Kárpátalja megyeszékhelye már képtelen több menekültet elszállásolni és ellátni – jelentette be Ungvár polgármestere. Bohdan Andrijiv jelezte: a város minden lehetséges segítséget megad a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerülő embereknek, de a 115 ezres városban a menekültek száma meghaladja a 30 ezret, közülük ötezer embert kizárólag az önkormányzat lát el. A többiek szállodákban, hostelekben, bérelt lakásokban, ismerősöknél, rokonoknál laknak. Hozzáfűzte: Ungvár lehetőségei kimerültek, ezért kéri a kistérségek vezetőit, hogy segítsenek a menekültek ideiglenes elszállásolásában vagy abban, hogy eljussanak a határra, ha el akarják hagyni az országot.
A polgármester felszólította a lakosságot, hogy takarítsák ki a tömbházak pincéit, és légiriadó esetén ott keressenek menedéket – számolt be az MTI. A városban a helyzet nyugodt, kijárási tilalmat egyelőre nem rendeltek el, a közterületeket fegyveres járőrök felügyelik.
Kedves olvasóink!
Zárul az Index napi hírösszeállítása, melyben figyelemmel kísértük az ukrajnai konfliktus fejleményeit. Vasárnapi hírösszefoglalónkat itt találja.
Pihenjenek jól, olvassák az Indexet holnap is!
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság külön ügyfélszolgálatot működtet Budapesten az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülők részére, ahol a magyarországi jogszerű tartózkodásuk érdekében ellátják őket a szükséges okmányokkal – tudatta az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül.
A Harmat utca 131. szám alatt található ügyfélszolgálati iroda a hét minden napján, munkaszüneti napokon is segíti az ide érkezőket. Szombaton és vasárnap már meghaladta a százat az ügyfélszolgálaton kérelmet benyújtók száma. Ennek ellenére folyamatosan és zökkenőmentesen zajlott a kérelmezők fogadása, a kényelmesebb várakozás érdekében a Harmat utcai ügyfélszolgálat udvarában sátrakat állítottak fel.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai az ügyfélszolgálati irodák mellett a határmenti gyűjtőponton, a reptéren, valamint a pályaudvarokon továbbra is segítik az ide érkezők tájékoztatását és koordinálását.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta a vasárnap déli adatok alapján 2340 fő menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált.
Hazájukat elhagyni kényszerülő ukrajnai művészeket támogat Franciaország. Egymillió eurós alapot hoznak létre erre a célra. A támogatás lehetősége nyitva áll az orosz ellenzéki alkotók számára is – számolt be az MTI.
További 300 ezer eurós anyagi segítséget nyújtanak ukrán és orosz diákok számára. A támogatott ukrán és orosz alkotókat három hónapon át családjukkal együtt művészeti rezidenciákon szállásolják el. Az alapból az alkotói folyamatot és a művészeti tevékenységet kívánja támogatni a francia állam, például kutatói ösztöndíjakkal vagy előadások bemutatásának támogatásával.
Franciaországba eddig mintegy tízezer ukrán menekült érkezett az utóbbi bő két hétben. A kulturális tárca megkérte a francia állami intézményeket, hogy mondjanak le vagy halasszanak el minden olyan eseményt, amely az orosz hivatalos kulturális intézmények és olyan művészek közreműködésével készült, akik hosszú ideje nyilvánosan és egyértelműen Vlagyimir Putyin elnök rendszere mellett foglalnak állást.
Benedict Cumberbatch jelezte, hogy egy ukrán menekült befogadását fontolgatja – számolt be a BBC. Korábban a mai napon Michael Gove brit lakásügyi miniszter elindította az Otthonok Ukrajnának programot, és felszólította a brit háztartásokat, hogy kínáljanak fel szobát az ukrajnai orosz invázió elől menekülő családoknak.
Cumberbatch a vörös szőnyegen egy vasárnapi filmes díjátadón azt mondta, reméli, hogy befogadhat egy menekültet.
Az Oscar-díjra is jelölt színész azt mondta, hogy bármilyen lehetséges módon segíteni kell a menekülteknek – legyen szó adományozásról vagy az elhelyezésükről. Elmondása szerint mindezt ő is meg akarja tenni, és meg is teszi.
A Kreml gyorsított eljárásban ígér orosz állampolgárságot azoknak a közép-ázsiai vendégmunkásoknak, akik hajlandók harcolni az ukrán fronton – írja a Privátbankár.
