új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A túszejtők a jelenlegi információk szerint egy kis nyomdai cég, a Création Tendance Découverte munkatársai közül ejtettek talán több embert túszul, az iTélé szerint egy nő van a fogságukban. Erről nincsenek egyelőre pontos információk, az is lehet, hogy a dolgozóknak sikerült megszökniük, de az is lehet, hogy több embert is túszul ejtettek.

    nyomda.png

    Egy kifejezetten kis cégről van szó, a Le Monde információi szerint mindössze öt dolgozója van. Egy korábbi dolgozó ezt annyiban pontosította, hogy ennél többen dolgoznak a cégnél, de egyszerre nincsenek bent többen az épületben. A cégnek semmi köze a Charlie Hebdóhoz, leginkább reklámipari munkákat vállalnak, a honlapjuk tanúsága szerint főként zászlókat, reklámtáblákat, molinókat, cégéreket nyomtatnak.

    A nyomda egy családi vállalkozás, a település polgármestere azt mondra a Libérationnak, hogy a cégben egy háromfős család (férj, feleség és egy gyerekük) dolgozik, valamint egy grafikus és egy marketinges, akik nem családtagok.

    A cég Dammartin-En-Goële ipari területén található, de ezt ne úgy képzeljük el, mint valami nagyobb város hasonló területén, pusztán arról van szó, hogy a település szélén van a cég székhelye, és hasonló, kocka alakú, gyorsan felépíthető, csarnokszerű épületek mellett található. De van a közelében például egy Aldi is. Egyéb érdekességek a Velveten.

  • A túszejtés helyszínétől 200 méterre egy üzemben dolgozó szemtanú elmondta a Le Figarónak, hogy 8 óra 40 perckor hallottak lövéseket. Csendőrök érkeztek, és mindenkitől azt kérték, hogy menjenek fel az épület emeletére. Két órával később, 11 órakor jöhettek le, és vitték ki őket a területről.

  • Ismerték a rendőrnő gyilkosát a Kouachi testvérek

    A nyomozásban részt vevő forrás szerint a Kouachi testvérek és a csütörtök reggel Montrouge-ben egy rendőrnőt meggyilkoló fegyveres ismerték egymást. A France 2 is úgy tudja, hogy kapcsolatban voltak.

  • Az iTélé információi szerint a testvérek egy nőt tartanak túszként fogva.

  • A felfokozott hangulatban folyamatosan ömlenek a félinformációk arról, hogy üldözték a terroristákat, és hogy jutottak el a gyárba. A következőket tudjuk péntek délelőtt:

    • A fivéreket éjszaka hiába keresték a Párizstól északkeletre lévő falvakban és az erdőben.
    • Péntek reggel feltűntek Montagny-Sainte-Félicité faluban. Itt elkötöttek egy autót, egy szürke Peugeot-t, méghozzá egy iskolájába érkező tanárnőt fenyegettek meg fegyverrel.
    • Nem tudni biztosan, ezután volt-e tűzharc a rendőrökkel. A párizsi ügyészség azt cáfolta, hogy bárki meghalt volna.
    • A merénylők ezután a kocsival Párizs felé hajtottak, és eljutottak Dammartin-en-Goële faluba.
    • Bezárkóztak és túszt vagy túszokat ejtettek egy helyi gyárban.
    • A túszejtés helyszínén nincs sérült, eddig rendőri beavatkozás sem történt.

    Ebben a cikkünkben olvashatja el összefoglalva, mit tudunk biztosan az eddigi eseményekről.

  • François Hollande elnök az elnöki palotából gyalog átment a belügyminisztériumba, onnan követi majd a fejleményeket.

  • Meaux et Marne-la-Vallée-ban a prefektus értesítette a kórházakat, hogy készüljenek fel esetleges sérültek fogadására.( Le Figaro)

  • Azután, hogy megjelent Twitteren néhány kép arról, hogy a kommandósok hol helyezkednek el az ipari területen belül, a kommandósok nem hivatalos Facebook-oldalán arra kérték az újságírókat, hogy ne filmezzék és ne fotózzák le a rendőrök és kommandósok pontos helyeit, nehogy megtudják a túszejtők, hogy honnan várható támadás. Talán emiatt is, de az AFP élő közvetítésén nem is mutatják az épületeket. Mondjuk amennyi rendőr a környéken van, nem olyan nagy túlzás azt mondani, hogy szó szerint mindenhol ott vannak. További érdekességek a Velveten is.

