Az alacsony átoltottság miatt októberig várhatóan nem engedélyezi az indiai kormány a helyben legyártott vakcinák exportját – írja a Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva.
Mindez azért fontos, mert Indiában működik a világ legnagyobb oltóanyagot gyártó cége, az Indiai Szérum Intézet (SII). Korábban az általuk gyártott vakcinák voltak a WHO Covax-programjának elsődleges forrásai is, innen azonban a jelek szerint jó ideig nem számíthatnak utánpótlásra.
Korábban az SII igazgatója még csak arról beszélt, hogy júliusig biztos vakcinahiány lesz az országban. Mostani közleményük szerint viszont ők is azzal számolnak, hogy legfeljebb év végén tudnak ismét exportálni.
Kedden egyébként azt is bejelentették, hogy az eddigi oltóanyagok mellett a Janssen egydózisú vakcináját is elkezdik gyártani indiában. Ebből évente 600 millió dózist terveznek előállítani a Biological E nevű cégnél, azt viszont még nem tudni, hogy mikor kezdődhet meg a gyártás.
A múlt héten több mint 700 fertőzéses esetet azonosítottak Tajvanon, ami sokkolta a járványkezelésben eddig élen járó sziget lakóit, hiszen már megszokták azt, hogy míg a világban tombol a járvány, Tajvanon nem csorbult a szabadság.
A szigeten mindeddig csupán a 23 millió országlakó 1 százalékát oltották be, és mindössze 300 ezer AstraZeneca-vakcinát szereztek be – írja a Reuters.
A tajvani állami hírügynökség közlése szerint Tajpej már tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal, hogy a rátegye a kezét az amerikaiak által szétosztásra szánt több tízmillió vakcina egy részére.
A Reuters egyik forrása azt mondta, hogy a tajvani diplomácia emellett Németországban érdeklődik a BioNTech gyógyszervállalatnál vakcinák iránt. A hírügynökség megjegyzi, februárban a német cég visszamondott egy 5 milliós szállítmányt, feltehetően kínai nyomásra.
Tajpej 20 millió dózist kötött le főként az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagaiból, de a globális ellátás akadozása miatt a beígért ampullák lassan érkeznek. Segítséget jelenthet azonban az Egészségügyi Világszervezetnek a szegényebb országok ellátását célzó programja, a COVAX, melyen keresztül 1 millió AstraZeneca-vakcinára számít a Kínai Köztársaság.
Mindenesetre Tajvan serényen dolgozik saját fejlesztésű oltóanyagán, Caj Jing-ven elnök kedden fogadkozott, hogy július végére rendelkezésre fog állni a tajvani védőoltás.
A világ vakcinaszállítmányainak mindössze 0,3 százaléka jut el az alacsonyabb jövedelmű országokba, hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszámolója alapján a The Guardian.
A szervezet ezért azt kéri a gazdagabb országoktól, hogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztási rendszeren keresztül segítsék a szegényebb országok vakcinellátottságát.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban már megállapodott az Pfizer amerikai gyógyszergyárral arról, hogy az általa a BioNTech német céggel közösen kidolgozott vakcinából 40 millió adagot vásárol azért, hogy a kis és közepes jövedelmű országokban is megkezdődhessen a koronavírus elleni oltási kampány.
Az egyik legnagyobb tokiói orvosi szervezet szeretné elérni, hogy elhalasszák a japán fővárosban tartandó nyári olimpiai játékokat, mindössze három hónappal az ötkarikás játékok megkezdése előtt – írja a Reuters. A mintegy hatezer orvost képviselő szervezet szerint a kórházak túlterheltek, nincs elég kapacitás a koronavírus-fertőzöttek ellátására.
Arra kérjük a helyi hatóságokat, hogy győzzék meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (IOC), hogy egy ilyen helyzetben rendkívül nehéz megrendezni az ötkarikás játékokat
– áll egy még május 14-én Szuga Josihide miniszterelnöknek címzett levélben.
A koronavírus terjedése miatt a japán kormány korábban május 31-ig Tokióban és számos más prefektúrában meghosszabbította a rendkívüli állapotot.