Koronavírus adatok

2022. jan. 28.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Adél
-3 °C
5 °C

Kellemetlen mellékhatásokat okozhat gyerekeknél a második Pfizer

Koronavírus a világban – az Index pénteki hírösszefoglalója

2021.12.31. 16:55
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • New York most leköszönő polgármestere, a demokrata Bill de Blasio közölte, hogy megtartják a hagyományos szilveszteri ünnepséget a Times Square-en, bár az egészségügyi szervek korábban arra figyelmeztettek, hogy az emberek tartsák magukat távol a nagyobb rendezvényektől az omikron-variáns által okozott fertőzések elharapózása miatt, írta meg a Washingon Post

    Nem a lezárások jelentik a választ

    – mondta a polgármester csütörtökön az NBC egyik adásában.

    A még szilveszter éjfélig hivatalban lévő de Blasio elmondta, hogy a résztvevők számát a szokásos negyedére csökkentik a távolságtartás betarthatósága miatt, mindegyiküknek maszkot kell viselniük, és teljesen be kell hogy legyenek oltva. A rendezvényen évente átlagosan 58 ezer ember vesz részt.

  • A szúrás helyén érzett fájdalmon kívül csak fejfájásról és kimerültségről meséltek azok az 5–11 éves gyerekek, akiket az amerikai Pfizer és a német BioNTech Covid–19 elleni vakcinájával oltottak be – idéz a Reuters az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC ) csütörtökön közzétett adataiból.

    E szerint a mellékhatások bejelentésére felállított rendszerhez (VAERS) 4279 jelzés futott be nem várt egészségügyi jelenségekről 2021. november 3. és december 19. között, ami azt jelenti, hogy a korosztálynak beadott oltások 97,6 százalékával nem volt semmi baj. A CDC tizenegy olyan esetről tud, amikor a  Pfizer és a BioNTech Comirnaty nevű vakcinája ritka, súlyos mellékhatáshoz, szívizomgyulladáshoz vezetett. Közülük heten már felépültek, négy gyereket viszont még kórházban kell ápolni.

    5–11 éves gyerekeknek eddig összesen 8,7 millió dózist adtak be Comirnatyból. Ez az egyedüli vakcina, amelyet ők kaphatnak az Egyesült Államokban,  október 29-én hagyta jóvá a használatát az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, az FDA.

  • A Közép-Kínában található Hszian városában 13 millió emberre vonatkozik a világ egyik legszigorúbb koronavírushoz köthető lezárása, írta meg a Washington Post.  

    A helyi lakosok hétfő óta egyáltalán nem hagyhatják el az otthonukat. A városi hatóságok zöldséget szállítanak ki az embereknek, így próbálják megoldani az étkezésüket.

    Hszianban minden nem nélkülözhetetlen termék gyártását felfüggesztették. A Micron amerikai chipgyártót és a koreai Samsung elektronikai óriást is arra figyelmeztették, hogy a területen lévő gyáraikra is vonatkozik a döntés. 

  • A korlátozások ellen tiltakozók felgyújtották a régi ausztrál parlament épületét Canberrában, írta meg a Washington Post

    A történelmi épület bejárta komolyan megsérült, a demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel és a sajtó képviselőivel.

    FH0WMEkVEAMFxmx

    A tűzeset pontos körülményei még nem ismertek. Egy, az Emberek Szerződése nevű szervezet tagjai már napok óta gyülekeztek az épület előtt, tevékenységüket a Telegamon koordinálták. A csoport tagjainak weboldalán sok említés van a „mélyállamra”, és leírják, hogy az állam minden formájának megszüntetésében hisznek, és aktívan ellenállnak az oltási kötelezettségnek és a koronavírus miatt bevezetett korlátozásoknak.  

    Egy másik szervezet, a Milliók Felvonulása a Kötelező Oltás Ellen (MMAMV), élőben közvetítette a tüzet a Facebookon. Az előző napon posztoltak az épületből, és azt az ígéretet tették, hogy vissza fognak térni, „amíg a munkát el nem végezték”. 

