Vaszilij Nebenzia kisétált a Biztonsági Tanácsból, miután az Európai Unió azzal vádolta Oroszországot, hogy „lopakodó rakétaként használja az élelmiszer-ellátást a fejlődő országok ellen”, és a Kremlt tette felelőssé a fenyegető globális élelmiszerválságért – írja az Independent.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tanács ülésén egyenesen az orosz nagykövethez fordult, mondván, hogy néhány hete több millió tonna gabonát és búzát látott konténerekben és hajókban elakadni az ukrajnai Odessza kikötőjében.
Nebenzia a tájékoztató alatt kisétálva átadta Oroszország helyét egy másik diplomatának. Oroszország helyettes ENSZ-nagykövete, Dmitrij Poljanszkij később a Telegram orosz csatornán annyit írt, hogy Michel megjegyzései „annyira durvák voltak”, hogy az orosz nagykövet elhagyta a Biztonsági Tanács termét.
Az Energoatom ukrán állami atomenergetikai vállalat Telegram-üzenetben bírálta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) azon tervét, hogy küldöttséget küldjön az oroszok által megszállt dél-ukrajnai atomerőműbe:
Úgy tűnik, hogy az IAEA látogatásai legitimálják, hogy Oroszország birtokolja az ukrán földön lévő erőművet, amely a legnagyobb Európában.
Raphael Grossi, az ügynökség vezetője hétfőn azt mondta, hogy a szervezet egy nemzetközi szakértői küldöttségnek az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőműbe (ZNPP) való küldésén dolgozik. Az Energoatom közleménye szerint:
Valójában a ZNPP és a IAEA közötti kapcsolat megszakadását az orosz megszállók intézkedései okozták, akik elvágták az ukrán Vodafone szolgáltatót Enerhodarban, amivel az IAEA-nak adatátviteli szerződése van.
Jelenleg az ügynökség ellenőrzése alatt álló összes adatgyűjtő pont és szerver le van zárva és le van pecsételve. Az információkat a szerveren tárolják, és akkor továbbítják majd, amikor a Vodafone-t visszakapcsolják – írja a Guardian.
Az ukrán fél nem hívta meg Grossit a ZNPP-be, azt hangsúlyozva, hogy az erőmű meglátogatására csak akkor lesz lehetőség, ha hazájuk visszanyeri az ellenőrzést az erőmű felett. A nyilatkozat bírálta az IAEA összetételét is, mivel abban számos orosz állampolgár is található.
Az orosz megszállók csapatokat vonnak ki Zaporizzsja területéről – jelentette ki Olekszandt Sztaruh, a zaporizzsjai katonai adminisztráció vezetője.
Szerinte a megszállók Herszon irányába haladnak, ugyanakkor véleménye szerint nem adják fel a további előrenyomulási kísérleteket a Zaporozzsje régió keleti részén.
Az aktív harcok folytatódnak a demarkációs vonal mentén, ahol katonaságunk visszaveri az ellenséget. Összecsapások zajlanak Orihivban, Huljajpilben és Kamisevahaban
– mondta Sztaruh az Unian szerint. Elmondása szerint Zaporizzsja térségében folytatódik a védelmi vonalak építése.
A Reuters értesülése szerint a belarusz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a fegyveres erőik megkezdték a harckészültségi gyakorlatokat.
Szvjatlana Cihanovszkaja, a belarusz ellenzék vezetője június 4-én azt állította, hogy a belarusz hadsereg parancsot kapott Ukrajna megtámadására, de a legfelsőbb tisztek tisztában voltak a kockázattal, így azt megakadályozták.
Oroszország február 24-i ukrajnai invázióját megelőzően jelentős számú orosz katonát csoportosítottak át Belaruszba közös hadgyakorlatokra, az Ukrajna északi részével határos országban. Ezek az orosz csapatok aztán részt vettek a háború első napjaiban Kijev elfoglalására tett sikertelen kísérletben.
Egy Herszonba kinevezett orosz tisztviselő jelezte, hogy Moszkva szavazást tervez rendezni az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Valószínűleg népszavazás lesz
– mondta Kirill Sztremuszov, a Kreml által felállított adminisztráció helyettes vezetője, aki az esetleges referendum időpontját még nem nevezte meg. Az viszont nem tűnik valószínűnek, hogy hiteles népszavazást lehetne tartani egy olyan régióban, amely háború kellős közepén áll – írja a BBC.