Kazahsztán szolidaritását fejezte ki Oroszországgal, ám az Air Astana és a Quazaq Air is leállította oroszországi járatait, így a két ország között megszűnt a polgári légi közlekedés.
Közép-Ázsia devizapiacai is forronganak a rubel értékének összeomlása miatt. Egy kirgiz törvényhozó már úgy becsüli, hogy a rubel beomlása és az orosz gazdaság megrendülése miatt a kirgiz vendégmunkások 70 százaléka hazatérésre kényszerülhet. Márpedig ez alapjaiban rázhatja meg a kirgiz gazdaságot. A vendégmunkások hazautalásai teszik ki ugyanis a kirgiz GDP 31 százalékát. A Világbank becslése szerint az országba külföldtől érkezett összegek 83 százaléka származott tavaly az első háromnegyed évben Oroszországból. Tádzsikisztán esetében ez az arány 58 százalék.
Míg Oroszországban a több tízezer letartóztatás ellenére továbbra is háborúellenes tüntetések folynak, úgy tűnik, nem csak az ukrajnai konfliktus veri ki a biztosítékot az embereknél.
Az alábbi videón egy férfi látható, aki a McDonald’s egyik moszkvai étterméhez láncolta magát, és azt kiáltja: „A bezárás ellenséges cselekedet velem és polgártársaimmal szemben!” – számolt be a Sky News.
A gyorséttermi lánc ezen a héten csatlakozott számos más nagy nyugati márkához, amelyek kivonultak Oroszországból, köztük a Starbuckshoz, a Coca-Colához, válaszul az ukrajnai invázióra.
The anti-war protests aren’t the only ones in Moscow today.
— max seddon (@maxseddon) March 13, 2022
Hours before the first Russian McDonald’s closes, Luka Safronov chains himself to the doors before police cart him off.
“Closing down is an act of hostility against me and my fellow citizens!” pic.twitter.com/YWT3SjSUMU
Amerikai tisztviselők szerint Oroszország az invázió kezdete óta katonai felszerelést próbál kérni Kínától – írja a Guardian. Ez félelmet váltott ki a Fehér Házban, ugyanis ha Kína úgy döntene, hogy segít Oroszországnak, akkor aláássa a nyugati erőfeszítéseket Ukrajna megsegítésére.
Egy tisztviselő azt mondta, hogy az Egyesült Államok arra készül, hogy figyelmezteti a szövetségeseit a helyzetre, miszerint Kína Oroszország megsegítésére készülhet.
Kisebb játszóházakat alakítottak ki a gyermekeknek a harkivi metróban, amely jelenleg menedékhelyként működik a háború miatt.
#Kharkiv subway stations began to equip children's zones pic.twitter.com/LYNrQzBlP8
— NEXTA (@nexta_tv) March 13, 2022
Az improvizált játszóházak a képek tanúsága szerint nem állnak többől, mint egy-egy játékszőnyegből és néhány játékból, de a háborús viszonyok közt még ez is nagy segítség lehet a gyermekeknek.
Volodomir Zelenszkij felszólította a Microsoftot, az Oracle-t és az SAP-t, hogy mondják fel a meglévő oroszországi szerződéseiket, és ne forgalmazzák termékeiket az országban – írja a Guardian.
A Microsoft korábban egyébként leállította az új ügyfelek befogadását Oroszországban, de Zelenszkij szerint az ehhez hasonló lépések csupán „fél intézkedések”. A Microsoft, az SAP és az Oracle nem válaszolt azonnal a kérésre.
Now can be no 'half' decisions or 'halftones'! There is only black and white, good or evil! You are either for peace or support the bloody Russian aggressor to kill Ukrainian children and women. @Microsoft @Oracle @SAP, stop supporting your products in Russia, stop the war!
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 13, 2022
Irpiny polgármestere egy videóüzenetben azt mondta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a városuk száz százalékát felszabadítsák – számolt be a Sky News. Ez a legfrissebb információ a városról, ami Kijev mellett található.
A város polgármestere szerint körülbelül tízezer ember maradt a városban, és nagyjából harminc százalékát foglalták el az oroszok.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója, Jake Sullivan vasárnap a CBS műsorában elítélte Oroszországot az amerikai újságíró meggyilkolása miatt, és kijelentette: Az Egyesült Államok megfelelő módon fog reagálni, amint a Biden-kormányzatnak több információja lesz a halálesetről.
