„Adieu, Fidesz!” – így reagáltak az EP-ben a Fidesz kilépésére

K EPA20200310033
2021.03.03. 14:27

Szerda délelőtt robbant a bomba, miszerint a Fidesz kilép az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából. A nagyobbik kormánypárt azután döntött a távozás mellett, hogy a képviselőcsoport megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nemcsak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni és felfüggeszteni a néppárti képviselőcsoportból. A 187 néppárti EP-képviselő közül a módosítás mellett 148-an szavaztak, 28-an voltak ellene, négyen tartózkodtak. A Fidesz korábban jelezte, hogy az egész módosítást ellenük intézett támadásként értékelik.

Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke a Twitteren jelentette be, nem hagyhatják, hogy elhallgattassák az európai parlamenti képviselőiket vagy korlátozzák őket a szavazati jogukban. Az első számú prioritás az, hogy kezeljék a világjárványt és emberéleteket mentsenek. Ezért az új szabályok elfogadását követően a Fidesz úgy döntött, kilép az Európai Néppárt EP-frakciójából.

Az idáig vezető lépésekről itt írtunk, a Fidesz lehetséges útjáról pedig itt olvashatnak.

A Fidesz kilépésére a nemzetközi közvélemény is reagált. Othmar Karas osztrák néppárti képviselő Twitter-oldalán azt írta:

A Fidesz kilépése az EPP-ből Orbánék sikertelen zsarolási kísérletének a következménye. Így előzte meg, hogy kizárják a Fidesz delegációját. A pártból való kizárás már csak egy formalitás. 

Roza Thun lengyel néppárti képviselő röviden kommentálta az eseményeket, ő csupán annyit írt bejegyzésében:

Adieu, Fidesz! Nem fogok sírni! 

A magyar kormánnyal szemben mindig kritikus Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő a Néppártnak címezte üzenetét, ő azt írta a Twitteren: 

Végre a Néppártnak volt bátorsága megtenni azt, amit már évekkel ezelőtt kellett volna. 

A kilépést Terry Reintke német zöldpárti képviselő is üdvözölte, aki szerint az, hogy a Fidesz politikusai tagjai voltak a legnagyobb európai parlamenti frakciónak, az hatalmat adott számukra, ennek azonban most vége. 

(Borítókép: az Európai Parlament ülésterme. Fotó: Olivier Hoslet / MTI / EPA)