    Az épület, amely az ausztrál szövetségi törvényhozás székhelye volt 1927 és 1988 között, jelenleg népszerű turisztikai célpont, és az Ausztrál Demokrácia Múzeumának ad otthont.  

    Az épületet kiürítették, a tűzoltáság gyorsan megfékezte a lángokat, sérülteket egyelőre nem jelentettek.  

    Scott Morrison miniszterelnök elmondta, hogy a hatóságoknak gyorsan kell cselekedniük, hogy azok, akik felelősek az eseményekért, szembe nézhessenek annak következményeiért. 

     

  • Miközben Hongkong búcsúztatja az óévet s köszönti az újat – a csaknem 8 milliós lélekszámú, Kína fennhatósága alá tartozó, speciális irányítású régióban is felütötte a fejét a koronavírus omikron variánsa.

    Kettő ilyen koronavírusos esetet diagnosztizáltak a hongkongi hatóságok csütörtökön – közölte a CNN. Aggodalomra ad okot, hogy mindketten teljesen védettnek számítanak (elméletben) a vírussal szemben, hiszen a szükséges védőoltásokat megkapták, ráadásul mostanában nem is utaztak el sehová. Valószínűleg akkor fertőzödhettek meg a Dél-Afrikában felfedezett változattal, amikor egy olyan hongkongi étteremben vacsoráztak hétfőn, ahol megfordult az a légikísérő is, akiről később kiderült, hogy vírushordozó. A pilóta karácsonykor érkezett Hongkongba, a szükséges Pfizer-oltásokat felvette, sőt, több negatív tesztet is produkált azelőtt, hogy kedden pozitív lett a mintája.

    Hongkong most felkészül az ötödik hullámra, szakértők szerint kritikus lesz a következő hét. Hongkong alkalmazza az egyik legszigorúbb határbelépési szabályokat a Covid miatt, de még ezt is lehet fokozni, az érintett légitársaság több hónapig nem szállíthat utasokat az övezetbe.

    A speciális régió egyébként nem áll rosszul az átoltottságban: a lakosság csaknem 70 százaléka teljesen védettnek minősül a koronavírus ellen.

  • Összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet az Egyesült Királyságban, mint tavaly ilyenkor, melynek minden másnál fontosabb oka, hogy lakosság önként és nagy számban jelentkezett a koronavírus elleni védőoltásra – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök pénteki újévi üzenetében. 

    A Downing Street által közölt üzenetben a kormányfő kiemelte: az oltási kampány ütemének megkétszerezésével sikerült elérni azt a célt, hogy az év utolsó napjára minden felnőttnek lehetősége legyen arra, hogy beadassa magának az oltás harmadik, emlékeztető dózisát. 

    A brit kormány az omikron–variáns terjedésének megfékezése érdekében döntött arról novemberben, hogy az eredeti, január végi határidő előtt egy hónappal, már december végéig lehetővé válik oltási időpont foglalása a harmadik oltási dózis beadatására minden 18 évnél idősebb angliai lakos számára. 

    A brit egészségügyi minisztérium csütörtök este ismertetett legutóbbi - a karácsonyi ünnepek miatt még nem teljes körű - adatsora szerint a brit felnőtt lakosság csaknem 60 százaléka, azaz több mint 33,5 millió ember részesült három oltási adagban.

    Az első dózist a 12 éven felüli lakosság 90 százaléka, a másodikat 82,4 százalék kapta meg.

  • Romániában egyes szakértők úgy vélik, hogy elkezdődött a koronavírus-járvány ötödik hulláma. A pénteki adatok a megbetegedések számának növekedését mutatják: 1668 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Múlt pénteken alig haladta meg a hétszázat az új esetek száma. Az elmúlt 24 órában 37 beteg halt meg a koronavírus miatt – írta a Foter.ro.

    A portál felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint Romániában van lakosságarányban a legkevesebb új fertőzött a kontinensen. Ugyanakkor a halálozási ráta már mást jelez: míg Nagy-Britanniában az átlagosan 187 ezer új fertőzött mellett 103 beteg veszítette életét egy nap alatt, addig Romániában 19 ezer fertőzött és csaknem ötszáz halálos áldozat volt a mérleg a legutóbbi hullám csúcsán.

