A Szevasztoploba vezető úton azonosítatlan egyenruhás emberek állítják meg autókat és mindenütt katonai teherautók vannak.
Az orosz parlament alsóházában tárgyalni fogják azt az alkotmánymódosítást, ami lehetővé teszi a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását. A módosítás értelmében hogyha a krímiek egy helyi népszavazáson megszavazzák, hogy Oroszországhoz akarnak csatlakozni, akkor oda fognak tartozni. (UNIAN)
Az ukrajnai válság megoldását segítő nemzetközi összekötő csoportot igyekszik összehívni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) - jelentette be a soros elnök Svájc államfője és külügyminisztere, Didier Burkhalter.
Az ukrán helyzetről - az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülését megnyitva - Genfben beszélő Burkhalter megerősítette: az EBESZ most kezdődött bécsi tanácskozásán arról is szó van, hogy a szervezet megfigyelőket küld Ukrajnába elsősorban azzal a feladattal, hogy az emberi és kisebbségi jogok betartására ügyeljenek.
Az elnök arra szólította fel a kijevi ideiglenes kormányzatot, hogy megfigyelő misszió küldését kérve maga is folyamodjék hivatalosan az EBESZ-hez tartozó Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalához.
Megfigyelők nemzetközi csoportjának küldését kérte vasárnap éjjel a NATO is annak érdekében, hogy a válság békés megoldását előmozdítsák. Az amerikai EBESZ-nagykövet Bécsben azt tette hozzá, hogy a megfigyelő missziónak késlekedés nélkül, haladéktalanul meg kell kezdenie munkáját. (MTI)
Elfoglaltak egy kisebb katonai bázist Perevalnoje közelében orosz fegyveresek, írja a Kyiv Post. A bázist több tucat zöld egyenruhás, sisakos orosz katona állta körbe, majd egyszer csak 30 harci járművel elfoglalták, anélkül, hogy egy lövés eldördült volna vagy az ukrán katonák odébb álltak volna. A támadó orosz katonákhoz önkéntes krími oroszok is csatlakoztak.
Hétfőn egy másik, szevasztopoli bázist is körbevettek az oroszok. Nekik ultimátumot adtak: vagy megadjátok magatokat és átadjátok a fegyvereiteket, vagy rosszul jártok.
"Nem akarjuk, hogy megismétlődjön az, amikor Pravij Szektor radikálisai és az önhatalmúlag kikiáltott új kormány hívei majdnem egy hétre elfoglalták a kormányépületeket" - jelentették ki a harkovi önvédelmi mozgalom alapítói. A helyiekből verbuválódott polgárőrség az utcákon járőrözik, és a rendőröknek segít a kormányépületeket megvédelmezésében.
Az önkéntesek a második világháborús orosz győzelemre emlékeztető fekete-narancssárga karszalagot hordanak.
A Fidesz nem lesz partner abban, hogy az ukrajnai konfliktus magyar belpolitikai kampánytéma legyen - közölte Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője sajtótájékoztatón az Összefogás nyilatkozatára reagálva.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke hétfőn arról beszélt, hogy az ellenzéki összefogás szerint az Országgyűlésnek foglalkoznia kellene az ukrán válsággal, el kellene ítélnie az oroszok agresszióra való előkészületeit, és ki kellene állnia Ukrajna szuverenitása mellett.
Ramzan Kadirov csecsen hadúr és elnök szerint a Duma nagyon jó döntést hozott, amikor engedélyezte Putyinnak a katonai beavatkozást a Krímben, és közölte, hogy kész önkéntesekkel támogatni a krími katonai megszállást.
"Mi, közlegények, a végsőkig engedelmeskedünk a hadsereg főparancsnokának" - mondta Kadirov.
Változatok az öt karikára Putyintól:
Egyes információk szerint Donyeckben és Odesszában is oroszpárti tüntetők szállták meg a donyecki kormányépületeket. A Reuters helyszíni tudósítója szerint Donyeckben az épület első emeletét sikerült csak elfoglalni a tüntetőknek, feljebb nem jutottak, mert a liftet lekapcsolták, a lépcsőhöz vezető ajtókat pedig bezárták.
