Moszkva megteszi a megfelelő óvintézkedéseket, ha a NATO nukleáris erőket és infrastruktúrát telepít az orosz határ közelébe – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes.
Szükséges lesz reagálni a megfelelő óvintézkedések megtételével, amelyek biztosítanák az elrettentés életképességét
– idézte a Reuters az Interfax orosz hírügynökség alapján a külügyminiszter-helyettest.
A politikus elmondta, hogy Moszkvának nincsenek ellenséges szándékai Finnországgal és Svédországgal szemben, és a a két ország NATO-csatlakozásának. „valódi” okát sem látja.
Már nem érkezik áram Oroszországból Finnországba, ezt a finn nemzeti hálózat üzemeltetője, a Fingrid erősítette meg a Sky News megkeresésére.
Reima Paivinen, a Fingrid vezető alelnöke elmondta: biztosak abban, hogy nem lesznek komolyabb problémák. Hozzátette, hogy várhatóan Svédországtól kell elegendő áramot biztosítani.
Az Oroszországból származó villamosenergia Finnország teljes fogyasztásának mintegy 10 százalékát teszi ki.
Az, hogy a lengyel vezetés Oroszországot „rákos daganatnak” nevezi, valamint az Ukrajnának nyújtott segítségük arra késztetik az Oroszországi Föderációt, hogy „őket is nácitlanítsák” − mondta Oleg Morozov, az orosz parlament ellenőrző bizottságának elnöke.
Az Oroszországról és az Ukrajnának fizetendő kárpótlásról szóló kijelentéseivel Lengyelország arra ösztönöz minket, hogy Ukrajna után az első helyre állítsuk a nácitlanítandók között
− idézi Morozovot a Ria Novoszti orosz állami hírügynökség.
Az ukrán ellentámadások és a korlátozott erősítés miatt az orosz hadsereg valószínűleg teljesen kivonul a Harkiv körüli pozíciókból – áll az Institue for the Study of War (ISW) elemzésében, melyet az Unian ukrán hírportál is közölt.
Mint írják, az orosz egységek az elmúlt napokban néhány kivételtől eltekintve általában nem kíséreltek meg helytállni az ellentámadást indító ukrán erőkkel szemben.
Az ISW elemzése szerint Moszkva láthatóan a rendezett kivonulásra összpontosít, és prioritásként kezeli az oroszok hazajuttatását, mielőtt a meghatalmazott erőket Oroszországba engedné, ahelyett, hogy a város közelében próbálnák megtartani a helyzetüket.
Elemzők szerint így úgy tűnik, Ukrajna megnyerte a Harkivért vívott csatát.
Az ukrán erők megakadályozták, hogy az orosz csapatok bekerítsék Harkivot, akik nemhogy nem foglalták el a várost, hanem kiűzték őket onnan, ahogyan azt a Kijevet elfoglalni próbáló orosz csapatokkal is tették
– írja a jelentés.
#Kharkiv Update Thread:#Ukraine appears to have won the Battle of Kharkiv. Ukrainian forces prevented #Russian troops from encircling, let alone seizing Kharkiv, and then expelled them from around the city, as they did to Russian forces around Kyiv. 1/4https://t.co/M2uwx2yZkV pic.twitter.com/0ZhKjJWGcv
— ISW (@TheStudyofWar) May 13, 2022
Ukrán tisztviselők szerint az orosz erők több mint ötven házat semmisítettek meg a Luhanszki régióban a legutóbbi támadásban.
Nincs szükségük emberekre és a házaikra, csak a terület kell nekik, amelyet az ellenség sivataggá változtat
– mondta Szerhij Hajdaj, a régió katonai vezetője, aki szerint az elmúlt 24 órában tíz ellenséges támadást vertek vissza a Donyecki és a Luhanszki régióban.
Az indiai kormány azonnali hatállyal leállította a búzaexportját, ami tovább fokozhatja az ukrajnai háború által súlyosbított globális hiányt − írja a Telegraph.
Indiában, amely a világ második legnagyobb búzatermelője, a helyi árak meredeken emelkedtek.
2020-ban Ukrajna volt a világ ötödik legnagyobb búzaexportőre.
Magyarország területére 5928 fő lépett be május 13-án az ukrán–magyar határszakaszon. A román–magyar határszakaszon belépők közül 6546 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 502 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ebben az időtartamban kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Az ukrajnai háború elől május 13-án 280 ember, köztük 66 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
Nem folytatnak aktív harcot a Harkiv régióban tartózkodó orosz erők – közölte az ukrán vezérkar a konfliktusról szóló legfrissebb közleményében.
A Guardian által ismertetett jelentés szerint az orosz csapatok inkább az egységek Harkivból való kivonására, valamint a megszállt pozíciók és ellátási útvonalak fenntartására összpontosítottak.
Mariupolban folytatódott az utolsó megmaradt ukrán erők blokádja az azovsztali acélgyárban, ahol az ukrán vezérkar állítása szerint az oroszok tömeges tüzérségi és légicsapásokat hajtanak végre.
Donyeck és Luhanszk térségében tíz orosz támadást vertek vissza az ukránok, akik több berendezést megsemmisítettek, köztük öt harckocsit, öt tüzérségi rendszert és hat egység harci páncélozott felszerelést.