  • A Kouachi testvérek állítólag azt mondták, hogy „mártírként akarnak meghalni", tudta meg az iTélé.

  • Számítógépes kalózok péntekre feltörték több francia város internetes honlapját, továbbá a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapét, amelynek szerkesztőségét szerdán véres támadás érte – írta az MTI. pénteken a TVI portugál internetes hírportál.

    A TVI portugál internetes hírportál szerint az oldalakon fenyegető szövegeket helyeztek el. Az érintett települések között van a Val d'Oise megyei Ezanville, Goussainville, Jouy-le-Moiutier városa.

    A számítógépes kalózok fenyegetéseik mellé az Iszlám Állam jelképeit tették fel a honlapokra, továbbá angolul a következő szöveget: „Szabadságot Palesztinának, halál Franciaországra és Charlie-ra”.

    A portugál hírportál írása szerint az internetes betörést a L'Apoca-Dz csoport követte el.

    A Charlie Hebdo szerkesztőségébe két fegyveres hatolt be szerdán, agyonlőtt tizenkét embert, tizenegyet pedig megsebesített. A támadók ellen példátlan méretű hajtóvadászat folyik, de még mindig nem kerültek rendőrkézre.

  • Bernard Cazeneuve belügyminiszter is megerősítette, hogy folyik az akció a két napja szökésben lévő támadók „semlegesítésére". (20minutes.fr)

  • Hiába szűkült le egy épületre a terroristák mozgástere, messze még a történet vége. A rendőrök nem ronthatnak be csak úgy a hangárszerű épületbe, több okból sem:

    • Az épület ahhoz azért túl nagy, hogy közelebbi információ nélkül nekifussanak a felfegyverzett terroristáknak.
    • Vállról indítható rakétakilövőjük van, de még ennél komolyabb fegyverük is lehet, amivel hatalmas pusztítást lehet okozni.
    • Nem tudni, hol és mennyi túsz van a terroristáknál, a feltételezések szerint legalább két civil van a kezükben.
    • Épp ezért meg kell próbálni a terroristákkal tárgyalni, hátha így is kimenthetők a túszok. Jelenleg tárgyalásról ír a sajtó, ez azonban vélhetően nem párbeszédet jelent, csupán azt, hogy hangosbeszélőn szólnak a terroristákhoz a túsztárgyalók, abban a reményben, hogy a terroristák hajlandók válaszolni, esetleg feltételeket szabva elengedni legalább egy túszt.
  • waze2.png

    A közösségi GPS, a Waze élő térképén már jól látszik, hogy gyakorlatilag teljes blokád alatt van Dammartin-en-Goële. Az élő térképet erre találja, a piros csíkos szakaszok teljesen lezárt utakat jelölnek, vagyis a település jelenleg nem lehet közúton elhagyni. A felhasználók beszámolói szerint még a környező utakon is akkora dugók vannak, hogy egy helyben állnak az autók, minden kereszteződést elleptek a rendőrök. Egyéb érdekességek a Velveten is.

  • Az iTélé képein látható, ahogy a rendőrök elfoglalták a pozíciójukat az épület körül:

  • Még mindig súlyos állapotban van mind a négy sérült, akik a szerdai támadás óta kórházban vannak, de már túl vannak az életveszélyesen, jelentette be Bernard Cazeneuve belügyminiszter. A hét könnyebb sérült már csütörtökön elhagyhatta a kórházat.

  • A hatóságok hivatalos közlésével ellentétben Claude Guéant volt belügyminiszter arról beszélt a francia RTL-en, hogy információ alapján nem egy, hanem több túsz is lehet.

  • Azonosították a csütörtök reggel egy rendőrnő meggyilkolásával gyanúsított lövöldözőt is, jelentette be a rendőrség. A tegnap őrizetbe vett két ember az ismerőse vagy rokona lehetett. (Le Figaro)

  • A Le Figaro értesülései szerint a túsztárgyaló most azt akarja megtudni a támadóktól, hogy a túsz még a kezükben van-e, vagy pedig sikerült valahogy megszöknie.

