Sürgeti az oltások felgyorsítását az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a delta-variáns miatt,
amely jó úton halad ahhoz, hogy augusztus végére az európai fertőzéses esetek kilencven százalékáért feleljen.
Andrea Ammon ECDC-igazgató szerint egy oltás még nem nyújt teljes védettséget a súlyos lefolyású megbetegedés ellen, az éppen hódító útján járó delta-variáns pedig széles körben el fog terjedni a nyáron a tűszúrásoktól egyelőre viszonylag érintetlenül maradó fiatalok körében. Az sem mellékes, hogy az eddig csak egy dózisban részesülő emberekre ugyanakkora veszélyt jelenthet, mint az oltatlanokra.
A delta-variáns fertőzöttjei fejfájásról, torokfájásról és orrfolyásról számolnak be, a fiatalabbaknál leginkább súlyos náthához hasonlító tünetekkel jár. Negyven százalékkal fertőzőbb a koronavírus eddig ismert mutánsainál.
A járványvédelmi ügynökség attól tart, hogy
a járványügyi korlátozások lazításával és az oltási kampányok belassulása miatt 2021 őszén egy újabb hullám fog végigsöpörni Európán.
Az ECDC adatai szerint Európában a felnőttek 33,9 százaléka kapta meg mindkét oltást, míg 57,1 százalékuk kapott legalább egy dózist.
A koronavírus olyan változásokat okozhat az agyban, amik kihatással vannak a szaglásra és az ízlelésre − derült ki az Oxfordi Egyetem kutatásából, amelyben a koronavírus agyra gyakorolt hatásait vizsgálták.
A szakemberek az agyi képalkotás módszerével 782 ember adatait vizsgálták, akik közül 394-en átestek a koronavíruson. A vizsgálatban felhasználták a brit Biobank adatait is, ahol még a járvány kitörése előtt több mint negyvenezer résztvevőt vizsgáltak.
Eltérő adatok szerepeltek a sajtóban arra vonatkozóan, hogy Szerbiában mennyien vették fel pontosan a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét. Az ezzel kapcsolatos információkra reagálva Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondta, az a mérvadó, hányan kapták már meg a védőoltás mindkét dózisát, vagyis hányan tekinthetők átoltottnak.
Rámutatott arra, hogy ez az arány még nem érte el a beharangozott 50 százalékot, jelenleg 47,8 százalékot tesz ki. Mint mondta, a pandémiával kapcsolatos aggályok nem szűnnek meg mindaddig, amíg nem lesz ennél sokkal nagyobb az immunizáció mértéke.
Jelenleg a fiatalok immunizációjára kell minél nagyobb hangsúlyt fektetni, mert rajtuk múlik, hogyan alakulnak a következő hónapok, és mi vár majd ránk ősszel.
Lončar úgy fogalmazott, a járvány nem múlik el magától, csakis a megfelelő szintű immunitással állítható meg. A miniszter szerint nem lenne szabad meglepődnünk azon, amit előre is tudunk, vagyis hogy újabb hulláma lesz a koronavírus-járványnak – írja a Magyar Szó.
Kolumbia a tizedik ország a világon, ahol a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma meghaladta a százezret − írja a Guardian. A dél-amerikai országban április óta folyamatosan nő a napi esetszám.
Kolumbia elnöke, Iván Duque szerint az esetek nagy számában az április végén kezdődő kormányellenes tüntetések is közrejátszottak. Az államfő úgy véli, hogy akár tízezer halálesetet is el lehetett volna kerülni, ha nem mennek utcára az emberek.
Míg a kínai hatóságok a vuhani víruskutató laboratóriumot Nobel-díjra jelölnék, addig az Amerikai Egyesült Államok egy vizsgálatra hivatkozva azzal vádolja a vuhani labort, hogy onnan szabadult a koronavírus a világra – számol be a Business Insider.
A kínai külügyminisztérium szóvivője egy múlt csütörtöki sajtótájékoztatón élesen bírálta azokat, akik a vuhani labort tartják a vírus elszabadulásának forrásának.
Az tény, hogy a Covid–19 szekvenciájának genomját először kínai tudósok azonosították, de teljesen alaptalanok azok a vádak, hogy a vuhani laborból szabadult volna el a vírus. A labor munkatársai orvosi Nobel-díjat érdemelnének a koronavírus tanulmányozásáért, és semmiképp sem azt, hogy meghurcolják őket
– mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Az elmúlt 24 órában összesen 835 koronavírusos esetet regisztráltak Ukrajnában, a halálos áldozatok száma 70 − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerda reggeli adataiból. A legtöbb fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Kijevben jegyzik.