Konzultálni fogok kollégáimmal, konzultálni fogunk az ukránokkal, hogy pontosan meghatározzuk, hogyan történt ez, majd megvizsgáljuk a helyzetet és a „megfelelő következményeket”
– mondta Sullivan a Face the Nationnek, hozzátéve:
Ez szerves része az oroszok arcátlan agressziójának, amelynek során civileket, kórházakat, istentiszteleti helyeket és újságírókat vettek célba.
Sullivan az amerikai újságíró meggyilkolását megdöbbentőnek és rémisztőnek nevezte.
Az RTR Planeta orosz hírcsatorna kitiltását és a tévészolgáltatók csatornakínálatból történő kivételét sürgeti a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Vérfagyasztó, hogy Magyarországon és bizonyára másutt is Európában a nagy kábelszolgáltatók kínálatában még mindig elérhető az a hírcsatorna (valójában álhír csatorna), amelyen még mindig különleges katonai műveletként beszélhetnek, orosz nyelven, Ukrajna Oroszország általi megtámadásáról. A propagandaadó szolgalelkűen követi a putyini narratívát, érzéketlen a háború okozta emberiség ellenes cselekedetekkel kapcsolatban
– áll a szervezet közleményében.
Az Európai Unió korábban felgyorsította a döntéshozatalt az orosz–ukrán háború miatt kezdeményezett szankciók ügyében, így az orosz propagandacsatornák kitiltását is követelve. Erre hivatkozva, a háborús uszítás visszaszorítása érdekében kéri az orosz csatorna kitiltását a MÚOSZ.
Támogatja a brit kormány az ukrajnai menekülteket, és jelentős anyagi forrással támogatja azokat, akik ukrajnai menekülteket fogadnak be – közölte a lakásügyi miniszter. Michael Gove elmondta: az új befogadási rendszer értelmében az ukrajnai menekültek nagy-britanniai támogatókat kereshetnek az erre kialakított kormányzati honlapon. A programhoz csatlakozó nagy-britanniai lakosok saját otthonukban vagy más lakóingatlanjukban lakbér nélküli lakhatást nyújthatnak az általuk kiválasztott és megnevezett menekülteknek, legkevesebb hat hónapig – számolt be az MTI.
A befogadó brit családoknak havonta 350 font támogatást folyósítanak. Azoknak a településeknek az önkormányzatai, amelyek menekülőket szállásolnak el, menekültenként 10 500 font költségvetési támogatásban részesülnek.
A brit kormány eddig a családegyesítési programra fókuszált. Ennek értelmében a Nagy-Britanniában élők ukrajnai rokonai számára tette lehetővé a brit beutazási és tartózkodási engedély kérelmezését.
Elképzelhető, hogy Oroszországban államcsőd következik be a nyugati szankciók miatt – mondta Krisztalina Georgijeva, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezetője. Kifejtette: a szankciók már most „súlyos” csapást mértek Oroszországra, és biztosra vehető, hogy ebben az évben komoly recesszió következik be az orosz gazdaságban. Georgijeva azt is hozzátette: amennyiben ez megtörténik, akkor sem kell tartani attól, hogy az orosz válság egy globális pénzügyi válsággá terebélyesedhet.
Az IMF vezetője mindemellett azt nem rejtette véka alá, hogy a háború és a szankciók az Ukrajnával szomszédos országokra is nagy hatással lesznek, különösen azokra, amelyek az orosz energiaszállításoktól függnek. A harcok már most egy olyan menekülthullámot indítottak el, amilyet a második világháború óta nem lehetett látni Európában – mondta.
Az orosz pénzügyi rendszer válságát az is jelzi, hogy a szankciók bevezetése óta nem merik kinyitni az orosz tőzsdét. A hétvégén ezzel összefüggésben már azt is bejelentették, hogy még a jövő héten sem nyitják ki a részvénypiacot Oroszországban, bár a devizákkal való kereskedést hétfő délután már lehetővé teszik.
Részt vállal a humanitárius feladatokból a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Ukrajnából menekült diákok költöztek be az intézmény budapesti, Vas utcai kollégiumába.
