A spanyol kormány kedden bejelentette, hogy már több ember szerezte meg a teljes védettséget az országban, mint ahányan a járvány kezdete óta összesen megfertőződtek.
Pedro Sanchez miniszterelnök elmondta, hogy
újabb mérföldkőhöz érkeztünk el. Határozottan tovább kell haladnunk a célunk felé, hogy nyár végéig immunizáljuk a lakosság hetven százalékát. Egyre közeledünk a járvány vége felé.
Itt a vége. Az Index lezárja a szerdára tervezett koronavírussal kapcsolatos hírfolyamát. Köszönjük, hogy ma is velünk tartottak. Várjuk önöket holnap is friss hírekkel ugyanitt, ugyanúgy. Viszontlátásra!
Legalább június elsejéig érvényben marad az este tíztől érvényes kijárási tilalom Olaszországban. Erről a szerda esti kormányülésen döntöttek. Az MTI beszámolója szerint a döntés feszültséget keltett a miniszterelnök Mario Draghi és a kormánypárti Liga vezetője, Matteo Salvini között. Kiszivárgott információk szerint az olasz miniszterelnök egyetlen órával sem volt hajlandó enyhíteni a kijárási tilalmon.
A koronavírus elleni oltási kampány egyik óriási központja nyílik meg szombaton a Párizstól mintegy harminc kilométerre keletre található, jelenleg zárva tartó Disneylandben, jelentették be helyi illetékesek szerdán.
Az oltóközpont a szórakoztató park Disney's Newport Bay Club nevű épületegyüttesében fog működni, ahol általában hivatalos rendezvényeket tartanak. A központ a hotelek közelében található, a park területén kívül.
A nagyjából 17 ezer főt foglalkoztató Disneyland Paris a járvány miatt először tavaly március 13. és július 15. között volt zárva, majd október 30-án ismét bezárta a kapuit az újabb korlátozások miatt.
A Disney-oltóközpontban a stadionokhoz hasonlóan naponta legalább ezer embert oltanak majd be, bár abban különbözni fog a többi oltóponttól, hogy csak hétvégén lesz nyitva. Időpontot foglalni kizárólag az interneten lehet.
Vasárnap este belázasodott India volt miniszterelnöke, Manmohan Szingh. A 88 éves politikust kórházba kellett vinni, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje – írja a The Guardian.
Az egészségügyi miniszter azt mondta, hogy Manmohan Szingh állapota stabil, mindenki imádkozik a gyors gyógyulásáért, Úgy esett ágynak, hogy már beoltottak koronavírus ellen.
Törökország 362 koronavírus miatti halálesetet regisztrált az elmúlt 24 órában, ami újabb rekordot jelent az országnak a járvány kezdete óta.
Csaknem 62 ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt, ami az összes regisztrált esetet 4 446 591-re növeli – írja a The Guardian.
Május 15-től megnyitják a turisták számára Görögországot. A görög miniszterelnök azt monta, ezt a kedvező járványügyi adatok teszik lehetőve, az oltások miatt ugyanis egyre kevesebb a koronavírusos beteg – írta a The Guardian a Reutersre hivatkozva.
Franciaország szerdán bejelentette, hogy áprilisban mintegy százezer,
június közepéig pedig félmillió AstraZenaca-vakcinadózist ad az afrikai országoknak
a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszer keretében.
Az Olaszországban gyártott adagok felajánlásával Franciaország a Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszer európai mechanizmusát kívánja elindítani, jelezte a francia elnöki hivatal.
A Covax megállapodások első körben az AstraZeneca-vakcinát érintik, de Párizs szerint az elosztási mechanizmus minden olyan oltóanyagra ki fog terjedni, amely elérhető az Európai Unióban.
A francia elnöki hivatal emlékeztetett arra, hogy a több mint két hónappal ezelőtt megindult vakcinakiszállítás márciusban és áprilisban késedelmet szenvedett, részben mert az AstraZeneca-vakcina jelentős hányadát gyártó Indiai Szérum Intézet (SII) exportkorlátozások miatt nem tudta teljesíteni a megrendeléseket.