Ukrajnában a háború miatt jelentős gondok lehetnek a zöldség és gyümölcstermesztésben, így az ellátásban is − írja a Kárpáthír.
Az oroszok által megszállt déli megyékben vagy leállt a mezőgazdasági termelés, vagy a farmerek által megtermelt javakat nem az ukránok által ellenőrzött országrészbe szállítják. A helyzet miatt az országban akár 50 százalékkal eshet vissza a zöldség- és gyümölcstermesztés.
A háború miatt megszakadtak a megszokott kereskedelmi kapcsolatok, a térségből elmenekült a munkaerő, a kisgazdák közül sokan otthagyták a fóliasátraikat. Ezekből a megszállók vagy a fosztogató helyiek viszik el a termést. A termelői munka még azokon a területeken is leállt, melyeken jelenleg nem folynak harcok. Az utak és a szállítás nem biztonságos, nem működnek a bankok és az automaták, nincs üzemanyag és munkások sincsenek.
Az ukrán állam 1,6 milliárd hrivnyát (20 milliárd forintot) különített el a háborúban megsérült lakások helyreállítására − közölte a Kárpáthír.
Denisz Szmihal ukrán miniszterelnök elmondása szerint az állam a harcok által sújtott régiókban megkezdte a helyreállítási munkálatokat: jelenleg olyan lakások, házak rendbe hozatalát finanszírozzák, amelyekben nem keletkezett nagy kár, ahol a sérült nyílászárók, ajtók, tetők cseréjére van szükség. A súlyosan sérült épületekhez egyelőre nem látnak hozzá.
Háború van, ismét elpusztíthatnak mindent
− mondta.
Ezzel párhuzamosan a kritikus infrastruktúra helyreállítása is folyamatban van: a lerombolt hidakat pontonhidakra cserélik, az utakat ideiglenesen befoltozzák, javítják a vasúti síneket.
Oroszország éves inflációja két évtizedes csúcsra, 17,8 százalékra ugrott áprilisban, amelynek a Moszkva ukrajnai katonai hadjárata miatt hozott nyugati szankciók az okai − írta meg a Guardian.
Az élelmiszerárak inflációja, amely az alacsony jövedelmű oroszok számára óriási gondot jelent, a Roszstat szerint éves szinten elérte a 20,5 százalékot.
A tészták 29,6 százalékkal, a vaj 26,1 százalékkal, a gyümölcsök és zöldségek pedig 33 százalékkal drágultak.
A Központi Bank szerint az éves infláció idén elérheti a 23 százalékot, majd jövőre lelassul, és 2024-re visszatér a 4 százalékos célértékhez.
Összesen 280 ukrajnai menekültet fogadtak a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a társszervekkel együttműködve pénteken – közölte a rendőrség.
A 280 érkező közül 66 gyermek volt, akik vonattal érkeztek Budapestre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatok ellátásában a Budapesti Polgárőr Szövetség is támogatást nyújt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország eddig csaknem 27 ezer katonát és kétszáz repülőgépet veszített a február 24-e óta tartó háborúban.
Lezuhant a kétszázadik orosz repülőgép is. Oroszország évtizedek óta nem veszített ennyi repülőgépet egyetlen háborúban sem
– mondta éjszakai beszédében Zelenszkij.
Az ukrán elnök azt is hozzátette, hogy az oroszok eddig több mint háromezer tankot, harckocsit, páncélozott járművet, helikoptert és drónt veszítettek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról számolt be, hogy Ukrajna hat települést foglalt vissza pénteken az orosz erőktől, ezzel az invázió februári kezdete óta már 1015-re emelkedett a visszafoglalt települések száma.
Folytatjuk Ukrajna megszállt területeinek helyreállítását
– közölte éjszakai beszédében Zelenszkij, hozzátéve, hogy ezeken a településeken visszaállítják az áramot, a vízellátást, a hírközlést és a közlekedést is.
Köszöntjük kedves olvasóinkat!
Kövesse velünk ma is az orosz–ukrán háború fejleményeit, és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről.
Pénteki percről percre frissülő cikkünket itt találja.
Kirill Budanov vezérőrnaggyal, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint az Oroszországgal folytatott háború olyan jól halad, hogy augusztus közepére fordulóponthoz érhet, és az év végén pedig le is zárulhat a katonai konfliktus.
Ennek eredményeként visszaállítjuk az ukrán hatalmat minden elvesztett területünkön, beleértve Donbászt és a Krím-félszigetet is
– mondta a Sky Newsnak adott interjújában. Hozzátette, hogy Európa nagy fenyegetésnek tekinti Oroszországot, mert félnek az agressziójától. Szerinte azonban „csak mítosz” az orosz katonai erő nagysága.
A vezérőrnagy azt mondta, nem lepték meg Oroszország háborús kudarcai: „Mindent tudunk ellenségünkről. Szinte már akkor tudunk a terveikről, amikor megalkották őket”.
Azt is elmondta, hogy Oroszországban már puccs folyik Vlagyimir Putyin orosz elnök megbuktatására, az orosz vezető pedig valószínűleg rákos. Emellett a titkosszolgálat vezetője úgy gondolja, hogy Putyinnak több más súlyos betegsége is van.