Az egyetem fontos feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon Magyarország kormányának azon erőfeszítéséhez, amely az ukrajnai háború miatt kialakult humanitárius válság megoldását célozza – olvasható a felsőoktatási intézmény MTI-nek megküldött közleményében. Ezért ajánlották fel a korábban egyetemi kollégiumként működő Vas utcai épületet a Magyarországra érkező ukrajnai menekültek elhelyezésére.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve a háború kitöréséig Ukrajnában tanuló, Harkivból és Kijevből érkező afrikai, ghánai és nigériai diákokat fogadott be az intézmény. Az egyetem hatvan ember részére ajánlott fel szálláslehetőséget. Az intézmény szerint az egyetemistáknak nyugodt és békés körülmények között van lehetőségük eldönteni, hogy továbbutaznak hazájukba, vagy maradnak Magyarországon, és valamelyik hazai egyetemen próbálják meg folytatni tanulmányaikat.
A német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter elmondta: Németország igyekszik minél hamarabb felhagyni az orosz energiahordozók felhasználásával – írja a Neokohn.
A miniszter szerint ha minden jól alakul, országa már őszre függetlenné válhat az orosz széntől, és az év végére csaknem teljesen megszűnhet a függősége az orosz kőolajtól.
Robert Habeck egy német lapnak adott interjújában kiemelte, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás következtében már nemcsak éghajlatvédelmi, hanem biztonsági okokból is át kell állítani Németországot a megújuló energiaforrások felhasználására.
Vasárnap délután megírtuk, hogy egy újabb, humanitárius segélyt szállító konvoj indult Mariupolba. Azóta kiderült, hogy a segély nem jutott el a városba.
Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a konvojt – az oroszok által már elfoglalt – Bergyanszk közelében meg kell állítani, mivel Mariupolt olyan súlyos légicsapások érik, hogy nem volt esélyük bejutni a városba.
Holnap reggel ismét megpróbálunk bejutni a városba
– mondta Verescsuk.
The humanitarian aid convoy once again failed to reach #Mariupol
— NEXTA (@nexta_tv) March 13, 2022
"We stopped in #Berdyansk because of the crushing airstrikes in Mariupol itself, but tomorrow morning we will try to break through again," said #Ukrainian Deputy Prime Minister Iryna Vereshchuk.
Volodimir Zelenszkij sebesült katonákat látogatott meg ma egy kórházban.
A közzétett videófelvételek azt mutatják, hogy állami kitüntetésben részesítette őket az ukrán elnök – írja a Guardian.
President Zelensky walked to a hospital today to visit wounded Ukrainian soldiers and award them with state honors for their sacrifices. pic.twitter.com/LI0JScdkX7
— Christopher Miller (@ChristopherJM) March 13, 2022
Kárpátalja megyeszékhelye már képtelen több menekültet elszállásolni és ellátni – jelentette be Ungvár polgármestere. Bohdan Andrijiv jelezte: a város minden lehetséges segítséget megad a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerülő embereknek, de a 115 ezres városban a menekültek száma meghaladja a 30 ezret, közülük ötezer embert kizárólag az önkormányzat lát el. A többiek szállodákban, hostelekben, bérelt lakásokban, ismerősöknél, rokonoknál laknak. Hozzáfűzte: Ungvár lehetőségei kimerültek, ezért kéri a kistérségek vezetőit, hogy segítsenek a menekültek ideiglenes elszállásolásában vagy abban, hogy eljussanak a határra, ha el akarják hagyni az országot.
A polgármester felszólította a lakosságot, hogy takarítsák ki a tömbházak pincéit, és légiriadó esetén ott keressenek menedéket – számolt be az MTI. A városban a helyzet nyugodt, kijárási tilalmat egyelőre nem rendeltek el, a közterületeket fegyveres járőrök felügyelik.
Belgiumban mintegy 5400 ukrán menekültet regisztráltak – közölte a belga külügyminisztérium. Azzal kalkulálnak, hogy nő a menekültek száma, ezért új központot nyitnak, ahol szállás és élelmiszer mellett orvosi ellátást is nyújtanak. A szálláshelyeken játszószoba működik a gyermekek szórakoztatására, az édesanyáknak pedig elkülönített helyiségek állnak rendelkezésre a szoptatáshoz és a csecsemők pelenkázásához.
A belga Vöröskereszt jelezte: a szükséges eszközök eljuttatásához logisztikai támogatást ad a menekülteket befogadó önkormányzatoknak. A segítséget igénylő helyi hatóságok elsősorban lakhatáshoz, tisztálkodáshoz és élelmiszer-ellátáshoz szükséges eszközöket igényelhetnek.
A nemzetközi szervezet belgiumi irodái italt és ételt adnak a hazájukat elhagyni kényszerült ukrajnaiaknak. Emellett szórólapon adnak tájékoztatást a menekültügyi eljárás menetéről, a befogadóközpontok működéséről, illetve segítséget nyújtanak a szétszakadt családoknak hozzátartozóik megtalálásához – számolt be az MTI.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megköszönte a támogatást a Facebookot üzemeltető Metának, valamint a többi közösségimédia-felületnek, amiért „kiállnak Ukrajna mellett”.
War is not only a military opposition on UA land. It is also a fierce battle in the informational space. I want to thank @Meta and other platforms that have an active position that help and stand side by side with the Ukrainians.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 13, 2022
A háború nem csak abból áll, hogy Ukrajna területén harcolnak a katonák. Az információs térben is heves küzdelem folyik
– írta az elnök, majd megköszönte az ehhez nyújtott segítséget.
A Meta egyébként a napokban vezetett be különleges eljárásrendet több országban, köztük Magyarországon is, amivel lényegében engedélyezték, hogy az orosz katonák, általánosságban az oroszok vagy Vlagyimir Putyin halálát kívánják a felhasználók a Facebookon. Az oroszok ez ellen tiltakoztak, és azt követelték az Egyesült Államoktól, hogy állítsák le a Metát, valamint nyilvánítsák szélsőséges szervezetnek.
Az ukrán elnök mindeközben azt is közölte, hogy Zuzana Čaputová szlovák elnökkel és Klaus Iohannis román elnökkel is tárgyalásokat folytatott, többek közt Ukrajna EU-tagságáról.
Continued negotiations with international partners. Informed 🇸🇰 President @ZuzanaCaputova & 🇷🇴 President @KlausIohannis about countering Russian aggression, Russian war crimes, in particular against civilians. Thanked for supporting 🇺🇦 people. Our path to 🇪🇺 was also discussed.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 13, 2022
Többek között az orosz–ukrán háború hatásairól tárgyal hétfőn Rómában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője – számolt be az MTI a Fehér Ház közleménye alapján. A megbeszélések a két ország közötti verseny kezelésére és az Oroszország Ukrajna elleni háborújának biztonságra gyakorolt hatására irányulnak.
Amerikai szakértői elemzések szerint az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el, hogy Kína „partner az orosz félretájékoztatásban”, valamint hogy az ázsiai ország „segíthet Oroszországnak elkerülni a gazdasági szankciók miatti büntetést”.
A Fehér Ház azzal vádolja Pekinget, hogy hozzájárul azon – szerintük hamis – orosz állítások terjesztéséhez, miszerint Ukrajna amerikai támogatással vegyi és biológiai fegyvereket fejlesztő laboratóriumokat üzemeltet.
Vasárnap este bejelenést tett Halina Danilcsenko, akit az oroszok neveztek ki Melitopol polgármesterévé, miután elrabolták a város eredeti vezetőjét, Ivan Fedorovot.
Galina Danilchenko, head of the occupation administration of #Melitopol, said that #Russian propaganda channels began broadcasting in the city. pic.twitter.com/GZlt6erpEl
— NEXTA (@nexta_tv) March 13, 2022
Az új polgármester azt mondta, hogy a városban is elérhetővé tették az orosz tévécsatornákat, méghozzá azért, hogy az emberek „a valós információkhoz is hozzájussanak”.
Az oroszok azóta már a zaporizzsjai régióbeli Dnyiprorudnij polgármesterét is elrabolták.
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója aggódik, hogy az ukrajnai katonai krízis eszkalálódhat „egy zord nukleáris hatalommal”. Jake Sullivan hozzáfűzte: ez a katonai konfliktus eltér minden eddigitől, amit az amerikai emberek nyomon követhettek.
A nemzetbiztonsági tanácsadó a CNN-nek elmondta azt is: Washington légvédelmi rendszereket kíván küldeni Kijevnek. Biden amerikai elnök újabb 200 millió dolláros fegyverszállítási támogatásról döntött szombaton. Sullivan jelezte: az Egyesült Államok nem fog vadászgépeket Ukrajna rendelkezésére bocsátani. Ezt ugyanis rossz néven vehetné Moszkva, és közvetlen konfrontációhoz vezethetne Oroszországgal.
Más eszközökkel segítik Kijevet, hogy az ukránok lassíthassák az orosz előrenyomulást, és megvédhessék országukat. Washington fegyvereket, muníciót, felszereléseket is eljuttat az ukrajnai frontra.
Az ukrán hadsereg vasárnap esti hadműveleti tájékoztatója szerint napközben újabb ukrán nagyváros, Krivij Rih ellen indultak meg az orosz erők.
A majdnem 700 ezer lakossal rendelkező Krivij Rih Ukrajna hetedik legnagyobb városának számít népességszám tekintetében. Az ukrán hadsereg azt írta, hogy a dél-ukrajnai orosz erők megközelítették a várost, miközben az onnan délnyugatra található Mikolajivet is nagy erőkkel támadták, valamint a már körbezárt Mariupol ellen is folytatták az offenzívát.
Az orosz erők Mariupoltól északra, Vuledar térségében is támadásra készülnek, és azt a települést már a tüzérség lövi, beleértve a lakónegyedeket is. Az ukrán hadsereg szerint emellett a Fekete-tengeren az orosz hadihajók is teljes harckészültségben vannak.
Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó a nemzeti televíziónak azt mondta, folynak a tárgyalások Oroszországgal – számolt be a Sky News. A tanácsadó elmondta, hogy az ukrán hatóságok jelenleg különös figyelmet fordítanak Mariupolra.
A humanitárius konvojnak ismét nem sikerült elérnie a várost, ahol emberek ezrei esnek csapdába szörnyű körülmények között.
A tárgyalások jelenleg is folynak – mondta Aresztovics, hozzátéve, hogy Ukrajnának elegendő katonája van Mariupolban ahhoz, hogy megakadályozza a város orosz elfoglalását.
Hétfőn megtartják az orosz–ukrán béketárgyalás negyedik fordulóját – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a RIA Novosztyinak.
A találkozóra holnap kerül sor
– mondta a szóvivő az orosz hírügynökség szerint.
Korábban Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetője közölte, hogy hétfőn vagy kedden folytatódhatnak a tárgyalások. Podoljak ezen kívül nemrég azt is mondta: úgy érzi, hogy az oroszok már komolyan veszik a javaslataikat.
Mindeközben Leonyid Szlutszkij, az orosz békedelegáció tagja is úgy nyilatkozott: Moszkva és Kijev álláspontja „jelentősen közeledett” a tárgyalás kezdete óta, méghozzá oly mértékben, hogy a következő néhány napban a két delegáció közös nevezőre kerülhet, és akár alá is írhatják a megegyezéseket.
A béketárgyalások folytatásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Emmanuel Macron Twitter-bejegyzésében emlékezett az Irpinyben megölt amerikai újságíróra. A francia elnök úgy fogalmazott:
Ma megöltek egy amerikai újságírót Ukrajnában. Korábban másokat is célba vettek, meggyilkoltak, megsebesítettek, elraboltak. Azokra az újságírókra gondolunk, akiket a bátorság és egy eszmény hajt: a tájékoztatás szabadsága. Ez alapvető fontosságú demokráciánk számára.
Aujourd’hui un journaliste américain a été tué en Ukraine. Avant lui, d’autres ont été pris pour cible, assassinés, blessés, enlevés. Nous pensons à tous ces journalistes animés par le courage et un idéal : la liberté d'informer. Elle est fondamentale pour nos démocraties.
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) March 13, 2022
A NEXTA tett közzé egy videót, amelyen egy katonai konvoj látható Belaruszban az ukrán határ közelében, Homel városánál.
Today a large column of military equipment with V-signs was noticed not far from #Gomel, #Belarus.
— NEXTA (@nexta_tv) March 13, 2022
Video: Zerkalo. io pic.twitter.com/utFPCncbrq
Már lassan két hete érkeznek hírek arról, hogy a belaruszok is beszállhatnak a háborúba az oroszok oldalán. Ez egyelőre nem történt meg, egyesek szerint azért, mert a belarusz katonák nem akarnak harcolni az ukránok ellen.
Az ukrán hadsereg mindemellett vasárnap azt írta: továbbra is megvan az esélye annak, hogy a belaruszok is megtámadják Ukrajnát.
Az ukrán külügyminisztérium Twitteren közzétett egy videót, amelyen feltételezhetően egy középiskola látható Mikolajivban, az ország déli részén fekvő városban – számolt be a Sky News.
A gimnáziumot a földdel tették egyenlővé az orosz bombák. Az információk a regionális államigazgatástól és Vitalij Kim kormányzótól származnak.
Russiaʼs Armed Forces shelled a high school.
— MFA of Ukraine 🇺🇦 (@MFA_Ukraine) March 13, 2022
📍Mykolaiv#StopRussianAggression pic.twitter.com/L2zeQScmQG