A Covax-program múlt héten egy újabb 2 milliárd eurós gyűjtési kampányt hirdetett koronavírus-elleni oltóanyagok vásárlására, írja az MTI.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a GAVI Vakcinaszövetség keretében működő elosztásnak köszönhetően a világ legszegényebb országai is részesülhetnek a vakcinából az adományoknak köszönhetően. Eddig több, mint 38 millió dózis, koronavírus elleni vakcinát szállítottak a világ 113 országába.
Jövő héten el kell kezdenie az oltást a a Johnson & Johnson egydózisú vakcinájával, a Janssennel Franciaországban – mondta a párizsi kormány szóvivője szerdán, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nagyon ritka mellékhatásnak minősítette az oltóanyag beadása után néhány esetben tapasztalható vérrögképződést – írta a The Guardian.
Az EMA vizsgálatai szerint van kapcsolat a vakcina és a vérrögképződés között, de azt is mondták, hogy a vakcina előnyei ellensúlyozzák az esetleges negatívumokat. A vérrögképződést így, „nagyon ritka mellékhatásként” tüntetik fel az oltóanyag dokumentációjában.
342 igennel, 250 ellenszavazattal és 64 tartózkodás mellett megszavazta a német szövetségi parlament (Bundestag) a járványügyi védekezés szabályait országosan egységes rendszerbe szervező törvényt, amelynek révén megszigoríthatják az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló előírásokat. A többi között kijárási tilalom lesz este tíz és reggel öt óra között – írta az MTI.
A módosítással bevezetik az úgy nevezett vészfékrendszert, amely a szövetségi kormánytól és a tartományi kormányoktól függetlenül, automatikusan beindul minden közigazgatási egységben, ahol száz fölé emelkedik az előző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma, azaz a hétnapi fertőzésgyakoriság. A rendszer ellen több ezren tüntettek. A rendőrség hét demonstrálót őrizetbe vett.
A svéd kormány nem zárja ki azt, hogy szigorítani fog, de azt egyelőre nem tudni, miben. Egyes régiókban ugyanis az intenzív osztályoknak nincs több kapacitásuk. Ráadásul országosan 20 százalék alá csökkent a szabad ágyak száma. A svéd egészségügyi miniszter közlése szerint nincs itt az idő az „újrakezdéshez” – írta a Reuters.
Hivatalos adatok szerint az elmúlt két hétben az EU-ban Svédországban volt a legmagasabb az egy főre jutó új fertőzéses esetek száma, de ugyanakkor kevesebb is a halott, ami az egészségügyi tárca szerint az oltások miatt van. A svéd lakosság közel 24 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni oltás legalább egy adagját.
Április 24-től pakisztáni, bangladesi és indiai utazóknak tilos Ománba menniük a koronavírus-járvány miatt – írja a The Guardian, hogy mit mondtak be szerdán az ománi állami tévében.
Az utazási tilalommal a fertőzés nagymértékű terjedését akarják visszaszorítani. Indiában egyre súlyosabba a helyzet: már több mint 15 millió fertőzöttet és 180 530 halálos áldozatot jegyeztek fel eddig.
Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Covax programjának keretében megérkezett Észak-Szíriába az első adag vakcinaadomány. A WHO jóvoltából 58 ezer AstraZeneca-vakcinát kap a térség, valamint később az ország más régióiba is fog érkezni vakcina a Covaxon keresztül, írja a The Guardian.
Amint megérkezik a többi vakcina is, készen állunk beoltani a kiemelten fontos csoportjainkat.
– közölte Mahmoud Daher, az egyik vezető tisztségviselő a WHO-nál.
A spanyol kormány kedden bejelentette, hogy már több ember szerezte meg a teljes védettséget az országban, mint ahányan a járvány kezdete óta összesen megfertőződtek.
Pedro Sanchez miniszterelnök elmondta, hogy
újabb mérföldkőhöz érkeztünk el. Határozottan tovább kell haladnunk a célunk felé, hogy nyár végéig immunizáljuk a lakosság hetven százalékát. Egyre közeledünk a járvány vége felé.