Herszon megye székhelye volt az első nagyobb ukrán város, amely elesett az orosz invázió során. Moszkva itt még a rubelt is megkísérelte bevezetni.
Orosz tisztségviselők már felszólaltak a népszavazások megtartása mellett a dél-ukrajnai elfoglalt területeken, de kevés az esélye annak, hogy bármelyik szavazást nemzetközileg szabadnak és tisztességesnek tekintsék.
Egy Fidzsi-szigeteki bíróság úgy döntött, hogy az orosz tulajdonú Amadea szuperjachtot az Egyesült Államoknak el kell távolítania a csendes-óceáni szigetországból, mivel a helyi kormányzatnak pénzkidobás volt a hajó fenntartása a lefoglalásával kapcsolatos jogi viták közepette – írja a Reuters.
Az FBI szerint a 300 millió dolláros luxushajó üzemeltetési költségei évente több mint 25 millió dollárt tettek ki, és az USA állta volna a hajó fenntartását, miután lefoglalták.
A jacht a szankciókkal sújtott orosz oligarcha, Szulejman Kerimov nevén volt. A Fidzsi-szigeteki kormány addig állta a számlát, amíg a hajó bejegyzett tulajdonosa, a Millemarin Investments fellebbezése a Fidzsi-szigeteki bíróságokon keresztülment.
A Fidzsi-szigetek legfelsőbb bírósága úgy döntött, a közérdek azt követeli, hogy a jacht hagyja el a vizeiket, mivel az ítélet szerint sokba kerül a fenntartása a kormánynak.
Vaszilij Nebenzia kisétált a Biztonsági Tanácsból, miután az Európai Unió azzal vádolta Oroszországot, hogy „lopakodó rakétaként használja az élelmiszer-ellátást a fejlődő országok ellen”, és a Kremlt tette felelőssé a fenyegető globális élelmiszerválságért – írja az Independent.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tanács ülésén egyenesen az orosz nagykövethez fordult, mondván, hogy néhány hete több millió tonna gabonát és búzát látott konténerekben és hajókban elakadni az ukrajnai Odessza kikötőjében.
Nebenzia a tájékoztató alatt kisétálva átadta Oroszország helyét egy másik diplomatának. Oroszország helyettes ENSZ-nagykövete, Dmitrij Poljanszkij később a Telegram orosz csatornán annyit írt, hogy Michel megjegyzései „annyira durvák voltak”, hogy az orosz nagykövet elhagyta a Biztonsági Tanács termét.
A budapesti BOK-csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton május 30. és június 6. között 1648 menekülőnek segítettek, közülük 713 ember vette igénybe az éjszakai szállás lehetőségét a hét különböző napjain – tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-t.
A mintegy 4400 négyzetméter alapterületű BOK-csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internetelérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve – írták.
A közlemény szerint a MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárt üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazóknak a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában.
Az amerikai igazságügyi minisztérium ügyészei szerint mindkét repülőgép márciusban Oroszországba repült, megsértve ezzel az exportkorlátozásokat.
Egy New York-i szövetségi bíró hétfőn felhatalmazta az amerikai kormányt, hogy lefoglaljon két, Roman Abramovics tulajdonában lévő magánrepülőgépet, miután azok Ukrajna megszállását követően Oroszországba repültek – írja a Guardian a tisztviselők közleménye alapján.
A New York-i szövetségi ügynökök által az Egyesült Államok déli körzetében kért megbízás középpontjában egy Boeing 787-8 Dreamliner és egy Gulfstream G650ER áll, amelyek Roman Abramovics tulajdonát képezik, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli munkatársa.
Az ukrán–magyar határszakaszon 4668 ember lépett be hétfőn Magyarország területére, a román–magyar határszakaszon belépők közül 4932-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. Így összesen 9600-an érkeztek Magyarország területére – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből.
A beléptetettek közül a rendőrség 147 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Az ukrajnai háború elől hétfőn 413 ember, köztük 159 gyermek érkezett Budapestre vonattal – írták a közleményben.
Két civil meghalt és 12-en megsérültek Donbászban a szakadatlan orosz lövöldözés miatt – közölték hétfőn az ukrán védelmi erők.
