Etelka, Aletta
1 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Vádat emeltek Netanjahu ellen

2019.11.21. 18:16 Módosítva: 2019.11.21. 20:09

Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt, írja az MTI. 

Az ügyvivő miniszterelnök az első, hivatalban lévő izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek.

A tájékoztatás szerint a főügyész nem fogadta el a kormányfő jogi képviselőinek érvelését a pár héttel ezelőtti meghallgatáson, és eredeti szándékának megfelelően vádat emel három különböző ügyben Netanjahu ellen.

A vádak közül a legsúlyosabb az akár 10 év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés. A politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, és korábban kijelentette, hogy nem mond le, akkor sem, ha vádat emelnek ellene. 

Televíziós beszédében az ügyvivő kormányfő elfogultsággal vádolta meg a nyomozóhatóságokat, és vizsgálatra szólított fel ellenük. Ártatlanságát hangoztatva piszkos nyomozásról beszélt, a vádemelés bejelentésének időpontját pedig a kormányalakítási patthelyzetre utalva politikai indíttatásúnak minősítette. Szerinte a nyomozási folyamatot az ő és az általa vezetett jobboldali kormány megbuktatásának szándéka vezérelte, és ehhez a sajtó is asszisztált.

Aviháj Mandelblitt főügyész csütörtök esti, az összes helyi televízió élő adásában közvetített beszédében arról beszélt, hogy nehéz szívvel, de teljes lelki nyugalommal hozta meg döntését, és meggyőződése, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel járt el. Szerinte az utóbbi időkben veszélyes, "a tűzzel játszó" kijelentések hangzottak el az izraeli közbeszédben az igazságszolgáltatási rendszerrel szemben, és alaptalan összeesküvés-elméletek születtek az állam egyik alaprendszere ellen, de mint mondta, az ügyészség a fenyegetések közepette is félelem nélkül, felelősséggel, alaposan és megfontoltan hozta meg döntéseit. 

A főügyész szerint a jogrend iránti mély elkötelezettséggel és az ország polgárainak érdekében járt el.

A törvény betartatása nem választás kérdése, nem jobb- vagy baloldali kérdés, nem politikai ügy, hanem kötelességünk, a törvényt betartató intézmények tagjainak a kötelessége

- mondta Mandelblitt.