Megmagyarázzuk, mit keres Putyin Szíriában
További Külföld cikkek
- Elraboltak egy csecsemőt egy bécsi kórház szülészeti osztályáról
- Pattanásig feszült a hangulat a Külügyi Tanács brüsszeli ülése előtt
- Szijjártó Péter szerint szégyenletes, abszurd és elfogadhatatlan ez a döntés
- Oroszország azzal támadja az Egyesült Királyságot, hogy Ukrajna oldalán belépett a háborúba
- Vlagyimir Putyin belebukhat, ha meghozza ezt a súlyos döntést
Úgy tűnik, mintha Oroszország csukafejest ugrott volna a szíriai polgárháborúba. Miután augusztus folyamán csöndben becsempészett egy jelentős légi hadtestet és egy kevésbé jelentős páncéloskontingenst, szeptemberben deklarálta, hogy kezébe veszi az Iszlám Állam elleni harcot – majd napi 30-50 bevetéssel kezdte el támadni a szintén a kalifátus ellen is harcoló Aszad-ellenes erőket. Közben megsérti a török légteret, kiváltja az Öböl-államok haragját. A huszáros hadművelet igen kockázatosnak tűnik, hiszen a Közel-Keleten már sok külföldi próbálkozás fulladt véres és kínos kudarcba – elég, ha az amerikaiak nyolc évig tartó iraki szenvedésére gondolunk. Ha azonban kicsit megkapirgáljuk az okokat és motivációkat, akkor láthatjuk,
1. Szíria egy kipróbált, régi jóbarát
Bár a hatalmi logika egyszeregye azt mondja, a politikában nincsenek barátok, azért mégis drága kincsnek számít egy régi, megbízható szövetséges. Márpedig Szíria és a Szovjetunió, majd Szíria és Oroszország viszonya már az 1956-os szuezi válság óta kiváló – és ami igazán ritkaság, ezt a kapcsolatot a számtalan rezsimváltás sem viselte meg. Ráadásul Szíria – pontosabban az alavita rezsim – az egyetlen olyan arab ország, mely évtizedek óta stabil orosz szövetségesnek számít (Sziszi elnök Egyiptoma mostanában kezd visszatáncolni a szaúdi befolyásból Putyinhoz).
2005-ben Oroszország 9,8 milliárd dollárt engedett el a jelenlegi elnök apjának , Hafer Aszadnak a Szovjetunióval szemben felhalmozott 13,4 milliárd dolláros adósságából, fiának pedig a polgárháború során egy pillanatra sem engedte el a kezét, még akkor sem, amikor úgy nézett ki, hogy a vegyi fegyverek bevetése miatt az amerikaiak is hadat üzennek neki. A háború során a pedig a kézifegyverektől a föld-levegő rakétákig mindennel ellátta a hadsereget, az ENSZ-ben pedig rutinszerűen megvétózott minden tervezetet, ami Aszad ellen irányult.
De az évtizedes jó kapcsolat többet, mélyebbet jelent a puszta politikai és gazdasági támogatásnál; sok szíriai végzett orosz egyetemeken, és sok orosz fordult meg Szíriában üzleti ügyekben, arról nem is beszélve, hogy a háború előtt évi 55 ezer orosz süttette a hasát a török riviérára emlékeztető latakiai strandokon. Az ilyen kulturális és – jobb kifejezés nem jutott eszembe – élménykapcsolatok nehezen mérhetők, de sokat nyomnak a latban.
2. Bent ragadtak az orosz érdekeltségek
A szoros kapcsolat miatt nem is csoda, ha Szíria az orosz gazdaság egyik legfontosabb közel-keleti partnere. Három területet érdemes említeni:
Befektetések: orosz összesítés szerint – amit azért érdemes fenntartásokkal kezelni – az országban 2009-ig összesen 19,4 milliárd dollár értékben fektettek be orosz vállalkozások, elsősorban az olajiparba és infrastruktúrafejlesztésbe, de jutott pénz a tengerparti szállodafejlesztésekbe is. Márpedig az olajkitermelési szubvenciók nagy része egy ellenzéki győzelemmel elveszne – sőt, ami rosszabb, átkerülne katari/szaúdi/amerikai kézbe.
Fegyverexport: A New York Times szerint Szíria a kétezres években a maga másfél milliárd dollárjával Oroszország 7. legnagyobb fegyverkereskedelmi partnere volt, és bár most ez a kereskedelem inkább támogatássá alakult, azért ha Aszad hatalmon marad, akkor az garantálja az újabb üzleteket, már csak azért is, mert az Iránból érkezett kínai fegyvereket kivéve a szír hadsereg 100 százalékig szovjet/orosz fegyverrendszerekkel operál.
Államadósság: A 2005-ös adósságelengedéssel azért még mindig maradt Szíriában 3,6 milliárd dollárnyi orosz hitel; ennek törlesztését a szír kormány egy bonyolult konstrukcióban vállalta, de vállalta. És az orosz államháztartás egyáltalán nincs olyan rózsás helyzetben, hogy lemondjon róla.
