A mostani válság megfelelő indok arra, hogy minden EU tagállam hagyjon fel az oroszországi fegyverexporttal – írja az EP-s zöldpárt, az Európai Zöldek. Közleményük szerint csak 2007 és 2011 között 900 millió eurónyi (kb. 270 milliárd forintnyi) fegyvert szállítottak EU-s országok Oroszországba. Egy német vállalat évi 30 ezer fős kiképzőközpontot, a franciák Mistral-osztályú helikopterhordozókat szállítanának többek közt, bár a 270 milliárdban benne vannak a sportpisztolyok és vadászpuskák is, tehát nem csak a katonai fegyverek.
Egy kollégája szerint brutálisan megverték pénteken az ukrán 5-ös csatorna vezetőjét, Anton Loktionovot, aki a Krím orosz megszállásáról tudósított. Korábban egy bolgár újságírópárossal is hasonló eset történt.
Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár egyetértett abban, hogy Oroszországnak vissza kell vonnia erőit, meg kell engednie a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők Krímbe küldését és támogatnia kell a májusi ukrajnai elnökválasztás szabad és igazságos lebonyolítását. Ezt a két vezető egy újabb konzultáció után jelentette ki péntek éjjel. (MTI)
A krími orosz intervenció az etnikai enklávék megléte miatt Kelet-Európára és a Balkára nézve is kockázatot hordoz magában - jelentette ki pénteken Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke
"Ha Oroszországnak megengedik, hogy ezt tegye, vagyis hogy behatoljon egy szuverén országba annak látszatával, hogy ott megvédi az orosz kisebbséget, akkor az jelentős kockázatnak teszi ki Kelet-Európát, mert Kelet-Európában és a Balkánon etnikai enklávék vannak" - mondta Dempsey a PBS amerikai közszolgálati televízió Newshour című műsorában. (MTI)
Orosz katonák és milicisták puskalövés nélkül behatoltak az ukrán hadsereg egyik légvédelmi laktanyájába péntek este a krími Szevasztopol közelében, de még az éjjel visszavonultak, miután nem sikerült hatalmukba keríteni az alakulat parancsnoki irányító központját.
Az azonosítójelzések nélküli orosz fegyveresek péntek dél óta tartották zárlat alatt a légvédelmi alakulatot. Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy a délutáni órákban a helyszínre érkezett egy orosz őrnagy, és azzal a javaslattal fordult az ukrán katonákhoz, hogy irányítsák együtt a bázist. Az alakulat ügyeletese szerint az esti órákban azután a fegyveresek teherautóval áttörték a laktanya kapuját, majd behatoltak a létesítmény területére, ahol mintegy száz ukrán katona szolgál. (MTI)
A város határán található katonai támaszpontra a délutáni órákban a helyszínre érkezett egy orosz őrnagy, és azzal a javaslattal fordult az ukrán katonákhoz, hogy együtt irányítsák a bázist. Az alakulat ügyeletese szerint az esti órákban fegyveresek teherautóval áttörték a laktanya kapuját, majd behatoltak a létesítmény területére, ahol körülbelül száz ukrán katona állomásozik.
A brit sajtó szerint nincs nyoma, hogy a kaput áttörték volna, és a tárgyalások után az orosz teherautók is távoztak, 30-60 katonával a fedélzetükön.
Két amerika szenátor szerint fel kellene függeszteni a Oroszország FIFA-tagságát és el kéne tiltani az orosz válogatottat a brazil futball-vb-n vlaó részvételtől – írta az MTI. A FIFA elnöke, Joseph Blatter már megkapta Mark Kirk és Dan Coats republikánus szenátorok erről szóló levelét. Azt nem írták, hogy el is kéne Oroszországtól venni a 2018-as vb rendezési jogát.
Óva intette az Egyesült Államokat a "bumeránghatású", "meggondolatlan lépésektől" az orosz külügyminiszter az amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetés során – írta az MTI. Szergej Lavrov szerint ezek ugyanis visszaüthetnek magára az Egyesült Államokra. Ezt különösen a célzott szankciók kapcsán tartotta fontosnak Lavrov.
