Ilona
17 °C
32 °C

BAZ megye nagyságú területre összpontosul az egész szíriai háború

000 15Q05L
2018.08.07. 13:54

A szíriai polgárháború fő kérdése eldőlt: az Aszad-klán hatalmon marad. A rezsim a vele szövetséges orosz és iráni erők támogatásával sorra hódoltatta meg azokat a maradék ellenzéki területeket, melyeket néhány hónappal korábban Törökország mellett pont Szíria, Oroszország és Irán minősített „deeszkalációs zónának”, azaz fegyverszünet által védett területeknek.

Támadni nem merték, de évek óta puhítják

2018-ban a kormánycsapatok a négy, évek óta ostrom alatt álló deeszkalációs zónából hármat, Kelet-Gúta, Homsz és Deraa térségében teljesen elfoglaltak. A sokszor – például a vegyi fegyverrel terrorizált Kelet-Gúta esetében – brutális eszközökkel meghódoltatott területekről nagyjából 330 ezer ember menekült el a rezsim megtorlásától félve. Csakhogy Szíria határai az elmúlt években lezáródtak, Jordánia vagy Törökország nem hajlandó több menekültet befogadni (Izrael határait csak a sebesültek előtt nyitották meg, a háborúból alig kikászálódott Irakba meg ugyan ki akarna menni?), ezért ezeket a menekülteket zömmel az utolsó megmaradt ellenzéki területre szállították: Idlib kormányzóságba.

A nagyjából Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyságával megegyező terület (Idliben kívül Latakia keleti pereme és Aleppó keleti részei is ide tartoznak) lakóinak nincsenek illúzió afelől, hogy hamarosan rajtuk a sor. A kormányerők három oldalról is megkezdték a dél felé tölcséralakban keskenyedő terület ágyúzását (Idlib településeit egyébként alkalomszerűen évek óta szórják meg bombákkal, sőt, vegyi fegyverrel Aszad és Putyin gépei, csak hogy tudják, hol a helyük), Damaszkusz pedig bejelentette, hogy a többi fronton felszabadult egységek hamarosan meg is indítják a támadást, amit Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azzal erősített meg, hogy

Bevisszük a végső csapást a terroristáknak!

Sőt, még a kínai kormány is megüzente, hogy „valamilyen formában” részt venne a harcokban, Peking ugyanis szívesen levadászná a Kína ujgur kisebbségéből toborozott, és Szíriában menedéket találó dzsihadistákat.

Csakhogy Idlib helyzete nem olyan egyszerű, mivel a tartományba a szíriai konfliktus összes ellentmondását sikerült belesűríteni, ezért sorsa egyáltalán nem tűnik olyan egykimenetelűnek, mint Kelet-Gútáé vagy Deraaé.

Aszad törekvéseinek legfontosabb gátja az lehet, hogy a tartományra szemet vetett Törökország. Ahogy arról már többször is írtunk, a szíriai ellenzék talán legfontosabb szponzora a kezdetektől Erdoğan volt, aki eltökélte Aszad megbuktatását, de közben nem akarta saját katonáit kivéreztetni ebben a rendkívül kusza konfliktusban. Azonban 2016-ban rá kellett döbbennie, hogy az aktív orosz és iráni segítségnek köszönhetően Aszad meg fogja nyerni a háborút, ezért nem kevés rugalmasságról tanúbizonyságot téve úgy döntött, hogy ha már nem sikerül egész Szíriában számára kedvező fordulatot kicsikarni, akkor legalább kihasít magának néhány területet. Így sakkban tudja tartani az államiság felé haladó szíriai kurdokat, bázist biztosíthat saját szíriai szövetségeseinek és persze letelepedési területet teremt az újabb harcoktól menekülő szunnita szíreknek. Ezért szállták meg a török csapatok és a hozzájuk hű szíriai szunnita milíciák az Iszlám Állam által ellenőrzött Észak-Aleppót, majd a kurd Afrin tartományt. Idlibet azonban eddig csak katonai megfigyelő posztokkal szórták tele.

A puhuló dzsihadisták között megjelentek a toroczkailászlók

A török tartózkodás teljesen jogos. A háború előtt háromnegyed milliós, nagyrészt hegyes-völgyes Idlib területére ugyanis nem csak másfél millió menekült zsúfolódott be, hanem ide koncentrálódik a legnagyobb ellenzéki fegyveres erő is. A szíriai ellenzéki frakciókkal - köztük iszlamistákkal és dzsihadistákkal is – rendszeres kapcsolatot tartó Charles Lister terrorizmus-szakértő szerint

minimum 70 ezer harcos van fegyverben, tüzérséggel, harckocsi-elhárító lövegekkel, sőt, még páncélosokkal is felszerelve.

Ezek a fegyveresek azonban egy sor frakció között oszlanak meg, akik az ideológia spektrum minden árnyalatát képviselik az Egyesült Államok által korábban támogatott Szabad Szír Hadsereg demokratikus elkötelezettségű milíciáitól a szunnita hatalmak által pénzelt iszlamista Ahrar as-Sám-on át az egykori keményvonalas dzsihadista al-Káida frakcióig, az egykori an-Núszra Frontig. Sőt, amióta 2015-ben elfoglalták, Idlib a „feketezászlós” keményvonalasok fészkének számít, ahol a dzsihadisták tartják kézben a közműveket, a legnagyobb iparágnak számító csempészkereskedelmet és a központi üzemanyag-elosztást.

