Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

A legújabb őrület: telhetetlen zsidók akarják megpuccsolni Trumpot

000 1MW38A
2019.12.19. 17:11 Módosítva: 2019.12.19. 18:19

Szerdán Donald Trump lett az Egyesült Államok harmadik olyan elnöke, akinek eltávolítására hivatalos eljárás indul. Annak ellenére, hogy mandátumának lejárta előtti eltávolítására – az ügyben döntő szenátusban uralkodó republikánus többség miatt – szinte semmi esély, az elnök iszonyatosan berágott a történelmi szégyenfolt miatt. Ahogy az a Times of Israel csütörtöki elemzéséből kiderül, a Trump mellett annak rendíthetetlen Izrael-barátsága ellenére is kitartó antiszemita trumpisták már hónapokkal ezelőtt megtalálták az impeachment mögött álló valódi okot:

a zsidókat.

A különböző online konteógyáraknak nem volt olyan nehéz dolguk, mint a QAnon egyenesen Umberto Eco Foucault-ingájából kilépett szerzőjének, mivel a zsidók évszázadok óta szinte az összes politikai összeesküvés főszereplői, szóval miért pont – az amúgy nagyon is világos alkotmányjogi és pártpolitikai motivációk által ösztönzött – impeachment lenne a kivétel? Mivel valódi zsidó–nem zsidó ellentétet jelen esetben nem lehet felmutatni, hiszen Trump legfontosabb adományozója, meglehetősen sok bizalmasa, sőt, saját lánya is zsidó, ezért a konteók arra fókuszálnak, hogy bezzeg a túloldalon még több a zsidó. Ugyanis zsidó származású

  • a képviselőház impeachment ügyében eljáró két legfontosabb szakbizottságának elnöke,
  • a meghallgatások egyik kulcstanúja, az Egyesült Államok Európai Unióhoz delegált nagykövete,
  • mind a három, demokraták által véleményezésre felkért alkotmányjogász
  • és akit a konteósok kihagytak: az impeachmentet bedörrentő, Ukrajnához kötődő botránytól magát kétségbeesetten távol tartó Volodomir Zelinszkij ukrán elnök.

Azt persze így is nehéz belátni, hogy a Trump ellen megfogalmazott vádakban mi is zsidó princípium. A menő marketingesből lett antiszemita hitszónok, Rick Wiles szerint egyszerű a felállás:

Ezek a zsidók már csak ilyenek, ármánykodnak, becsapnak, hazudnak, bármit megtesznek, hogy elérjék a politikai céljaikat.

Egy svédországi antiszemita portál írója, Israel Shamir (meglepődnék, ha nem álnév lenne) szerint Trump hibázott, amikor Jeruzsálem, a Golán-fennsík vagy a ciszjodániai zsidó telepek ügyében igyekezett a „zsidók” kedvében járni:

Trump azt hitte, hogy a nagylelkűsége meglágyítja a zsidó szíveket, és hagyják őt békében kormányozni. Csakhogy a zsidók minden ajándékról úgy gondolják, hogy ez jár nekik.

Azonban 2019-ben már azon sem lehet meglepődni, ha az antiszemiták egy markánsan Izrael-párti elnököt akarnak megvédeni a zsidóktól. Ahogy azt a tavaly novemberi pittsburghi antiszemita terrortámadás kapcsán is írtuk, a fehér fajvédők nem nézeteik nyílt támogatása miatt kezdtek el vonzódni a korábban a New York-i „zsidó lobbi” bábjának tartott Trumphoz. Hanem azért, mert a titkos kódok, rejtett gesztusok és a kettős beszéd fürkészéséhez hozzászokott szubkultúra órási összekacsintásként értékelte, amikor Trump elkezdte retweetelni a náci oldalak Obama afrikai születésével kapcsolatos teóriáit, később pedig a magyar kormány mumusának számító archetipikus zsidó világ-összeesküvőről, Soros Györgyről szóló „leleplezéseit”. És a tartalmi elemektől függetlenül az sem utolsó szempont, hogy Trump harcias kiszólásoktól, személyeskedésektől és paranoid riadóktól hemzsegő retorikája strukturálisan nagyon hasonlít az antiszemitizmus nyelvezetére.

(Borítókép: Donald Trump a színpadon az Amerikai Izraeli Tanács Országos csúcstalálkozóján Hollywoodban 2019. december 7-én. Fotó: Mandel Ngan / AFP)