Mindent elnéz az EU, csak a menekülteket tartsák vissza

Az egész világ felkapta a fejét a novemberi törökországi választások fejleményein: a török rendőrség még októberben megszállta 22 médiacég irodáit és szerkesztőségét, sok újságírót letartóztattak, a cégek élére pedig állami megbízottakat neveztek ki. A médiacégek különböző utakon kapcsolatban álltak Recep Tayyip Erdoğan elnök szövetségeséből egyik legnagyobb ellenségévé vált Fethullah Gülennel.

Újságírókat rúgtak ki, új szerkesztőket neveztek ki, és a korábban Erdoğannal kritikus lapok  látványosan kormánypárti címlapokkal jelentek meg. Nem ez volt az első inzultus: Ahmet Hakan újságírót a háza előtt megverte négy támadó, és a Hürriyet napilap irodáját többször is megtámadták a kormánypárt és az elnök támogatói. A Zaman napilap állami ellenőrzésbe vétele után több százan tüntettek a szerkesztőségnél, a rendőrség azonban könnygázt és vízágyúkat vetett be a tiltakozók ellen. A Cihan hírügynökség élére is államilag megbízott ügyintézőt nevezett ki egy török bíróság.

De Erdoğan Törökországában nem csak a média áll támadások kereszttüzében. Pedig 2003-ban, amikor Erdoğan hatalomra került, fényes jövő nézett ki a békés politikai és gazdasági fejlődésnek. Erdoğant 1994-ben választották Isztambul polgármesterének, az AKP-t 2001-ben alapította. Bár Törökországban nem ismeretlen az autoriter kormányzás, Erdoğan éppen a korábbi katonai kormányokat leváltó reformereként lett miniszterelnök. 2013-ra már kiderült, ő sem tűri a kritikát, például amikor a rendőrség brutális erőszakkal válaszolt a Takszim téri békés tiltakozásokra.

Az AKP hivatalos honlapjáról utólag törölték több alapító nevét, és még egy 13 éves fiút is letartóztattak Erdoğan megsértéséért, egy Erdoğannak bemutató közgazdászt pedig nemrég majdnem egy év börtönre ítéltek. Összesen több mint 1800, az elnök megsértése miatt indult eljárásról tud a Telegraph. A demokratizáló lendület tehát csak néhány évig tartott, mára az első közvetlenül választott elnökként minden erejével azon van, hogy minél több hatalmat központosítson (a ciklusok korlátozása miatt 2014-ben ült át az elnöki székbe).

Az elnök nemrég egyenesen kijelentette:

A demokráciának, a szabadságnak és jogrendnek már nincs értéke. Akik a terrorizmus elleni harcban az oldalunkon állnak, a barátaink. Akik ellenünk vannak, az ellenségeink.

Azt hiszitek, megkérdőjelezitek az egységet?

Januárban az elnök arra figyelmeztetett, hogy megfizetnek az „árulásukért” azok az értelmiségiek, akik aláírták a petíciót, mely a kurd felkelők elleni hadműveletek beszüntetését és a tárgyalóasztalhoz való visszatérést sürgeti: „Szóval azt hiszitek, hogy megkérdőjelezitek a nemzeti egységet, és közben továbbra is kényelmes életet élhettek majd az államtól kapott pénzetekből anélkül, hogy megfizetnétek ennek az árát? Ennek mostantól vége.″

Egy jogállamban, mint amilyen Törökország, az úgynevezett értelmiségieknek, akik a nemzeti egységet fenyegetik, nincs joguk ilyen bűnt elkövetni. Nem élveznek védettséget.

A „Nem veszünk részt ebben a bűncselekményben” című petíció elítélte a kormány által Délkelet-Törökországban folytatott „szándékos és tervezett mészárlást”, amely a „török törvények és a Törökország által aláírt nemzetközi egyezmények semmibe vételével” zajlik. Egy hét alatt több mint 1200 török és külföldi értelmiségi írta alá a dokumentumot az év elején.

A kemény fellépésre kétszeres jogosultságot érez Erdoğan: egyrészt a szomszédban zajló szír polgárháború és a kurd felkelők elleni harc adja alá a lovat, és a lassan hétköznapivá váló robbantások ellen fellépő erőskezű vezetőként tudja pozicionálni magát; másrészt tudja, Európának szüksége van rá a menekültválság hosszú távú rendezéséhez.

Törökország a szíriai polgárháborúban a kormányerők ellen harcoló (akár szélsőséges) csoportokat támogat. Korábbi elemzésünkben írtunk részletesen arról, hogy nem az Iszlám Államot (IS), hanem a kurdokat tartja fő ellenségének, és így már nemcsak az Aszadot támogató Oroszországgal, hanem az Egyesült Államokkal is szembekerült. A szíriai rendezésben Ankara megkerülhetetlen, de nehezen kezelhető partner, amely a Nyugat számára egyre kiszámíthatatlanabb.

Fadi Hakura, a Chatham House elemzője szerint Törökország elhibázott külpolitikájának köszönheti erősödő instabilitását. Míg 2011-ben Ahmet Davutoğlu akkori külügyminiszter (jelenlegi miniszterelnök), mint fogalmazott, „zéró probléma”-politikát igyekezett folytatni szomszédaival, Erdoğan melléfogott, amikor a bonyolult szíriai konfliktusban állást foglalt a kormányerők ellen: pártatlan demokrata helyett ma már elkötelezett szunnita játékosnak számít a régióban. Ez kizökkentette Törökországot a kiegyensúlyozott, rugalmas külpolitika vágányáról, ehelyett ideológiákra épülő hozzáálláshoz vezetett, amivel az ország vallási és etnikai törésvonalak közepén találta magát.