    Még nem fogadta el a bukaresti törvényhozás a munkahelyi védettségi igazolvány kötelező bevezetését. Elemzők ugyanakkor nem felejtik el megemlíteni, ha ismét súlyos járványhelyzet alakul ki Romániában, akkor a kormány és a parlament két háza nem fog habozni, s törvénybe foglalja az igazolvány kötelező használatát.

  • Ukrajnában több mint hétezer új fertőzöttet diagnosztizáltak csütörtökön. A regisztrált koronavírusos esetek száma meghaladja a 3,66 milliót.

    A Covid-19 és szövődményei 209 beteget fosztottak meg az életétől az utóbbi 24 órában. Kedden 307 beteg életét követelte a vírus. A pandémia kezdete óta 96 ezer ember szervezete mondta fel a szolgálatot a kór miatt – írta a karpatalja.ma.

    Kórházakban 1 578 koronavírusost kezelnek. Egy nap leforgása alatt több mint 8 600 ember épült fel a fertőzésből. A koronavírus elleni harcban 3,46 millió alkalommal az ember győzött Ukrajnában.

  • A város történetében először fordult elő, hogy a polgármester betiltotta a dél–olaszországi Nápolyban a hagyományos szilveszteri petárdázást, melyre a városvezető indoklása szerint a járványhelyzet miatt volt szükség – adta hírül az MTI. Gaetano Manfredi közlése szerint

    a tiltással azt szeretnék megakadályozni, hogy a petárdázás esetleges sérültjei miatt tovább nőjön a kórházak leterheltsége. 

    A petárdázás mellett a tűzijáték és minden egyéb pirotechnikai eszköz használata tilos december 31-én délután négy órától egészen január 1-jén éjfélig. 

    A rendelkezést megszegőkre 25 eurótól 500 euróig terjedő pénzbírságot szabnak ki, ezenkívül lefoglalják a petárdákat, rakéta tűzijátékokat és más pirotechnikai eszközöket.

  • Oroszországban fokozatosan szorul vissza a koronavírus. Az elmúlt 24 órában 20 638 új esetet diagnosztizáltak. Az igazolt fertőzöttek száma megközelítette a 10,5 milliót.

    Koronavírusban és szövődményeiben 912-en haltak meg csütörtökön – írta a TASZSZ. Az előző napon 926 áldozatól számoltak be. A járvány miatt több mint 308 ezer hozzátartozó elvesztését gyászolják a családok.

    Ugyanakkor több mint 40 ezren felépültek a betegségből egyetlen egy nap leforgása alatt. Összességében már 9,46 millió fertőzött gyógyult meg.

  • Szlovákiában 2 995 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak csütörtökön csaknem 12 ezer PCR-teszt feldolgozása után. A járvány kezdete óta igazoltan megbetegedettek száma súrolja a 842 ezret. 

    A Covid-19 és szövődményei 37 beteg életét követelték az elmúlt 24 órában, írta az ujszo.com. A megelőző napon 44 beteg életét ragadta el a koronavírus. Szlovákiában csaknem 16 700 halálos áldozata van eddig a kórnak.

    Kórházban jelenleg 2 346 Covid-pácienst ápolnak, közülük 453 beteget az intenzív osztályon kell kezelni. Az egészségügyi intézményekben gondozott Covid-betegek közül 224 állapota annyira súlyos, hogy lélegeztetőgépre szorul. A kórházban lévő betegek több mint 83 százaléka egyáltalán nem, vagy csak az oltóanyag egyetlen adagját kapta meg.

  • Szerbiában enyhén növekszik a friss koronavírusos megbetegedések száma: 1949 új fertőzést jegyeztek csütörtökön, több mint 16 ezer teszt kiértékelése után. A Covid-19 és szövődményei 23 beteg életét ragadták el az utóbbi 24 órában. A járvány kezdete óta már 12 688 fertőzött lelte halálát a kórban – írta a Magyar Szó. Kórházakban 2077 pácienst ápolnak, közülük 91 beteg szorul lélegeztetőgépre.

