromaidan PR (@EuromaidanPR) 2014. február 23.
Az Euromaidan Twittere szerint Dnyeprodzerzsinszkben tyituskik kutyákkal támadtak ellenzéki tüntetőkre, akik az áldozatokra emlékeztek.
A Kyiv Post rengeteg hátrahagyott iratot is begyűjtött Janukovics rezidenciájáról, szerintük elég dokumentum van, hogy hónapokig munkát adjon a jogászoknak és újságíróknak. Több dokumentum szélei megperzselődtek, láthatóan megpróbálták megsemmisíteni őket a nagy rohanásban, de nem jártak sikerrel. Több ezer papírlap a folyóban lebegett a víz felszínén, egy búvár pedig 160 dossziét hozott a felszínre. A luxusvillában talált elképesztő dolgokról itt olvashat bővebben>>>
Thanx to all these docs from Yanukovych's residence, i'm sure we'll see quite entertaining trail on his regime pic.twitter.com/nTFA0vPmGU
— Maxim Eristavi (@MaximEristavi) February 22, 2014
Hétfőn nagy tömeg gyűlik majd össze Ungváron a polgármesteri hivatal előtt. Azt szeretnék, ha a hétfőn összeülő városi gyűlés leváltaná a polgármestert. Ehhez 41 szavazat kell, amihez szükség van a régió párti képviselők szavazatára is. Nem tudják még, hogy napirenden lesz-e a szavazás, mindenesetre oda mennek, hogy nyomást gyakoroljanak.
A Kijevtől 30 kilométerre lévő Mezsgorjében hihetetlen luxusban élt az elnök, a saját állatkerten, autó- és jachtgyűjteményen kívül állóhajóban tudta fogadni a vendégeit, finnek által, fából épített luxusházban lakhatott. A terület repüléstilalmi övezet volt, a szárazföldtől ötméteres fal választotta el és légvédelemmel is fel volt szerelve. Végül mégis a nép győzött, az elnök pedig elmenekült.
Odesszában is Janukovics-párti tüntetők gyülekeznek, miközben a közép-ukrajnai Vinyicában a majdaniakat támogató menet vonult az utcákon.
Anti-maidan militants assembling in Odessa RT“@rozhko_er: Одесса. К галицко-волынским гостям готовы. pic.twitter.com/FXdfzsQRqR”
— Leonid Ragozin (@leonidragozin) 2014. február 23.
Az 5-ös csatorna szerint egy krími városban huligánok támadtak az ellenzéki aktivistákra.
Ukrajna felosztása vagy az erőszakhoz való visszatérés sem Ukrajnának, sem Oroszországnak, sem az Európai Uniónak, sem pedig az Egyesült Államoknak nem áll érdekében
– mondta Susan Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az NBC televíziónak. Rice szerint „súlyos hiba“ lenne Oroszország részéről, ha katonai csapatokat küldene Ukrajnába.
Amit kb három napja foglaltak el, mindenféle konfliktus nélkül. A benti barikádokat először rendőrök kezdték építeni, de miután ők átadták az épületet, a tüntetők/forradalmárok erősítették meg azokat.
Az épület műemlékvédelem alatt áll, így senki sem akar kárt tenni benne. Az épületen belül diákok szendvicseket készítenek, teát osztanak. Bárki bemehet, csak a táskákat ellenőrzik, nem visznek-e be alkoholt vagy fegyvert. Az épület előtti téren délután gyűlést tartottak, ahol megemlékeztek az áldozatokra, illetve felszólalt néhány ember. A tüntetők addig akarnak maradni az épületben, amíg kell, egyelőre nem tervezi kelhagyni.
Ukrajna területi épségét meg kell őrizni, és az országnak sürgősen szüksége van egy működő kormányra
– jelentette ki Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök, akik vasárnap telefonon egyeztettek az ukrán helyzetről. Mindkettőjük szerint közös érdek egy politikailag és gazdaságilag stabil Ukrajna. (MTI)
Az USA kijevi nagykövete szerint Amerika mindent meg fog tenni azért, hogy Ukrajna nemzetközi pénzügyi segítséghez jusson, és szerinte a pénzt minél hamarabb meg kell kapnia az országnak, hogy talpon tudjanak maradni. (Liga.net)
Janukovics már csak történelem. Már az országban sincs
– mondta Harkov polgármesetere Gennadij Kernesz újságírók előtt a harkovi repülőtéren. Korábban olyan hírek terjengtek, hogy Kernesz a kormányzóval együtt Oroszországba menekült, a polgármester azt megerősítette, hogy járt Oroszországban, de szerinte csak hivatali ügyet intézet, így szó nincs menekülésről.
Azt mondta, hogy nem fog lemondani a polgármesterségről, mivel szeretné folytatni a munkáját. Janukovics menesztésére csak annyit mondott, hogy amúgy sem volt annyira jó a kapcsolatuk, így ő már csak történelem.