Miután a törökök november végén lelőtték a szíriai–török határon az egyik Szu–24-es orosz vadászbombázót, véget vetettek az elmúlt években felvirágzott orosz–török stratégiai szövetségnek. Innentől kölcsönösen azzal vádaskodtak, hogy a másik valójában az IS-t segíti, kijuttatva a terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területen kitermelt kőolajat.

Az EU felemeli a szavát, illetve mégsem

Az Európai Unió és Törökország helyzete kényes: Törökország szeretne belépni az EU-ba, aminek viszont azért van szüksége a törökökre, hogy a tavalyihoz hasonló menekültáradatot idén visszatartsák, mielőtt Görögországba érnének a menekültek. (Törökországban 2,5 millió szír menekült él, ez a világon regisztrált szír menekültek több mint fele.) Európa ezért láthatóan arra is hajlandó volt, hogy visszafogja magát, és a nyilvánvaló antidemokratikus intézkedések sora felett engedékenyen szemet hunyjon.

Például miután meglepően nagy győzelmet aratott a török kormánypárt a november elsejei parlamenti választáson, az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő a szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal együtt reagált az eredményre. Nem gratuláltak a kormánynak, csak a török nép demokrácia iránti elhivatottságának a magas részvételi arány miatt. Arról viszont már egy szót sem szóltak, hogy nem zajlott minden tisztán a voksolás körül (például, hogy a rendőrség két tucat médiacég irodáit megszállta).

Így csak a már behúzott választás után dorgálták meg Erdoğant a jogállamiság, a bírói függetlenség és a véleménynyilvánítás szabadságának csorbulása miatt.

A menekültválság Törökországgal együtt folytatott kezelése és a véleményszabadság ügye teljes mértékben független egymástól

– mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben egy másik jellemző ügyben: a török kormány hivatalos panaszt küldött a német külügyminisztériumnak, amelyben a török államfővel viccelő német műsorvezető felelősségre vonását kérték. Merkelt sokan azzal vádolják, korábban elképzelhetetlen engedményeket tesz Ankarának a menekültek visszatartásáért cserébe.  A német kormány a török kormány kérésére felhatalmazta az igazságszolgáltatást a műsorvezető elleni eljárás megkezdésére, ugyanakkor kezdeményezte az ezt lehetővé tévő,19. századból származó jogszabály megsemmisítését. A döntés csupán azt jelenti, hogy a kormány szerint a független igazságszolgáltatás feladata az ügy megítélése – mondta a kancellár.

Az EP aggodalmának adott hangot

Március 18-án egyezett meg az EU és Törökország a menekültválság kezeléséről, április 4-én lépett életbe a szabályozás. A Törökországból Görögországba illegálisan átkelő menedékkérőket ügyük elbírálása után vissza kell küldeni Törökországba. A törökök minden, a török–görög határt szabálytalanul átlépő bevándorlót kötelesek visszavenni, és minden visszaküldött szabálytalan szíriai határátlépőért cserébe az EU törvényesen betelepít a saját területére ugyanennyi Törökországban élő szíriai menekültet.

Mindennek fényében nem csoda, hogy tüntetések előzték meg az EU és Törökország közötti megállapodás életbe lépését. A menekültek nem szeretnék, hogy visszatoloncolják őket a görög szigetekről Törökországba, ahol Európa szemérmesen szemet huny a jogállam szisztematikus leépítése felett.

Az Európai Bizottság elnöke, Jen-Claude Juncker és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk Strasbourgban, az EP ülésén vették védelmébe a megállapodást, melyről még támogatói is elismerik: nem hibátlan. „A gyakorlatba ültetett megoldások nem tökéletesek, és nem is jelentik a munkánk végét. Tökéletesen tisztában vagyunk a gyengeségeivel” – fogalmazott Tusk, aki szerint „veszélyes lenne azt hinni, hogy létezik ideális, és száz százalékban hatékony megoldás”. Az Európai Parlamentben a Néppárt látta a megállapodást a legjobb módszernek arra, hogy „rendet vezessenek be a folyamatban”. A Zöldek arra figyelmeztettek, az EU túl sokat néz el a törököknek.

Az Európai Parlament plenáris ülésén a képviselők aggodalmuknak adtak hangot a törökországi reformfolyamat lelassulásával kapcsolatban és alapvető belpolitikai reformokra szólították fel az ankarai kormányt. Az elfogadott jelentésben az szerepel, hogy sürgető szükség van az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok, illetve a jogérvényesülés, a szabadság és a biztonság terén végrehajtandó reformokra Törökországban.

A dokumentumban elítélték a szólás- és véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatban az elmúlt két év során Törökországban történt komoly visszalépést, valamint a török vezetés "tendenciaszerűen egyre növekvő tekintélyelvűségét". Felszólították Ankarát, hogy lépjen fel az újságírók megfélemlítésének minden formájával szemben és vizsgálja ki a velük szemben elkövetett támadásokat és fenyegetéseket.

(Borítókép: A Zaman napilap megszállása ellen tiltakozókat a rendőrséggel könnygáz bevetésével oszlatta szét 2016. március 5-én. Fotó: Ozan Kose / AFP)