    Szerbiában szilveszterkor ugyanazok a járványügyi szabályok lesznek érvényesek, mint eddig. Például a vendéglátóhelyeken este 8 óra után ellenőrzik a védettségi igazolvány meglétét.

    Egyesek továbbra is kitartanak amellett, hogy nem lenne szabad megengedni a szilveszteri tömegrendezvények megtartását. Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: már jóval korábban korlátozni kellett volna a gyülekezésszabadságot, valamint a jelenlegiekhez képest szigorúbban szabályozni a vendéglátóhelyek működését.

  • A kormány szerint az ország már túl van a koronavírus-járvány negyedik hullámának csúcsán, emiatt feloldották az éjszakai kijárási tilalmat Dél-Afrikában – írja a BBC. Mint fogalmaznak, az omikron-variáns könnyen átadható, de kórházi kezelésekre kisebb arányban volt szükség, mint a korábbi hullámokban.

    Egy rendkívüli kormányülés után kiadott közlemény szerint Dél-Afrika valamennyi tartományában csökkent a fertőzésszám, illetve a kórházi felvételek száma. 

    A nemrég bejelentett változtatások szerint éjfél és hajnal 4 óra között feloldják a kijárási korlátozást, az üzletek pedig az eddig érvényben lévő 23 órai zárás helyett ismét a szokott a módon árusíthatnak alkoholt. 

  • Tízről öt napra csökkentette a koronavírussal kapcsolatos karanténszabályokat Görögország, mindezt annak ellenére, hogy jelentősen megnőtt az új fertőzések száma – írja a Politico

    Korábban hasonló döntést hoztak az Egyesült Államokban is, ahol öt napra csökkent a koronavírusra pozitív, ám tüneteket nem mutató emberek elkülönítése, ami azt az álláspontot támasztja alá, miszerint a Dél-Afrikából eredő omikron-variáns sok esetben elég enyhe ahhoz, hogy a vírussal megfertőződött emberek hamarabb visszatérjenek a munkájukba.

    Csütörtökön Görögországban 35 580 esetet regisztráltak, ami az egy héttel korábbi érték mintegy ötszöröse. 

  • A világon 286 523 281 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 429 324 – adta hírül az MTI a batimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban a világon 284 517 499 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 421 824 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 54 306 755. A halálos áldozatok száma 824 301.

    Indiában 34 822 040 fertőzöttet és 480 860 halálos áldozatot jegyeztek fel.

    Brazíliában 22 269 031 fertőzöttről és 619 095 halálos áldozatról tudni.

    Az Egyesült Királyságban 12 630 442 a fertőzöttek száma, és 148 557-en haltak meg a betegségben.

    Oroszországban 10 279 009-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 300 886-ra emelkedett.

    Törökországban 9 367 369 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 81 917.

    Franciaországban 9 639 037 fertőzöttet és 124 358 halálos áldozatot regisztráltak.

    Németországban 7 129 352 fertőzöttet és 111 607 halottat tartanak nyilván.

    Iránban 6 190 762 a fertőzöttek és 131 527 a halottak száma.

    Spanyolországban 6 133 057 fertőzöttet és 89 331 halálos áldozatot regisztráltak.

    Olaszországban 5 854 428 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 137 091.

    Lengyelországban 4 080 282 fertőzöttet és 95 707 halálesetet tartanak nyilván.

    Ukrajnában 3 833 952 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 101 548 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

  • Ferenc pápa a járványveszély miatt lemondta hagyományos újévi látogatását a vatikánvárosi Szent Péter téren felállított betlehemi jászolnál – jelentette be csütörtökön a Vatikán. A katolikus egyházfőt rendszerint hívők várják december 31-én a jászolnál, miután este vesperás és Te Deum keretében hálát adott az óévért.

    A Vatikán azonban közölte: ez az esemény elmarad, hogy elkerüljék a gyülekezést és a koronavírus-fertőzések kockázatát. Akárcsak Európában – és Olaszországban – az egyházi államban is megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az omikron variáns megjelenése miatt.

    (MTI)