Ami bonyolítja a helyzetet, hogy ezek a frakciók alkalomszerűen – például a 2015-ös nagy offenzívákra – műveleti koalíciót kötnek, hogy utána megint elmerüljenek a frakcióharcok mocsarában. Az an-Núszra ráadásul a helyi sária fenntartása mellett lemondott a szokványos dzsihadista célokról, és több néven - a legutóbbi: Tahrir as-Sám - igyekezett néppártosabb imázst kialakítani. Csakhogy a Tahrir as-Sám kicsit úgy járt, mint a Jobbik, mert Idlibben továbbra sem lett túl népszerű, másfelől a helyiek a boltokat nyitó, közlekedési rendőrként tevékenykedő harcosokat a dzsihád elhanyagolása miatt is gúnyolják. És hogy legyen még egy ráadásul: Megjelentek a helyi toroczkailászlók, akik az Abu Mohamed al-Goláni nevével fémjelzett néppártosodással szemben az oldschool dzsihád lángját kívánják őrizni, és őket ismeri el az al-Káida központja is.

torok terkep
Grafika: A Syria Livemap augusztusi adatai alapján

Erre mondják azt, hogy robbanásig feszült a helyzet

Szóval Idlib politikai-hatalmi-katonai helyzete még a szokványos szíriai állapotoknál is komplexebb, és ez a komplexitás az, ami a rezsimet óvatosságra intheti (mely amúgy a polgárháború kezdeteitől fogva azzal a lendülettel tolta rá az ellenzéket a dzsihadistákra, mint a Fidesz a baloldalt Gyurcsány Ferencre). Ha ugyanis a kormánycsapatok teljes gőzerővel megindulnak, akkor a következő kellemetlen dolgok történhetnek:

  • könnyen lehet, hogy török csapatokba ütköznek, vagy egyszer csak észreveszik, hogy a légicsapásokkal szemben eddig védtelen milíciák valahonnan kaptak egy csomó korszerű vállról indítható rakétát meg páncéltörő fegyvert.
  • az előrenyomulás lassú, fárasztó és véres lesz. Ugyanis minden frakcióharc ellenére az összes ellenzéki terület közül az idlibi haderő a legnagyobb és legjobban felszerelt, és a harcedzettségére sem lehet panasz.
  • egy elhúzódó-elakadó offenzíva még a szíriai léptékkel mérve is brutális civil áldozatokkal jár. Az itt élő, helyiekkel, harcosokkal és menekültekkel együtt 2,5-3 millióra tehető emberek kétharmada már most is humanitárius segélyre szorulna, szóval simán lehet, hogy egy háború hetek alatt tízezrek halálát okozná. És bár Aszad biztos nem fakad sírva az éhen halt vagy a romok alól kihúzott csecsemők látványára, de a már a sejk sejkúnnál megmérgezett emberek láttán is kiboruló Donald Trump – a szenvedésre hagyományosan érzékeny nyugati közvéleménnyel együtt – igen. Ez pedig azt jelentheti, hogy a szíriai polgárháborút amúgy teljesen elengedő nyugati hatalmak újból elkezdenek gondolkozni azon, mit is lehetne tenni Aszad ellen.

Ezekhez a kockázatokhoz legkevésbé a szíriai polgárháborúból szóban kábé félévente kivonuló Putyinnak fűlik a foga, ezért – Lavrov harcias kijelentésével párhuzamosan – egyes hírek szerint megállapodott Erdoğannal abban, hogy a törökök esélyt kapnak Idlib pacifikálására, többek között annak a biztosítására, hogy az ottani erők nem fogják támadni a hmejmimi vagy tartúszi orosz bázisokat (még akkor sem, ha az ezek inkább voltak szánalmasak, mintsem elrettentők). A konkrét folyamatokat igen nehéz átlátni, de valami olyasmi történik, hogy a törökök, akik Idlib északi feléről már egyetlen puskalövés nélkül kiszorították a dzsihadistákat, választás elé állítják a terület 60 százalékát még mindig uraló Tahrir as-Sám vezetőit és tagjait: Vagy megállapodnak velük, és csatlakoznak a többi ellenzéki szervezet – köztük elég kemény iszlamisták - által a napokban létrehozott „Nemzeti Felszabadítási Front” nevű ernyőszervezethez, vagy elpusztulnak.

Ez a terv papíron működőképesnek tűnik, de mégis olyan, mintha

egy csomó artista próbálna egyetlen kötélen egyensúlyozni, és ha közülük csak egy is kibillen az egyensúlyából, akkor mindenki zuhan.

Egyfelől a szíriai polgárháborúban sokszor bebizonyosodott, hogy a hatalmak nem mindig tudják lépésről lépésre irányítani klienseiket. Kétséges, a térkép fölött politizáló Putyin mennyire tudja visszafogni Aszadot és önjáró milíciáit a tucatnyi minifronton csordogáló harci cselekményekben, mennyire tesz neki keresztbe Irán. De az is kétséges, hogy a törökök mennyire tudnak egyszerre kézben tartani vagy ötven milíciát, brigádot, dandárt és ellenálló sejtet.

Korábban ugyanezek a hatalmak deklarálták az asztanai tárgyalásokat követően, hogy közvetlen befolyásuk révén sikerült lehűteniük a konfliktust, és mégis sorozatosak voltak a tűzszünet-sértések, és fél éve már senki nem beszél a békéről, csak a győzelemről. 

(Borítókép: Városkép az oroszok által támogatott kormányerők légicsapása után 2018. júniusában, Zardana/Idlib. Fotó: AFP)