Pro-Russian activists are storming the provincial government building in Donetsk. Pic via @novostidnua pic.twitter.com/cEBWvAP2Zy
— max seddon (@maxseddon) March 3, 2014
Vasárnap éjjel orosz harci repülőgépek sértették meg az ukrán légteret az ukrán védelmi minisztérium szerint. Az ukrán hadseregnek sikerült megelőzni bármiféle provokatív akciót, közölte a minisztérium.Szintén vasárnap éjjel két partraszállító hajó érkezett a szevasztopoli kikötőbe, illegális módon. Az ukrán határőrség szerint az Olenyegorszkij Gornyak és a Georgij Pobedonoszec érkezett a kikötőbe, az egyik az északi, a másik a balti flottából.
Az AFP francia hírügynökség az ukrán határőröktől úgy tudja, rengeteg orosz katona érkezett hétfőn a Krímbe.
"Nagyon rövid időn belül" rendkívüli EU-csúcsot tartanak Ukrajna ügyében - közölte hétfőn José Manuel Barroso, az Európai Bizottság Berlinben tartózkodó elnöke. Brüsszelben ismertetett nyilatkozata szerint a helyzet nem javult, ezért a tagállamok állam-, illetve kormányfőinek össze kell ülniük, hogy "közös választ" adjanak a fejleményekre, és "rendkívüli intézkedéseket" hozzanak. Barroso közölte, hogy eközben az unió a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együtt dolgozik az Ukrajna megsegítését célzó csomagon.
Vasárnap a NATO legfőbb politikai és döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács nagyköveti szinten, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár elnökletével tartott megbeszélést Brüsszelben. Hétfőn az EU-országok külügyminiszterei üléseznek ugyanott, Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az elnökletével. (MTI)
A Kettős Mérce blog tüntetést szervez a Putyintól független Ukrajnáért és Kelet-Európáért, a független, egységes és soknemzetiségű Ukrajna mellett. A tüntetés 18 órakor kezdődik az Orosz Nagykövetség Bajza utcai épülete előtt, ahonnan a részvevők a magyarországi ukránok házához vonulnak át. A tüntetések Hartyáni Jaroszláva, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke is beszédet mond.
A magyarok biztonságban vannak Magyarországon és Kárpátalján is, a magyar kormány azon dolgozik, hogy biztonságban is maradjanak - válaszolta kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fejér megyei Kőszárhegyen, miután ünnepélyesen átadott egy telephely-fejlesztési beruházást.
A kormányfő kijelentette, Magyarország nem része a konfliktusnak.
Jelezte, hogy Martonyi János külügyminiszter éppen Brüsszelben van és hazánk része a közös európai erőfeszítéseknek, amelyekkel "békét, biztonságot és a nemzetközi jog tiszteletét szeretnék elérni az európai egységes válságkezelésen belül".
Orbán Viktor a külhoni magyaroknak azt üzente: "számíthatnak ránk". (MTI)
Tizenhárom Majdanhoz köthető oldalt tiltott le hétfőn reggel az internetet felügyelő orosz hatóság. A hatóságot a főügyész utasította, hogy távolítsa el az ukrajnai tüntetésekhez köthető oldalakat az orosz Facebookról, a Vkontaktéről. A hivatalos indoklás szerint az oldalak terrorcselekményeket és ultranacionalista ukrán szervezeteket propagáltak.
A tüntetésekhez kötödő legnagyobb csoportban 500 ezer ember volt.
Nem tekinti legitimnek az új ukrán kormányt a Jobbik, és szerinte soviniszta ukrán politikát fognak folytatni, ezért szükség van a kárpátaljai magyar kisebbség védelmére. Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő elmondta: a jelenlegi helyzet a 2004-es narancsos forradalom újabb felvonása, a Washington-Brüsszel tengely és Oroszország közti geopolitikai harc újabb állomása.
Gyöngyösi szerint a forradalom kirobbantásában szerepet játszott Janukovics elnök korrupciója és a Régiók Pártjának rossz politikája, de épp annyira számított a nyugat anyagi, politikai és titkosszolgálati segítsége, valamint aknamunkája és provokációja. (Alfahír)
Törő Csaba, a Külügyi Intézet szupranacionális szervezetekkel és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó munkatársa szerint Oroszországnak semmilyen felhatalmazása nem volt arra, hogy katonai erőt alkalmazzon Ukrajna ellen. "Az orosz Duma felhatalmazása nem teremt jogalapot a katonai beavatkozásra, ahogyan az sem, hogy Moszkva illegitinek tartja az ukrán vezetést. Még az a jogalapjuk sincs meg, hogy Janukovics hívta volna őket, mert ez sem történt meg" - fejtette ki.