Kárpátalján 21 új fertőzöttről számoltak be, egy beteg belehalt a fertőzés szövődményeibe. A járvány kezdete óta a megyében 62 055 esetben igazolták a fertőzést. A járvány 1837 áldozatot követelt a térségben.
A negyvenmilliós Ukrajnában a járvány kezdete óta 2 230 977 koronavírusos megbetegedésről számoltak be, közülük 2 155 261-en már meggyógyultak, meghalt 52 123 beteg. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 23 593.
Az AstraZeneca által kifejlesztett oltás véd az elsőként Indiában regisztrált koronavírus-változatok (delta- és kappa-variáns) ellen is − írja a Reuters.
Az Oxfordi Egyetem tudósai kutatásukban azt vizsgálták, hogy a vállalat vakcinájával beoltottak vérében található antitestek semlegesítik-e a vírusváltozatokat. Az eredmény szerint az AstraZeneca magas, 90 százalékos védettséget nyújt az indiai változatok ellen.
A világon eddig összesen 2 687 751 795 dózis koronavírus elleni oltóanyagot használtak fel az immunizálásra − derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adataiból.
Csak Kínában már több mint egymilliárd adag vakcinát használtak fel a védekezésre, így a felhasznált vakcinák számában a keleti ország jár az élen. Második helyen az Egyesült Államok áll, ahol eddig 318 787 641 adag vakcinát adtak be. Indiában 294 639 511 adag vakcinát használtak fel a járvány elleni küzdelemben.
Lengyelország karanténra kötelezi az Egyesült Királyságból érkező utazókat − írja a Guardian. A hétnapos karantén minden Nagy-Britanniából érkező utazó számára kötelező, még akkor is, ha előtte negatív lett a tesztjük. A hét nap karantén után tesztet kell végezniük.
A karanténszabályok nem vonatkoznak a teljes oltással rendelkező utazókra.
A korlátozást azért vezették be, hogy megakadályozzák a koronavírus (elsőként Indiában regisztrált) delta-variánsának terjedését. Nagy-Britanniában jelenleg nő az esetek száma a vírusváltozat miatt.
A világon 179 105 648 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 880 875 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 178 730 551 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 871 409 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegség
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Szigorítanak Új-Zéland fővárosában a járványügyi előírásokon, miután Wellingtonban koronavírusos lett egy ausztrál látogató – adta hírül az MTI. Még kedd este értesítették az egészségügyi tisztviselőket, miután egy ausztrál férfi három napot töltött Új-Zélandon, majd visszatért az ausztráliai Sydney-be, ahol pozitív lett a tesztje.
Az iskolák és az üzletek nyitva maradhatnak. A gyülekezéseket viszont 100 főre korlátozzák, a fizikai távolságtartás szabályait pedig szigorúan betartják.
Nem lezárásról, vesztegzárról van szó, hanem elővigyázatossági intézkedésekről, hogy megtörjék a kór terjedésének lehetséges láncolatát. Mindenekelőtt azt akarjuk biztosítani, hogy az új-zélandiak ne legyenek közvetlenül kitéve a vírusnak
– fogalmazott Chris Hopkins egészségügyi miniszter, aki azt is hozzátette, hogy vasárnapig lennének érvényben az új korlátozások.
Új-Zéland többi részére a korlátozások nem vonatkoznak, de a tömegközlekedés során a maszkviselet továbbra is kötelező. Az országban eddig 2367 koronavírusos megbetegedést regisztráltak, és összesen huszonhatan haltak bele a betegségbe.
Németországban csökken a koronavírus-fertőzöttek száma, ellenben a delta-mutáns egyre inkább terjed. A tartományban az új fertőzöttek száma meghaladja a 20 százalékot, miközben az egész országban alig több mint 6 százalék ez az arány – jelentette be Kai Klose egészségügyi miniszter.
A mutáns vírust a Robert Koch Intézet kutatói június 14. és 20. között 24,6 százalékban fedezték fel – írja a t-online.de.
Jó reggelt!
Indul az Index napi hírösszefoglalója a koronavírus-világjárvány történéseivel, a legfontosabb tudnivalókkal.