"Ez nem nyomozás lesz, hanem adatgyűjtés" – közölte az ENSZ szóvivője, Martin Nesirky annak kapcsán, hogy Ukrajnába utazik az ENSZ főtitkárának emberi jogi megbízottja. A horvát Martin Simonovic a szóvivő reményei szerint minden adathoz hozzájuthat a kijevi tiltakozások alatt gyilkoló orvlövészekről. Nesirky szerint erre nem azért kerül sor, mert kiszivárgott az észt külügyminiszter és az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közötti telefonbeszélgetés, ahol az észt politikus megemlítette gyanúját, hogy az ellenzéki erők valamelyike lehetett a megbízó, nem pedig Janukovics. "A vizságlódásra azért van szükség, mert sok ember halt meg" – indokolta a kutakodás okát az ENSZ szóvivője.
Furcsákat nyilatkozott a kijevi zavargások nyomán elűzött ukrán elnökről nyilatkozott a Le Monde-nak Viktor Janukovics egykori tanácsadója. Anna German ugyan védelmébe is vette főnökét, azzal, hogy "nem kell belőle démont faragni", de hangsúlyosabbak voltak a kritikus részek. German szerint Janukovics gyermekkori komplexusoktól szenvedett és csak két emberre hallgatott: idősebb fiára – German szerint a bűntudat miatt, hogy elhagyta Alekszandr és öccsének anyját – és egy titokzatos emberre. "Mindig, amikor valamiről próbáltuk meggyőzni, megcsörrent a telefon, erre mindannyiunknak ki kellett mennünk. Mire visszatértünk, Janukovics egészen más emberként viselkedett" – mesélte German.
A "súlyos nézeteltérések" ellenére nem hiszi az orosz elnök szóvivője, hogy ismét hidegháborúval kellene szembenéznie a világnak. Dmitrij Peszkov szerint megvan a remény, hogy nyugati partnerekkel vannak még olyan közös pontok, amelyeket az az oldal "hál' Istennek még nem tagadott meg" – idézte a szóvivőt a Reuters.
Peszkov azt viszont megjegyezte, hogy a Krím ügyében Moszkva számára megmosolyogtató, hogy a Nyugat közvetítőként próbál fellépni már csak azért is, mert a Viktor Janukovics és az ellenzék között aláírt egyezmény betartatására sem tudták rábírni az általuk támogatott kijevi ellenzéki erőket.
Politikai lózungoktól mentesen tiltakozott az ukrán paralimpiai delegáció a Szocsiban tartott játékok megnyitóján. Méghozzá azzal, hogy csupán egyetlen ember a biatlonos Mihail Tkacsenko vonult fel, kezében Ukrajna zászlajával. A nézők a sportolót az orosz stadionban állva köszöntötték.
Karcos kredenc? Feleslegesen vásárolt narancsbőroszlató masszázshenger? Az e-bayen böngészve a kacatok között már akár szovjet bombázót is találhatunk. A TU-95MS típusú repülő 3,6 millió dollárért eladó. Aki megveszi az Ukrajnában, Svájcban és Németországban jelenlévő hirdető cégtől a 27 éve gyártott, állítólag jó állapotban lévő gépet, az az orosz hadsereggel konkurál: a TU-95MS ugyanis egyedül ott van hadrendbe állítva, igaz, a 46 méter hosszú, 50 méteres szárnyfesztávolságú, 90 tonnás, 920 kilométeres sebességgel száguldó 15 tonna bombát magával cipelni képes gépből nekik mindjárt 63 van.
Kijev az Oroszországgal való közvetlen tárgyalások híve, külföldi közvetítők közreműködésével, és nem tervezi, hogy harmadik országhoz fordulna katonai segítségért – derült ki az ukrán külügyminiszteréium szóvivőjének szavaiból. "Hiszünk benne, hoy megoldás csak diplomáciai úton lehetséges" – idézte Jevgenyij Perebijnyiszt a Ria Novosztyi.