Törő csodálkozott azon, hogy a nemzetközi közösség nem nevezte nyíltan aggressziónak a Krímben történteket, noha az ENSZ 74-es közgyűlése szerint ami ott történt, az kimeríti aggresszió fogalmát. Törő szerint ezt azonban azért nem hangsúlyozza senki, mert akkor az ügy súlyának megfelelően kellene lépni.
Az ukrán válsággal kapcsolatban sokat emlegetett 1994-es budapesti memorandum Törő szerint nem sokat ér a jelenlegi esetben, mivel az aláíró Egyesült Államok és Nagy-Britannia csak arra az esetre ígért védelmet Ukrajnának, ha valamelyik ország atomfegyverekkel fenyegetné. Arra vonatkozóan azonban semmilyen kötelezettség nincs benne, hogy mi történik, ha az ország területi egysége kerül veszélybe.
10 millió fontos (kb. 3,8 milliárd forint) gyorssegély küld Nagy-Britannia Ukrajnának. Ezt William Hague brit külügyminiszter jelentette be, miután tárgyalt az ukrán kormánnyal. A részletekről egy hétfőn Kijevbe utazó brit szakértői csapat fog gondoskodni.
Egyenruhás, rangjelzés nélküli fegyveresek blokád alá vették az ukrán tengerészet egyik utánpótlás központját Bahcsiszarajban, illetve a tengerészeti hírszerzés központját Szevasztopolban, jelentette az ukrán Unian hírügynökség. Az ukrán katonák nem adják meg magukat.
Ezt mondta legalábbis Viktor Jacenyuk kormányfő az Interfax szerint.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az előre elkészített beszéde helyett a Krími helyzetről beszélt Genfben abból az alkalomból, hogy Oroszország ismét bekerült az ENSZ emberi jogi tanácsába. Lavrov kifejtette, hogy az orosz katonai lépésekre az ultranacionalista szélsőségesek és az antiszemitizmus miatt volt szükség. "Oroszország azért lépett közbe, mert veszélyben érezte az Ukrajnában élő orosz állampolgárok életét" - mondta, és hozzátette, a csapatok csak addig maradnak, amíg a helyzet normalizálódik.
Medvegyev egy állami vállalat felállításáról döntött, hogy felépítsék a kercsi szoroson át Krímet és Oroszországot összekötő hidat, írja Twitteren az egyik orosz TV-csatorna.
Rácz András a Külügyi Intézetben hiányolja Orbán Viktor megfelelő kommunikációját Ukrajna-ügyben. "Nem politikai esemény, ami Ukrajnában Zajlik? Könyörgök, akkor mi?" - vetette fel Rácz, utalva a magyar kormányfő korábbi nyilatkozatára.
Rácz szerint ugyanakkor volt értelme a belügyminiszter vezetésével operatív törzset felállítani, mert már most látszik, hogy fel kell készülni a menekültáradatra. "Jó, hogy van terv" - mondta Rácz, aki szerint Kárpátalján már most megjelentek a határnál a katonaköteles férfiak, akik inkább elhagynák az országot.
Rácz úgy véli, nincs érdekközösségünk kisebbségvédelemben Oroszországgal, mert az orosz kisebbség súlya egészen más, mint a magyaré. A szakértő szerint inább Lengyelországgal, Szlovákiával és Lengyelországgal közösen kell együttműködni a megfelelő kisebbségi jogok biztosításában.
Sikeres twinning tréninget és konferenciát szervezett a miniszterelnökség
A Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztálya 2014. február 27-28. között tartotta a Twinning Tréning és Konferencia című rendezvényét. Az esemény egyik fő célja a program népszerűsítése volt a hazai államigazgatási szervek körében magyar, illetve külföldi tapasztalatok átadásával.
