Hamarosan kiderül, bezúzzák-e az EU-t a szélsőségesek

Soha nem voltak olyan jók az euroszkeptikus és EU-ellenes pártok esélyei az európai parlamenti választásokon, mint idén. Nem csak a felmérésekben tűntek erősnek, de Matteo Salvini olasz Ligája körül egy olyan összefogás bontakozott ki, amely miatt sokan már az EU megbénításáról kezdtek el beszélni – például rögtön az uniós kvázi-kormány, az Európai Bizottság megválasztásánál.

Ehhez képest az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) népszerűségét megrengette az eheti botrány, amelyben kiderült, hogy a pártelnök és alkancellár Heinz-Christian Strache némi támogatásért cserébe orosz üzletemberek kezére játszott volna állami megbízásokat. Ennek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy az FPÖ a várt 23 százalék helyett jóval kisebb hányadát fogja elnyerni a szavazatoknak.

Hollandiában az exit poll felmérések alapján az EP-választás első napján leszerepelt a jobboldali bevándorlásellenes Szabadságpárt: az eddig 13 százalékos arányuk helyett valószínűleg csak 4 százalékot szereznek.

Akkor már le is lehet írni ezeket a pártokat?

Két közepes méretű tagállamból erős lenne a 28 különböző országban levezényelt választások eredményét találgatni, ráadásul mindkét eset egyedi. Az osztrák botrány mögött egy homályos hátterű akció áll, a hollandoknál pedig a Munkáspárt (PvdA) feléledése borította a papírformát, amiben nagy szerepe lehetett Frans Timmermansnak. A PvdA-s volt külügyminiszter, mostani európai bizottsági „első alelnök” az európai szocialisták csúcsjelöltje a bizottság élére, ami többletfigyelmet adott a pártnak.

A holland Szabadságpárt exit pollal becsült eredményét se nagyon kell lobogtatni, mert eközben megjelent a szélsőséges FvD is 11 százalékkal. Ez elmarad az EU-ellenes párt felmérésekben jelzett eredményétől, de ha valaki szeret számokkal dobálózni, akkor együtt 15 százalékot hoztak össze, ami a második hely környékére lőné be őket. Vagyis a két szélsőséges párt együtt nem szerepelt igazán rosszabbul, mint öt éve – igaz, annyira jól sem, mint várták.

Matteo Salvini Ligáját ettől még mindig az EP egyik legerősebb frakciójának várják. Az olasz párt kiemelkedően vezeti a felméréseket a hazájában, a Politico összesítése 25 képviselőjükkel számol. A Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésnél már kevésbé egyértelmű, de valószínű, hogy 2014-hez hasonlóan behúzza az elsőséget Franciaországban 22 hellyel, a legnagyobb tagállamból pedig az Alternatíva Németországnak küldhet viszonylag sok, 12 képviselőt.

Nem csak jobbra kell nézni

Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem csak a jobboldalon vannak az Európai Unió vagy intézményei ellen hangoló pártok. A Liberties nevű emberi jogi szervezet összesítette a közvélemény-kutatási adatokban, hogy milyen erősek azok a pártok, amelyek az egyesült Európa értékei ellen politizálnak.

Ide sorolják például a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) és a Szlovákiában hatalmon lévő Irány – Szociáldemokráciát (Smer) is értékellenesnek minősíti a szervezet. Mindkét alakulat 21 százalék körüli eredményre számít: a román szociáldemokratáknak ez 8 EP-képviselőt hozhat, és második helyen végeznének vele a választáson. A Smernek 3 képviselőt, amivel megnyernék a szlovákiai voksolást Marian Kotleba feltörekvő szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk Néppártja (L’SNS) előtt.

A máltai Munkáspártot (PL) is ide sorolják– akik a Fideszen kívül az egyetlen európai uniós pártként nagy valószínűséggel 50 százalékosnál is nagyobb győzelmet fognak aratni. Az európai liberális pártcsaládban, az ALDE-ban a cseh kormánypárt ANO 2011-et és a román ALDE pártot adták hozzá az EU-ellenes listához. Az előbbi biztosan nyeri a cseh választást és 8 képviselőre számít, az utóbbi a negyedik hely környékén végez és 4 képviselőt kaphat.

Csoda kellene, hogy elegen legyenek

Az első bökkenő, hogy a jobboldali populista vagy EU-ellenes pártok közösen sem fognak tudni többet szerezni a mandátumok 29  százalékánál a május közepi közvélemény-kutatási adatok alapján. A Politicónál ugyanez az arány az összes képviselő harmada. Ennyivel nehéz lenne komoly befolyást gyakorolni az uniós döntéshozatalra (még ha sikerülne, akkor is változtathat a helyzeten a brexit, amivel nagyot esne az EU-ellenesek aránya).