Állítólag Szlovákiába jutott Szerhij Harcsenko, a csapi határátkelő vámparancsnoka, aki a Pravij Szektornak vallott a buszoktól feketén szedett sápokról, amiket Kijevből érkező megbízottak gyűjtöttek be.
Ugrin György az Majdanon önálló csoportként megjelent Avtomajdan helyi vezetője szerint abból a pénzből, amit a határokon a korrupt vámosok lehúztak a beutazóktól, abból egy év alatt Svájcot lehetne csinálni Kárpátaljából. Ha ez a pénz itt marad, vagy befolyik az államkasszába és fontos dolgokra visszaosztják ide, akkor utak, iskolák épülhettek volna belőle.
A kórházban lévő volt házelnök Vlagyimir Ribak cáfolja azt az információt miszerint ismeretlenek támadtak rá tegnap, és lőtték szét az autóját, valamint őt meg megverték.
A hírt szombaton Janukovics terjesztette el egy videóüzenetben.
Felkerültek az internetre azok a felvételek, amelyeket a Viktor Janukovics Kijev melletti rezidenciáján működő biztonsági kamerák rögzítettek. A videón az látszik, ahogy több teherautó hagyja el a rezidenciát, majd egy felszáll egy helikopter is, feltehetőleg Janukoviccsal a fedélzetén.
A Kijev melletti rezindencia még mindig üresen áll, csak az újságírókat engedik be.
Ukrajna a történelme során most éli át az egyik legnehezebb és legtragikusabb időszakát. Az országot átverték és kifosztották, de ez még semmi ahhoz képest, amit a több száz ukrán családdal csináltak, akik elvesztették a hozzátartozóikat. Ukrajnát elárulták. Ezért az állapotért teljes felelősség terheli Viktor Janukovicsot és az ő politikai körét.
– írja közleményében a Régiók Pártja parlamenti frakciója, akik néhány nappal ezelőttig még teljes mellszélességgel kiálltak Janukovics és a politikája mellett. (zn.ua)
Az ellenzéki tüntetésekben aktív Pravij Szektor tagjai tegnap este megkötözték, majd kihallgatták a csapi vámparancsnokot az átkelőn folyó korrupcióról. A harmincas éveinek elején járó férfi elárulta, hogy tudomása szerint a Nyugat-Európába menő, főként ruhákat átcsempésző buszoktól 300-700 eurót fogadtak el. Köbméterenklént 250 eurót kellett fizetni. Naponta átlagosan 50 busz megy át. A pénzek beszedéséhez Kijevből hó végén jöttek, mindent ők intéztek. Mondta a vámparancsnok, akit állítása szerint ezekhez az ügyekhez nem engedtek közel. Megadta a magas rangú kapcsolatainak a telefonszámát és megígérte hogy elhagyja Kárpátalját.
Ez a történet is jelzi, hogy a kijevi tiltakozásokon aktív Pravij Szektor egyre több helyen viselkedik rendőrségként, az új belügyminiszter megígérte, hogy be is vonja őket a belügyi erőkbe.
Holnap elkezdjük takarítani Kijevet, bontani a barikádokat. Persze előtte egyeztetni fogunk azokkal az állampolgárokkal, akik építették azokat. Lépésről lépésre fogunk haladni, mert eljött az ideje, hogy elássuk a csatabárdot.
– mondta Vlagyimir Makeenko a kijevi városháza szóvivője az ITAR-TASZSZ-nak.
A tavaly júliusban életbe lépett nyelvtörvennyel kapcsolatban azt mondták Kárpátalján, hogy kár érte, de sok helyen, például Csapon sem akarták betartani a hatóságok. Csapot felerészben magyarok lakják, az ukránok kisebbségben vannak. Ott a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége meg az újságírók folyamatosan beszámoltak az eseményekről, a helyi hatalom terroristáknak kiáltotta ki őket, azzal vádolták őket, hogy szítják a nemzetiségek közti feszültséget. Gyakorlatilag sehol nem hajtották végre a nyelvtörvénytб mert nem volt pénzügyi fedezete. A Janukovics mögött álló – mostanra már a leváltott elnöktől egyre inkább elhatárolódó – Régiók Pártjának helyi tagjai mondták, hogy hiába van 29 nemzetiség, úgyis csak az oroszok tudják érvényesíteni a nyelvtörvényt.
Teljesen meglepett az, hogy engem javasolnak miniszterelnöknek, azúttal kérek mindenkit, hogy ne számoljanak velem kormányfőként
– mondta Timosenko sajtósa az ukrán lapoknak.
A Youtube-ra tegnap felkerült videón Janukovics kegyetlen rohamrendőr-különítményének, a Berkutnak az egyik osztaga látható. A terepruhás, fekete maszkos karhatalmistákat tapssal és virággal köszöntötték a volt elnök hátországának számító Krím-félszigeten, Szevasztopolban.