A brit Channel4 televízió automatikus feliratozója sajátosan értelmezte az orosz külügyminiszter nevét – írta a Guardian. Amikor Matt Frei élőben jelentkezett be Kijevből, és szót ejtett Szergej Lavrovról, akkor szavait feliratozó automatika a hangsort értelmezve "so gay lover of"-ot írt, ami azt jelenti, "úgyhogy a meleg szerető".
He won't be happy about that.. Russian minister is called 'So GAY LOVER of' by C4 subtitles: http://t.co/zqMspQpqd1 pic.twitter.com/TpNjtFCUXb
— The Sun (@TheSunNewspaper) 2014. március 6.
"A nemzetközi közösségnek, Európának és Franciaországnak Ukrajna területi egységének keretében kell dolgoznia. Nagyon sok ország nyugtalankodhatna, ha precedens teremtődne a határok és a területi integritás megkérdőjeleződésére" – idézte az MTI a francia elnököt, aki szerint a Krími Autonóm Köztársaság jövőjéről népszavazást tartani csak akkor lehet, ha annak megszervezéséről maga Ukrajna dönt, nem pedig csak az elszakadást támogató része. Francois Hollande erről azután beszélt, hogy fogadta Vitalij Klicskót, az Ütés (UDAR) ukrán ellenzéki párt vezetőjét.
Más azonban talált ilyen precedenst: a cseh elnök szerint Koszovó elszakítása éppen ilyen volt. Milos Zeman az albán többségű egykori szerb tartomány önállósítását is ellenezte, de szerinte, ha azt a világ rendben lévőnek tartja, akkor a Krímmel sem tehet másképp, mint tudomásul veszi döntését.
Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni – írta az MTI.
"Van történelmi precedens arra nézve, hogy az ENSZ Biztosági Tanácsának álláspontja ellenére egy szuverén állam egyik része elszakadt az államtól. Ez az előzmény Koszovó. Nyilvánosan felléptem Koszovó elszakadása ellen, és bíráltam, hogy a Cseh Köztársaság elismerte függetlenségét.(...) Képmutatás lenne most azt állítani, hogy Koszovó függetlensége rendben van, a Krím függetlensége viszont lehetetlen. Mindenki esetében egyforma mércét kell alkalmaznunk" - jelentette ki Zeman pénteken a morvaországi Prerovban sajtóértekezleten.
Rossz néven veszi a kijevi tüntetések nyomán befolyásos erővé nőtt Jobb Szektornál (PSZ), hogy a szervezetet a Wikipédia vonatkozó szócikke radikális, a neonáci nézetek határán mozgó csoportként írja le. Kedden már felhívta támogatóit a PSZ, hogy figyeljék az internetes enciklopédiát és módosítsák a szócikket – írta a Reuters. Ezután 174 alkalommal írták át az aktivisták a neonácit "ifjúsági szervezetre", amely "védelmezte a tüntetőket" a Majdanon. A csoport símaszkos tagjai egyébként jelenleg is járják Kijev utcáit, uralják a Majdant és több kijevi épületet továbbra is ellenőrzésük alatt tartanak. Hogy az ellenzék hatalomra jutása után ki ellen védekeznek Kijevben, az nem derült ki. A csoportot vezető Dmitrij Jaros – aki ellen Moszkva nemzetközi körözést adott ki terrorista uszítás vádjával – már befutott: ő az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács helyettes vezetője.
Nem Moszkva irányítja az eseményeket a Krímben, hanem épp az ellenkezőjéről van szó, vagyis Oroszországtól kértek segítséget, és ezt Moszkva nem hagyhatja figyelmen kívül – mondta Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő a Rosszija 1 orosz állami televíziónak adott, egyelőre csak részlegesen ismertetett nyilatkozatában. Peszkov szerint Vlagyimir Putyin naponta igyekszik világossá tenni az orosz álláspontot, külföldön azt mégsem értik meg. "Ez szomorú, az pedig még rosszabb, hogy az esetleges válaszlépések szempontjából negatív következményekkel járhat" – idézte az elnöki szóvivőt az MTI.