A "Twinning" vagyis Ikerintézményi Program, az Európai Unió bővítési és partnerségi politikájának egyik fontos eszköze, amelynek keretében a tagállamok államigazgatásának szervei tudásuk, tapasztalataik átadásával a csatlakozásra váró, illetve a szomszédságpolitika keretében együttműködő országok felkészülését segíthetik elő. A program keretében olyan együttműködési projektek valósulhatnak meg a tagállamok szakértőinek segítségével, mely a fogadó ország intézményrendszerének kapacitásfejlesztését célozza. Ezeket a projekteket az Európai Unió 100%-ban finanszírozza. (MTI)
A Guardian ábrája az ukrán és az orosz hadsereg haderejéről:
Russia and #Ukraine: the military imbalance http://t.co/hm7UaGz5HD pic.twitter.com/cZ2bQcOaFy
— The Guardian (@guardian) March 3, 2014
Az ábra szerint Oroszország nyugati katonai övezetében közel annyi katona (120 ezer) van, mint az Ukrán hadseregben összesen (130 ezer). Ha hozzáadjuk a déli csapatokat is, akkor már jelentősen meghaladja az orosz hadsereg emberkészlete az ukránét, nem beszélve a harci repülőkről és helikopterekről, amelyekből Oroszországnak csak Nyugaton és Délen körülbelül háromszor annyi van, mint Ukrajnának összesen.
A Külügyi Intézetben még mindig Rácz András: Az orosz külpolitika valóban érdekszférájának tekinti a volt Szovjetunió területét, kivéve persze a mára már EU- és NATO-tag balti államokat. Magyar kisebbség: a kisebbik rossz Viktor Janukovics volt. Budapesten is így gondolták, ám ami január óta történik Ukrajnában, az már ellentétben állt az európai normákkal. Ez az ellentmondás korlátozta a magyar külpolitika mozgásterét az ukrajnai kérdésben.
Lassan mondom, hogy Putyin is megértse: R U S Z K I K H A Z A!
— Deutsch Tamás (@dajcstomi) March 3, 2014
A gázárak emelésével fenyegette meg Kijevet az orosz állami gázcég, a Gazprom. "Az ukrán kifizetések helyzete aggasztó. Ukrajna fizet, de nem olyan jól, mint szeretnénk. Megfontoljuk, hogy a következő negyed évben is a jelenlegi árak maradjnak-e a szerződésben" - mondta Andrej Kruglov, a Gazprom pénzügyi vezetője.
Moszkva decemberben egyezett bele a gázárak jelentős csökkentésébe. Az árcsökkentés annak az Oroszországgal kötött pénzügyi paktumnak a része volt, amely az elnök leváltásához vezető tüntetéseket kirobbantotta.
Mintha kezdenének lehűlni a forrófejek. Az orosz parlamentben volt, aki korábban hadüzenetről beszélt, most már úgy tűnik, hogy elfogadná Moszkva az EBESZ közvetítői szerepét. Rácz András szerint Moszkva a Budapesti Memorandummal szembe megy, ez kétségtelen. De akarja-e valóban annektálni a Krímet Moszkva?
Rácz szerint nem, márcsak azért sem, mert azzal, hogy a félszigeten orosz katonai támaszpont van, csak akkor tudja Moszkva megakadályozni Ukrajna NATO-tagságát, ha a Krím Ukrajna része marad. Rácz szerint ez így is lesz, legfeljebb a státusza változik valamelyest. Az elemző szerint nem lesz Abházia vagy Dnyesztermenti Köztársaság a Krímből. A fő célja Rácz szerint Moszkvának az, hogy ne engedje a NATO-ba lépni Ukrajnát, biztosítsa a semlegességét.
Ukrajna növelte gázimportját Oroszországból az elmúlt napokban. A Reuters két orosz forrás alapján azt írta, hogy a Naftogaz ukrán állami gázipari cég február 26-án 27,6 millió köbméter, 27-én 45,8 millió köbméter, 28-án 60 millió köbméter, március 1-jén 44,5 millió köbméter földgázt vásárolt az orosz Gazoromtól. Ugyancsak hétfő délelőtt az Ukrtransgas ukrán gázvezeték-üzemeltető bejelentette, hogy nincs fennakadás az Ukrajnán át Európába irányuló orosz gázszállításokban. (MTI)
Nem mennek el a szocsi paralimpiára a brit kormány tagjai a Krími félsziget orosz megszállása miatt. David Cameron brit kormányfő szerint a súlyos helyzetre tekintettel nem lenne helyes, ha a miniszterek részt vennének a játékokon.