A németországi Állandó Oltási Bizottsága (STIKO) azt javasolja, hogy a 12 és 17 év közötti korosztály is vegye fel az emlékeztető oltást, mindezt annak ellenére, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem adott zöld utat – írja a Reuters.
Ezzel a lépéssel a több mint nyolcvanmilliós ország is csatlakozna azokhoz az országokhoz, akik már ezt megtették, így Magyarország, Izrael és az Egyesült Államok. Az egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach üdvözölte a STIKO lépését.
A bizottság azt javasolja, hogy a harmadik oltásnak a BioNTech/Pfizer vakcinájának kell lennie, és legkorábban három hónappal a második oltása után lehet csak beadni.
Annak ellenére, hogy még kevés információ van a harmadik dózis hatékonyságáról, annyi biztos, hogy rendkívül alacsony a lehetséges mellékhatások aránya.
Németországban az omikron-variáns egy héttel ezelőtt a koronavírus-fertőzések 44 százalékát tette ki, csütörtökön viszont már 81 417 napi megbetegedést regisztráltak, így a hétnapos arány már 427,7-re nőtt 100 000 lakosra vetítve.
(via Reuters)
Pengeélre került Boris Johnson, miután elismerte a nyilvánvalót, azt, hogy a szigorú angliai járványügyi lezárásokkor ő tojt a saját kormánya által hozott szabályokra. Megsértve az előírásokat, karácsonyi és kerti partikat tartott a Downing Street 10-ben.
A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.
Johnson nem először kerül célkeresztbe a járványkezeléssel kapcsolatban: egykori tanácsadója, a brexit géniusza, Dominic Cummings is nagy robajjal távozott a kormányfői hivatalból, és nyilvánosan bírálta Johnson politikáját, hangsúlyozva, hogy ezrek életét menthették volna meg, ha a miniszterelnök nem bénázik.
Az összes, a száguldó cirkuszban dolgozó számára kötelező lehet a koronavírus elleni oltás, írja a Planetf1 a Sky Sports nyomán. Ebbe beletartoznak a sofőrök, a mérnökök, a szerelők és a médiamunkatársak is.
How will COVID impact the F1 season this year? *
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) January 10, 2022
Craig Slater breaks down the vaccine requirements in F1 * pic.twitter.com/PJu5r1aQju
A világon 315 390 402 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 510 327 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban a világon 313 464 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 504 225 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 62 727 044. A halálos áldozatok száma 843 624.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A francia szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltási igazolásról szóló törvénytervezetet. A javaslat végső változatáról a parlament két háza várhatóan csütörtökön dönt. Ha nem találnak kompromisszumos megoldást, a szöveg visszakerül a nemzetgyűlés elé második olvasatra.
A jobboldali ellenzéki többségű felsőház 242 szavazattal 69 nem ellenében, és 31 tartózkodással fogadta el a szöveget, amelyet a nemzetgyűlés első olvasatban a múlt héten szavazott meg.
A szenátorok beletették a szövegbe, hogy az oltási igazolás automatikusan kivezetésre kerül, amint 10 ezer alá csökken a kórházban ápolt fertőzöttek száma. Jelenleg 24 ezren vannak kórházban.
A nemzetgyűlés által elfogadott tervezet 12 éves kortól írja elő az igazolás használatát, de az iskolai rendezvényeken csak 16 éves kortól lenne kötelező, a szenátorok viszont úgy döntöttek, hogy csak 18 éves kortól léphet életbe, a 12 és 18 év közöttieknek továbbra is az eddig használatos védettségi igazolást kell bemutatniuk a nyilvános helyeken.
A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.
A törvénytervezet értelmében ezekre a helyekre A jövőben kizárólag a három oltást kapók léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe.
Franciaországban jelenleg felfutóban van a járvány az omikron-variáns miatt, amely az új fertőzések csaknem háromnegyedéért felelős. A napi esetszám kedden újabb rekordot döntött 368 ezer feltárt esettel, szerdán 361 ezer új fertőzöttet jelentettek, de Olivier Véran egészségügyi miniszter szerdán a France Info hírrádióban úgy vélte, hogy valójában fél és egymillió között lehet a tényleges napi esetszám.
(MTI)