Az ukrán kormány június 30-ig meghosszabbítja az országos karantént − jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
A kormányülésen hozott döntés a karantén meghosszabbításáról Smihal szavai szerint elsősorban az államapparátusra ró feladatokat. Ugyanakkor kérte a lakosságot, hogy az ortodox húsvéti és a május eleji ünnepek alatt továbbra is kerüljék el a nagy létszámú csoportosulást, mert az a járvány újabb fellángolásához vezet, inkább maradjanak otthon.
Májusban jóváhagyhatják a Szputnyik V egydózisos vakcinát, a Szputnyik Lightot Oroszországban − mondta Denisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter.
Oroszország eddig csak ideiglenes megoldásként mutatta be az egydózisos oltóanyagot azoknak az országoknak, ahol magas a fertőzési arány, hogy azzal felgyorsítsák az oltást.
Moszkva kijelentette: a kétadagos Szputnyik V oltás marad belföldön a fő vakcina. Az országban ezen az oltóanyagon kívül az EpiVacCorona és a CoviVac nevű oltóanyagokat használják.
A finn kormány szerint jövő héten elkezdhetik a munkavállalókra és fiatalokra vonatkozó korlátozások feloldását, de a turisták számára a határok még hónapokig zárva maradhatnak.
Sanna Marin miniszterelnök elmondta, hogy a nyitás akkor kezdődhet el, ha
a járványhelyzet továbbra is javulni fog.
A zágrábi központi vásárcsarnok előtt kedden az oltakozásra várakozók által szervezetlenül kígyózó sorok is arról tanúskodnak, hogy indokolatlanul optimista Andreja Plenković horvát miniszterelnök kijelentése, miszerint június 30-ig a felnőtt lakosság 55 százalékát be kellene oltani. E cél eléréséhez ugyanis naponta 17 500 embert kellene beoltani, ami hiú ábrándnak tűnik.
Ráadásul a számítógépes nyilvántartási rendszer 20-25 percen belül lefagyott. A Pfizer-védőoltásra így órák hosszat kellett várni, mire a rendszer újraindult – számolt be a horvát Index.hr hírportál.
Oroszország célja, hogy őszre elérje a teljes átoltottságot − mondta Vlagyimir Putyin, aki ismét felszólította a lakosságot, hogy vegyék fel az oltást.
A 144 milliós lakosságú országban mintegy 8 millió ember kapta meg az oltást, az viszont nem ismert, hogy hányan kapták meg a vakcina második dózisát.
A probléma megoldása mindenki kezében ott van. Még egyszer kérem az összes orosz állampolgárt, hogy vegye fel az oltást
− mondta Vlagyimir Putyin.
Az Angela Merkel által kidolgozott koronavírus-járvány megfékezésére irányuló új törvényjavaslat ellen tüntetnek reggel óta Németországban − írja a Guardian.
Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatokat, kijárási tilalom lenne érvényben este 10 és reggel 5 óra között. Korlátoznák a gyülekezést, a sporttevékenységeket és üzletek nyitvatartását. Amennyiben a vírus előfordulása meghaladja a 165 esetet százezer lakosra, az iskolák bezárnak, és visszatérnek az online órákra.
A javaslat csütörtökön kerül a parlament elé.
Ukrajnában szerdára ismét tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése. Több mint 12 ezer új beteget jegyeztek fel, ami mintegy 3200-zal több a megelőző napinál, és a halálos áldozatok száma is megint négyszáz fölött volt.
Az elmúlt napban 12 162 új esettel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, meghalt 429 beteg. Kórházba 4411 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző két napon kevesebb mint 2400 volt. Az elmúlt héten jóval több kisgyermek került kórházba, mint a megelőző héten, a kilencéves korosztályig bezárólag legalább kétszer annyi gyermek szorult kórházi ellátásra, mint ahány 10 és 19 éves közötti.