  • A leszálló repülőket irányváltoztatásra kérik, hogy elkerüljék Dammartin-en-Goële-t, de a korábbi hírekkel ellentétben nem zártak le kifutópályát, írja a Le Figaro. A Le Monde úgy tudta, hogy két futópályát már lezártak, a gépeket elkezdték késleltetni, több gépet pedig más reptérre irányítottak át. A Twitteren is raktak ki képet a köröző repülőkről:

  • Nyilatkozott a Le Parisiennek Jean-Paul Douet, Montagny-Sainte-Félicité polgármestere. Innen loptak el a terroristák reggel egy autót, ami után állítólag lövöldözés tört ki. A polgármester azt mondta, hogy reggel 8 óra 10 perckor egy tanárnő érkezett az iskolájához, amikor előpattantak a Kouachi fivérek, náluk voltak a fegyvereik. Megfenyegették, hogy adja oda nekik az autóját, egy szürke Peugeot-t. Ezt el is vitték a merénylők, a nőt elengedték. A lövöldözésről, pláne halálos áldozatról (amit az ügyészség már cáfolt) nem beszélt a polgármester a lapnak.

  • Cáfolta a francia ügyészség, hogy két halottja lenne a reggeli lövöldözésnek. Az áldozatokról korábban a Le Parisien számolt be.

  • Minden bejáratát lezárták a rendőrök Dammartin-en-Goële-nek. A település felett öt helikopter kering.

    A túszejtés helyszínén nincs sérült a Figaro információja szerint.

  • Beparancsolták az iskolásokat az épületekbe Dammartin-en-Goële-ban. Az iskolák azt az utasítást kapták a hatóságoktól, hogy senki nem mehet az ablakokhoz. A Figaro elért egy gimnazista lányt, aki azt mondta, hogy „néhányan sírnak, mások nem pörgik túl a drámát. A termekben is jól halljuk, hogy zajlik kint a rendőrségi akció."

    Standoff As Hostage Negotiations Begin
  • Ez itt a Création Tendance Découverte gyár Dammartin-en-Goële-ben. Egy klasszikus ipari parkban vannak a terroristák. A környéken nincsenek lakóházak. A közelben egy kamionparkoló, sok ipari épület és raktár látható, ami jó fedezék lehet. A gyár a település szélén van, mögötte mezők láthatók, és közel van az N2-es autópálya.

  • Több mint 80 ezer rendőrt mozgósítottak Franciaországban az elmúlt két napban. Összegyűjtöttünk néhány képet a Charlie Hedbo merénylői után folyó hajszáról.

  • „A Kuehne Nagelnél dolgozom az iparterületen. Fél órával ezelőtt két lövést hallottam, öt perccel ezelőtt megjelent a teljes biztonsági szolgálat, aztán a rendőrségi helikopterek. Megtiltották, hogy az ablakok közelébe álljunk, az üzemen belül kell maradnia mindenkinek. Se ki, se be, lezártak mindent" – idézte a Le Monde az RTL-nek megszólaló egyik dolgozót, aki a kérdéses ipari területen dolgozik. Az nem világos, hogy a túszejtés a Kuehne Nagelnél történt-e.

  • A két merénylőt egész éjjel próbálták több-kevesebb sikerrel követni. Végül reggel akadtak a nyomukra, amikor a merénylők elloptak egy szürke Peugeot-t egy faluval odébb, ezzel menekültek tovább a reptér melletti ipari területre. A francia készenléti rendőrök most érnek a helyszínre, egyelőre csak annyit erősítettek meg, hogy valóban túszejtés zajlik éppen, a következő órákban várhatóak a fejlemények – írta a Le Monde

  • A térképen a piros hangosbeszélővel és a kék helikopter ikonnal jelöltük, ahol a rendőrség tárgyal a túszejtőkkel. Nagyítson rá a térképre.

  • Dammartin-en-Goële polgármestere megerősítette a sajtóértesülést, hogy valóban túszt ejtettek a terroristák, és behúzódtak a Création Tendance Découverte gyárba, a Clément Ader utcában – írta a Figaro. Négy helikopter köröz a gyár fölött, ahová a túszejtők behúzódtak. Hatalmas a rendőri készültség – írta a Le Parisien.