"Azt mondták, nem tudják szavatolni a biztonságunkat. Arra már nem tudtak ávlaszolni, hogy ha szerintük a Krímben csend és béke honol, akkor milyen veszély leselkedhet ránk" – mondta az Indexnek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 42 fős missziójának magyar vezetője, miután megkíséreltek átjutni a Krím félszigetre a Kijev fennhatóságát elutasító önvédelmi erők ellenőrzési pontján. Ács Gábor alezredes szerint szombaton újra megpróbálnak átkelni.
Oroszország szerint az EBESZ megfigyelői nem kaptak hivatalos felkérést a krími hatóságoktól, kommentálták, hogy a csoport megint nem tudott bejutni a félszigetre. (AFP)
Vízummentességet kaphatnak Ukrajna állampolgárai az EU-tól, legalábbis ebben bízik Arszenyij Jacenyuk. Az ukrán kormányfő szerint Brüsszel jelezte, hogy hajlandó erre, bár Jacenyuk konkrétumokat erről nem mondott. Jacenyuk brüsszeli tájékoztatóján arról is beszámolt, hogy Kijev hamarosan alá fogja írni az EU-val kötendő társulási szerződést, amelytől novemberben Viktor Janukovics elnök – kiváltva ezzel az őt elsodró tiltakozásokat – elállt. A kormányfő szerint azonban már addig egyoldalúan megnyitja piacait az EU az ukrán termékek előtt, ami önmagában négyszázmillió dollár hasznot jelent az ország gazdaságának, amely a közeljövőben kétmilliárd dolláros makrogazdasági segítséghez is jut az EU-tól.
Vlagyimir Putyin azt mondta az ukrán paralimpiai szövetség vezetőjének, hogy a politikának és a nemzetközi ügyeknek nem szabad befolyásolniuk a sporteseményeket, mint amilyen a Szocsiban pénteken kezdődő paralimpia is. (Reuters)
Készen áll a Nemzetközi Valutaalap arra, hogy segítséget nyújtson Ukrajna gazdasági talpra állításában – közölte a Reuters. Ukrajnának megállapodást kell kötnie az IMF-fel ahhoz, hogy hozzájusson a héten az EU által megígért 11 milliárd eurós, két év alatt folyósítandó segélycsomaghoz.
Az AFP szerint több mint 65 ezren tüntetnek az oroszbarát krími hatóságok mellett Moszkvában a Kreml előtt.
Donuzlavnál egy újabb, már forgalomból kivont hajó elsüllyesztésével zárták el a tengeri kijáratot az oroszok az ukrán flotta elől, állítja az ukrán 5-ös csatorna. (BBC)
– erről biztosította az EU moszkvai nagykövete az orosz állampolgárokat. Vygaudas Usackas szerint az ő esetükben semmiféle változás nem lesz a vízumkiadás rendjében "egyelőre" – írta a Ria Novosztyi. Az EU szankciói konkrét személyeket érinthetnek, akik Brüsszel szerint érintettek lehetnek a krími válság kapcsán Ukrajna függetlenségének és területi épségének veszélyeztetésében. Moszkva szerint azonban az EU a személyekre szabott szankciókkal is megsértené az EU és az Oroszország között 2006-ban kötött megállapodást.
Átért a Boszporuszon a USS Truxtun amerikai romboló, ami egy korábban bejelentett hadgyakorlatra érkezett a Fekete-tengerre. (Reuters)
Az EBESZ-csapattal utazó újságíró szerint megint nem sikerült bejutniuk a Krímbe a megfigyelőknek, akik feltehetően egy másik ponton próbálkozhatnak újra.
#osce observers refused entry at the Crimea crossing point pic.twitter.com/kc4lhpe7Xb
— cstreib (@cstreib) 2014. március 7.
Tíz százalékkal esett az ukrán acéltermelés az elmúlt két hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az acél és acéltermékek kivitele adja Ukrajna exportbevételének több mint a negyedét. (MTI)
Ukrajna nem rendezte az Oroszországgal szembeni februári gázszámláját a pénteki, végső határidőig, jelezte a Gazprom. Ukrajna teljes kifizetetlen gázszámlája így már 1,89 milliárd dollár.