Az egészségügyi minisztérium szerdán bejelentette, hogy bejegyezték Ukrajnában az AstraZeneca licence alapján Dél-Koreában AstraZeneca–SKBio néven gyártott, koronavírus elleni vakcinát.
Hawaii bejelentette, hogy elindítja vakcinaútlevél-programját a szigetek közti közlekedés megkönnyítéséért. New York után Hawaii a második állam az Egyesült Államokban, ahol bevezetik az oltási igazolványt.
David Ige, az állam demokrata kormányzója szerint május 11-től azok, akik megszerezték a teljes védettséget, valamint az államban kapták meg oltásukat, szabadon közlekedhetnek Kauai, Maui és Hawaii szigete között anélkül, hogy előzetes tesztre volna szükség vagy tíznapos karanténba kellene vonulniuk.
Akkor számít valaki teljesen védettnek, ha a második oltása után már legalább tizenöt nap eltelt.
Starting May 11, fully vaccinated travelers who received their vaccine in Hawaii may travel inter-county (Kauai, Maui, & Hawaii) without having to take a pre-travel test or quarantining for 10 days. People are fully vaccinated on the 15th day following their final vaccine dose. pic.twitter.com/bnsx6mW5SX
— Governor David Ige (@GovHawaii) April 20, 2021
Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina – jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója. Mint mondta, munkatársaik két módszert is kidolgoztak a vakcina korszerűsítésére, ami lehetővé teszi annak módosítását a vírus jövőbeni változásaival szemben.
A védőoltás beadása után akár három évig is fennmaradhat a magas antitestszint, amihez hozzájárul a koronavírussal való állandó, az immunrendszert serkentő érintkezés. Az év végén vagy 2022 elején a Szputnyik V már orrcsepp formájában is bevihető lesz a szervezetbe, ami különösen a gyerekek esetében könnyítheti meg a vakcinációt
− tette hozzá a szakember, aki szerint Szputnyik V-vel eddig világszerte 10-11 millió embert oltottak be.
Az orosz vakcina a fejlesztő szerint minden vírusmutáns ellen véd.
Horvátország fővárosa, Zágráb és elővárosai közel fekszenek a szlovén határhoz. Sok horvát autós szlovéniai gumiszervizek szolgáltatásait veszi igénybe. Mindez a két EU-s állam között „békeidőben”, az átjárható schengeni államhatároknak köszönhetően semmiféle gondot nem jelent. A koronavírus-járvány következtében azonban az átutazókra karantén várna.
Az egyik élelmes szlovéniai gumiszerviz úgy tudta megőrizni horvátországi ügyfeleit, hogy a két ország határán, a senki földjén a free shop mellett hagyják a kuncsaftok az autót, a szerelő onnan viszi el, majd oda parkolja vissza. Így senkinek sem kell PCR-tesztet készíttetnie, karanténra meg pláne nem kényszerül – ismertette a módszert a horvát klik.hr.
Folytatódik a koronavírus-járvány enyhülése Csehországban: kedden 3787 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumok, mintegy 25 százalékkal kevesebbet, mint egy hete.
Javul a helyzet a kórházakban, ahol a lélegeztetőgéppel ellátott speciális ágyak mintegy harmada felszabadult már. Kedden a kórházakban 4100 beteget kezeltek, a súlyos esetek száma 900 alá csökkent. A helyzet javulása lehetővé tette az intézményeknek, hogy fokozatosan visszatérjenek a megszokott kezelésekhez, az előre tervezett műtétekhez.
A járvány terjedési mutatója továbbra is egy alatt (0,82) maradt. Bár a szükségállapot már megszűnt, az óvintézkedések többsége, köztük a kötelező maszkhasználat változatlanul érvényben van.
Előzetes regisztráció nélkül is meg lehet kapni a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcináját, valamint a Szputnyik V védőoltást Szerbiában szerdától – közölte a szerb országos közegészségügyi intézet.