Az euroszkeptikus és EU-ellenes pártok támogatottságának mintha csökkent volna a lendülete. Az elmúlt bő tíz évben a 2008-as gazdasági, majd a 2014-2015-ben indult migrációs válságban látványosan nőtt ezeknek az erőknek a népszerűsége, és hiába hajtogatja az ellenkezőjét a kormány, az adatok alapján utóbbi is lecsengőben van.

Az már hetek óta világos, hogy

Az Orbán Viktor által javasolt összjobboldali modellel (az Európai Néppárt és a tőle jobbra állók, vagyis az euroszkeptikus Konzervatívok és Reformerek, valamint Salviniék EU-ellenes csoportja) 305 becsült képviselőt lehetne össszehozni a Politico szerint, messze a 376 fős többség alatt. A Brexit Párttal várhatóan a brit EP-választást megnyerő Nigel Farage-ékat bevonva már szebb az összkép, „csak” 23-mal becsüli a többség alá a portál a többségüket. Az ötlet realitásáról a középpárti nagykoalícióval szemben annyit, hogy egy néppárti-szocialista-liberális koalíció simán összedobna 423 becsült képviselőt.

Nem tudnak egységet mutatni

itt jön a képbe a másik tényező, ami az EU-ellenesek befolyását a várható számuk mellett csökkenti: a szervezettségük. Amíg a jogszabályok a VoteWatch kimutatásai alapján általában a középpártok összefogásával mennek át, az euroszkeptikusoknak és EU-elleneseknek gyakran még a saját csoportjukon belül is nehézséget jelent az együttműködés.

Farage-ék és az olasz kisebbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom közös csoportja az esetek kevesebb, mint felében szavaz együtt. A szélsőségesek helyzetén segíthet a Salvini-féle koalíció, amibe várhatóan a Nemzeti Tömörülés, az AfD, az Osztrák Szabadságpárt és pár egy-két képviselős csoport is beszáll, de még együtt is csak alig az EP tíz százalékát adnák 74 képviselővel.

Amiben eredményt érhetnek el, az a középpártok jobbrább húzása, de ennek is vannak veszélyei. Németországban annyira az Alternatíva Németországnakra (AfD) figyelt Angela Merkelék CDU/CSU-ja, hogy közben a Zöldek simán felkúsztak a felmérésekben a második helyre. A két válság elmúlásával és a brexit körüli szerencsétlenkedés kijózanító hatásával közben az AfD visszavett a kilépéspárti retorikájából, és kezdett közeledni a „maradjunk az EU-ban, de változtassuk meg” típusú politikához. Annak, hogy sokáig kilépéspárti volt, Marine Le Pen is megfizette az árát a 2017-es francia elnökválasztáson, amikor alulmaradt a liberális Emmanuel Macronnal szemben.

Salvini is tudja ezt, nem véletlen, hogy tavaly decemberben ő is állást foglalt a kérdésben és egy televíziós interjúban tette egyértelművé: nem szeretnének kilépni. Ausztriában is hasonló a helyzet: azzal, hogy Ausztriában Sebastian Kurz Osztrák Néppártja összeállt a szélsőjobbos Szabadságpárttal, utóbbi is kénytelen volt visszavenni az EU-ellenességéből. Kurz világossá tette, hogy Ausztriát az EU-ban képzeli el a jövőben. Ugyanez igaz a Svéd Demokratákra is, a svéd populista párt vezére, Jimmie Åkesson korábban a kilépést szorgalmazta, ma már jóval pragmatikusabban áll a kérdéshez.

A következő hónapokban olyan döntéshullám áll az EU előtt, ahol hamar kiderülhet, mire mehetnek az euroszkeptikus és EU-ellenes pártok. Az EP-választással nem csak a képviselőket cseréljük le, az Európai Bizottság új vezetőjéről és tagjairól is dönteni kell, hamarosan lejár az állam- és kormányfők ülésein elnöklő Donald Tusk mandátuma és magyar szempontból talán kevésbé érdekes, de az euró jegybankja, az Európai Központi Bank élén is fejcsere jön. Közben visszatér az általában utolsó pillanatig vívott harc a hétéves uniós keretköltségvetésről, amelynek jövőre indul a következő időszaka, és az EP jóváhagyására is szükség lesz hozzá.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !