Volodimir Zelenszkij szerint a visszavonuló orosz csapatok aláaknázott területeket hagynak hátra maguk mögött. Az ukrán elnök azzal vádolta meg az orosz katonákat, hogy szándékosan aknákat telepítenek Észak-Ukrajnában, miközben kivonulnak, vagy kiszorítják őket az ukrán erők – írja a Reuters.
Zelenszkij szombaton közzétett videóüzenetében úgy fogalmazott: „Hazánk északi részén a betolakodók távoznak, lassan, de észrevehetően. Egyes helyeken harcokkal rúgják ki őket, máshol ők maguk távoznak.”
Aláaknázzák a területet. A házakat, a felszereléseket, sőt még a holttesteket is aláaknázzák
– tette hozzá. Az ukrán elnök szerint dolgoznak azon, hogy felszámolják az aknákat, és biztosítsák a területet.
Szombaton a sürgősségi szolgálat felszólította a kijevi régió újonnan felszabadult zónáiban élőket, hogy legyenek éberek, mondván, egy nap alatt több mint 1500 robbanóanyagot találtak a fővárostól nyugatra fekvő Dmitrivkában.
Újabb 120 orosz és belarusz céget tett fel az Egyesült Államok arra a listára, amelynek tagjai számára nem szállíthatnak az országból árut és alkatrészeket, írta meg az Independent. A cégek között főleg a hadsereg, a repülőgépipar és a hajógyártók beszállítói vannak, közölte Gina Raimondo kereskedelmi miniszter.
Vladimir Putin’s decision to attack Ukraine has isolated his country & economy from global commerce & today’s action furthers that isolation by adding 120 Russian & Belarusian parties in the aerospace, maritime & defense sectors to the Commerce Entity List.https://t.co/oMQ3QLlu7s
— Secretary Gina Raimondo (@SecRaimondo) April 1, 2022
A The Project című orosz lap szerint az utóbbi időben Vlagyimir Putyinnak szokásává vált, hogy „valamiféle alternatív gyógymódként” szarvasagancsokból kivont vérben vesz fürdőt, írta meg az Independent.
A lap állítása szerint Putyin többször is elutazott Kazahsztán és Mongólia határára, hogy részt vegyen az agancsok levágásán az állatokról a tavaszi időszakban, amikor azok még lágyak, és telve vannak vérrel.
A cikk szerint az elnök az elmúlt négy évben 35 alkalommal találkozott titokban onkológus szakorvosokkal. Orvosi körökben úgy tartják, hogy Vlagyimir Putyint valamilyen pajzsmirigy-probléma miatt kezelik.
Miután tegnap lehetetlen volt, szombaton újabb kísérletet tesz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) az emberek kimenekítésére Mariupolból. A város már a háború kezdete óta tűz alatt van, sok az áldozat, rengeteg épület megsemmisült. Egyes becslések szerint körülbelül 100 000 ember rekedt a városban, élelem és víz nélkül.
Több mint hatezer civilt sikerült kimenekíteni pénteken Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja régióból. Közülük több mint háromezret Mariupolból menekítettek ki, ezeken a helyeken ugyanis működtek a humanitárius folyosók – jelentette be péntek éjjeli videóüzenetében Volodimir Zelenszkij, akinek szavait az MTI adta hírül.
Az ukrán elnök szerint ráadásul Oroszország „lassú, de észrevehető” kivonulásba kezdett Ukrajna keleti részén – írja az Independent.
Zelenszkij arra is figyelmeztetett, hogy Kijev körül „teljes katasztrófát” okoznak az orosz csapatok, miközben „egész területeken” hagynak aknákat, beleértve az otthonokat is.
Az Egyesült Államok szövetségeseivel együttműködve szovjet gyártmányú tankokat szállít Ukrajnába, hogy megerősítse annak védelmét a Donbász térségében – írja a New York Times egy amerikai tisztségviselőre hivatkozva. A lap szerint a tisztviselő nem volt hajlandó megmondani, hány harckocsit küldenek majd és melyik országokból érkeznek. A Pentagon és a Fehér Ház sem reagált a lapértesülésre.
A Times szerint a tankok lehetővé tennék, hogy Ukrajna nagy hatótávolságú tüzérségi csapásokat mérjen orosz célpontokra az Oroszországgal határos délkelet-ukrajnai Donbász régióban. A témával foglalkozó Reuters szerint ez az első alkalom az orosz–ukrán konfliktusban, hogy az Egyesült Államok segített tankok átszállításában.
Közben az Egyesült Államok további 300 millió dollár (228 millió font) biztonsági segítséget ígért Ukrajnának. Ez magában foglalja a lézervezérelt rakétarendszereket, a drónokat és a kereskedelmi műholdkép-szolgáltatásokat, írja a SkyNews.
Egy orosz médiaplatform szerint letartóztattak egy orosz tanárnőt, miután diákjai feljelentették a rendőrségen, mert háborúellenes megjegyzéseket tett – számolt be a BBC. A tizenévesek az Oroszország déli részén fekvő Penza városában állítólag március 18-án rögzítettek egy beszélgetést Irina Gen angoltanárnőjükkel.
A diákok kikérték a tanárnő véleményét arról, hogy az iskola által tervezett csehországi sportkirándulás miért nem valósult meg. Amire a nő azt válaszolta:
Helyes, hogy az utazás elmaradt, az ilyen dolgok addig folytatódnak, amíg Oroszország nem kezd el civilizáltan viselkedni.
Az 55 éves nő Észak-Koreához hasonlította az országot, és „a hivatalos véleménytől eltérő” véleményt fogalmazott meg az ukrajnai háborúról. Úgy vélik, a tanárnő akár 60 000 dollárig terjedő pénzbírságra vagy 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Jó reggelt kívánunk kedves olvasóinknak!
Az Index szombaton is beszámol Oroszország ukrajnai inváziójáról. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!