3. Itt van az egyetlen földközi-tengeri bázis
Az közismert, hogy a Földközi-tenger egyetlen orosz támaszpontját még Hafez Aszad bocsátotta a Szovjetunió rendelkezésére az 1971-es államközi szerződés keretében. Az már kevésbé, hogy a tartúszi kikötő 2008-ig nagyrészt kihasználatlan maradt, ugyanis csak szerelő-feltöltőállomásként funkcionált, és a flotta legnagyobb hajóit nem is tudta fogadni. Ekkor azonban jött az amerikaiak által erőltetett, az oroszok által meg sérelmezett lengyelországi rakétapajzs, melyre válaszul Putyin egyes – meg nem erősített – hírek szerint úgy döntött, hogy
És elkezdődött Tartúsz fejlesztése, ami a polgárháború kitörése után megrekedt, majd idén augusztusban újra beindult. Az egyelőre nem világos, mi az oroszok terve a bázissal azon kívül, hogy itt kötnek ki a hadianyagot szállító hajóik, de az biztos, hogy egy ilyen stratégiailag fontos pontról hülyék lennének lemondani. Márpedig egy bármilyen konfigurációban lezajló ellenzéki hatalomátvétellel ezt a bázist biztosan bukják.
4. A fél Közel-Keletet innen hallgatják le
2014 októberében a szír ellenzéki erők a Hama közelében indított támadás során elfoglaltak egy különös létesítményt. A „C Központ” az orosz katonai titkosszolgálat lehallgatóközpontja volt, melynek készülékei nemcsak Szíria, de Jordánia, Szaúd-Arábia és Izrael területére is be-befüleltek. De további két orosz lehallgatóközpont is van valahol a Golán-fennsíkon, ezekről ugyanis lehet tudni, hogy a 2006-os libanoni háborúban az izraeli csapatmozgásokról jelentettek a Hezbollah terrorszervezetnek.
5. Nem engednek teret az Egyesült Államoknak
És akkor térjünk át a tágabb geopolitikai motivációkra. Putyin már az arab tavaszt is gyanakodva figyelte, hidegháborúban edződött KGB-s ösztönei azt súgták, hogy ez az USA demokratikus mozgalmaknak álcázott puccs-sorozata. Ezért az orosz külpolitika úgy gondolkodik, hogy ha Aszad helyére csak az Egyesült Államok tolakodhat be. Pedig – ahogy arról írtunk is – nem csak az USA az, mellyel az oroszoknak számolni kell a térségben, az Öböl-országok és a törökök a Közel-Keleten legalább annyira veszélyes és sokkal kevésbé válogatós ellenfélnek számítanak már, mint az Egyesült Államok.
6. Vissza a nagyhatalmak közé
Oroszország a kilencvenes években elveszítette nagyhatalmi státuszát; befolyása Közép-, sőt, ami még fájdalmasabb volt, Kelet-Európában visszaszorult az EU-val és a NATO-val szemben, globális szinten pedig kiszorult az olyan egykori szovjet érdekeltségekből, mint Kuba vagy Angola.
Hiszen Putyin Aszad támogatását Iránnal szoros összhangban folytatja, Irán sugallatára pedig a síita vezetésű iraki kormány is jelezte, hogy csatlakozna az oroszokhoz. De még a Közel-Keletre való visszatérésnél is többet hozhat ki Oroszország az ügyből, ha végig bírja az erődemonstrációt.
A nemzetközi politikában ugyanis gyakran a „mutatás” többet jelent, mint a tényleges eredmények – ez utóbbi téren ugye nincs mire büszkének lenniük, hiszen az Iszlám Állam bukásához és a szíriai fegyvernyugváshoz egy lépéssel sem kerültünk közelebb. És az USA gyengélkedése közepette sokan gondolhatják majd úgy a jövőben, hogy ha valahol oda kell vágni, akkor inkább az oroszok vágjanak oda, mint a tétovázó Egyesült Államok.
7. Nagy a baj odahaza, kellett egy könnyű háború
És hát a Szuhojok bombasorozatai és a Tartúszból szelfiző katonák persze ugyanannyira szólnak a hazai, mint a nemzetközi közvéleménynek. Sőt. Putyin ugyanis politikailag legalább annyira rászorul egy újabb külföldi katonai parádéra, mint Orbán a menekültáradatra. Az orosz gazdaság ugyanis – a fickós külpolitikának köszönhető embargók, de még inkább a strukturális problémák miatt – borzalmas állapotban van. A Bloomberg össze is szedett néhány válságtünetet:
- A beruházások idén 6 százalékkal csökkentek.
- Az ország felemésztette az olajexportból 15 év alatt félretett tartalékokat.
- Ráadásul egyhamar nem is lesz pénz, mivel az olaj árát az Oroszország szíriai ellenfelei által irányított OPEC tartósan lenyomja.
- Tavaly óta újabb 3 millióval nőtt a mélyszegénységben élők száma.
- A recesszió a Szovjetunió bukása óta nem látott hosszúságúra nyúlik.
És bár az orosz rezsim támogatottsága stabil, pontosan egy ilyen válság az, ami az N&N (Növekedés és Nacionalizmus) ideológiájára alapozó tekintélyuralmi rendszereket képes alámosni. És ha valaki, akkor Putyin ezzel biztosan tisztában van.