A lakosság minél nagyobb arányú átoltottsága érdekében korábban a Sinopharm, valamint az AstraZeneca védőoltását is előzetes bejelentkezés nélkül kaphatták meg a szerbiai állampolgárok, az országban élő külföldiek, de akár csak a vakcina miatt az országba érkezők is. A nyugat-balkáni országban már meghaladta a három és fél milliót a beadott vakcinák száma – adta hírül az MTI.
A romló japán koronavírus-járványhelyzet miatt a szigetország miniszterelnöke elhalasztja az erre a hónapra tervezett látogatását Indiába és a Fülöp-szigetekre – adta hírül az FNN japán kereskedelmi televízió.
Szuga Josihide a látogatás alkalmával a szabad és nyitott indiai, illetve csendes-óceáni térségről egyeztetett volna a partnereivel. A térség biztonsági helyzete azt követően került középpontba, hogy Kína fokozta ezen a területen a katonai jelenlétet. Indiai hivatali partnerével, Narendra Modival tervezett tárgyalásai során Szuga igyekezett volna megerősíteni Japán, India, Ausztrália és az Egyesült Államok együttműködését a térségben, ellensúlyozandó az erősödő kínai érdekérvényesítést.
A szerdai bejelentés szerint a miniszterelnök jelenleg a járványhelyzet kezelésére összpontosít.
Sajtóforrások szerint a különböző vírusmutációk okozta megbetegedések következtében Tokió, Kiotó, Oszaka és a vele szomszédos Hijogo prefektusai vészhelyzet kihirdetését kérték a kormánytól. Értesülések szerint Koike Juriko tokiói kormányzó az április 29-től május 9-ig tartó, úgynevezett arany heti ünnepek idejére hirdetne ki vészhelyzetet, ekkor ugyanis sokan ki szokták venni szabadságukat.
Amennyiben mind a négy területen elrendelik a vészhelyzetet, a szigorító rendelkezések a 126 milliós Japán lakosságának csaknem a negyedét érintenék.
Járványügyi beutazási korlátozások alkalmazása nélkül, további egy személy kíséretében beléphetnek Magyarország területére azok a Szerbiából érkező vizsgázók, akik érettségi vizsgát kívánnak tenni valamelyik magyarországi oktatási intézményben – közölte Magyarország szabadkai főkonzulátusa.
A vizsgázóknak jogukban áll május 2. és 26. között, továbbá június 2. és 26. között bármelyik határátkelőn átlépni, amennyiben az érettségi vizsgán történő részvételt a vizsgát szervező intézmény névre szóló vizsgabehívó levelével igazolja – számolt be a Magyar Szó.
Április végén nyílnak az első autós (drive thru) oltóközpontok – jelentette be a Digi FM hétfői műsorában a Covid–19 elleni oltáskampányt koordináló román országos bizottság (CNCAV) elnöke, Valeriu Gheorghiţă.
Aki autós oltóközpontban veszi fel a vakcinát, előjegyzés nélkül kapja meg a Pfizer–BioNTech által kifejlesztett védőoltást. Az első ilyen központok Bukarestben és Déván nyílhatnak meg, és napi négyszáz személy körüli lesz a kapacitásuk.
A központba csak gépkocsival lehet menni, de akár taxival is be lehet hajtani. A bejáratnál le kell adni a szűrővizsgálat kérdőívét, amit ajánlott online kitölteni és az erre szolgáló alkalmazásba feltölteni. A beoltottak adatait a helyszínen vezetik be a román országos elektronikus oltási regiszterbe – számol be a Transindex.
A világon 142 642 783 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 041 753, a gyógyultaké 81 733 921 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 141 828 958 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 027 604 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a koronavírus okozta Covid−19 nevű betegség
Megtárgyalták, hogy milyen feltételek mellett oltathatják be magukat Romániában a moldovai–román kettős állampolgárok, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e romániai lakcímmel − osztotta meg közösségi oldalán Florin Cîțu román miniszterelnök. A kormányfő egyéb részleteket nem közölt a feltételekről.
Maia Sandu moldovai elnök Klaus Iohannis román államelnökkel és Florin Cîțu miniszterelnökkel a járványügyi helyzetről és az oltásokról kedden tárgyalt Bukarestben.