A német ügyészség megerősítette Madeleine McCann szüleinek, hogy a lányuk meghalt
További Külföld cikkek
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
- A Google Maps lefotózta, ahogy egy holttestet gyömöszölnek egy autó csomagtartójába
A Sky News értesülései szerint a német ügyészség levélben erősítette meg a 2007-ben, Portugáliában elrabolt brit kislány, Madeleine McCann szüleinek, hogy lányuk meghalt. Az erre utaló bizonyítékokat viszont nem részletezhetik, áll a levélben.
Szintén a Sky News írja, hogy a portugál hatóságok a lány elrablásával és megölésével gyanúsított férfi, Christian B. bérelt háza körüli kutak átvizsgálását tervezik, azt gyanítva, hogy a ház környékén található több kút egyikében lehet elrejtve a lány holtteste.
A 43 éves férfi még 2017-ben került a hatóságok látókörébe a tíz évvel korábbi emberrablás ügyében, de csak júniusban álltak ezzel a nyilvánosság elé. Akkor derült ki, hogy a férfi, Christian B. jelenleg is börtönben ül nemi erőszak elkövetése miatt, de több más bűntény elkövetésével is gyanúsítják.
A gyanú szerint 2007-ben a férfi Portugáliában élt, épp azon a környéken, ahonnan májusban eltűnt a kislány. A férfi a kocsiját a lány eltűnésének másnapján átíratta valaki más nevére.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.