Az Ukrán Egyesített Erők hadművelete 10 orosz támadást vert vissza, megsemmisítettek egy harckocsit, három tüzérségi rendszert, két páncélozott harcjárművet, egy járművet és két lőszerraktárt.
Azt állították, hogy Vlagyimir Putyin erői több mint 20 településre lőttek Donyeck és Luhanszk megyékben, és 48 polgári infrastruktúrát, köztük 42 lakóépületet semmisítettek meg.
Volodimir Zelenszkij hétfő esti beszédében kedves szavakkal illette a party gate miatt szorongatott Boris Johnson brit miniszterelnököt, megköszönve, hogy az Egyesült Királyság pontosan azokat a fegyvereket biztosítja Kijev számára, melyekre szükségük van az Oroszország elleni honvédő harchoz – írja a Guardian.
Az ukrán elnök szerint Johnson teljes megértést tanúsított országa igényei iránt, és ezzel arra reagált, hogy a brit kormány hétfőn úgy döntött, hogy olyan rakétarendszereket szállít Ukrajnának, melyek akár 80 kilométerre lévő célpontokat is képesek támadni.
Hálás vagyok Boris Johnson miniszterelnök úrnak, amiért teljes mértékben megértette az igényeinket, és készséggel biztosítja Ukrajnának pontosan azokat a fegyvereket, amelyekre azért van szüksége, hogy megvédhesse népünk életét
– jegyezte meg Zelenszkij.
Hétfőn az Egyesült Királyság bejelentette, hogy nagy hatótávolságú M270-es rakéta-sorozatvető rendszereket küld.
Ben Wallace, a brit védelmi miniszter azzal érvelt, hogy a rakétavetők szállítása azért is indokolt, mert „ahogy Oroszország taktikája változik, úgy kell változnia az Ukrajnának nyújtott támogatásunknak is”.
Az ukrán az ország egyetlen hivatalos nyelve. A lakosság mintegy fele beszél többnyire vagy kizárólag ukránul, és mintegy 30 százaléka többnyire vagy kizárólag oroszul – derül ki a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet 2019-es felméréséből a Guardian beszámolója szerint.
Az angol nyelvet ma már az egész civilizált világban használják az üzleti kommunikációban, így az, hogy Ukrajnában is ilyen státuszt kapjon, elősegíti az üzleti fejlődést, vonzza a befektetéseket és felgyorsítja Ukrajna európai integrációját
– írta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Telegram üzenetküldő alkalmazáson hétfőn este, anélkül, hogy részletezte volna, mit is tartalmazna ez a törvény.
Az angol nyelvtudás javul az országban, de Ukrajna még mindig lemarad e téren jó pár kelet-európai országtól.
Oroszország májusig elért előrehaladása a déli Popaszna tengelyen az elmúlt héten megtorpant. Az Izium melletti heves ágyúzásról szóló jelentések arra utalnak, hogy Oroszország újabb erőfeszítésekre készül az északi tengelyen – közölte kedden a brit védelmi minisztérium a napi jelentésében.
Oroszországnak szinte biztosan áttörést kell elérnie legalább az egyik tengelyen ahhoz, hogy a taktikai előnyöket műveleti szintű sikerre, és a donyecki terület egészének ellenőrzésére vonatkozó politikai célja elérésére fordítsa
– tette hozzá a minisztérium Twitter-oldalán.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 7 June 2022
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) June 7, 2022
Find out more about the UK government's response: https://t.co/wlN06HEVws
🇺🇦 #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/BiDv2cZSCv
A hétvégén az ukránok visszafoglalták Szeverodonyeck egyes részeit, bár az orosz erők továbbra is uralmuk alatt tartják a keleti körzeteket. Oroszország hosszú távú terve továbbra is az, hogy elvágja a szeverodonyecki területet mind észak, mind dél felől.
Az orosz hadsereg a déli Popaszna-tengelyen májusig előrenyomult, de az elmúlt héten megtorpant. Az Izium melletti gránátlövésekről szóló jelentések arra utalnak, hogy Oroszország újabb erőbevetésre készül az északi tengelyen.
Charles Michel, az Európai Tanács (ET) elnöke azzal vádolta Oroszországot, hogy „lopakodó rakétaként használja az élelmiszer-ellátást a fejlődő országok ellen”, és a Kremlt tette felelőssé a fenyegető globális élelmiszerválságért, aminek hatására Moszkva ENSZ-nagykövete távozott a Biztonsági Tanács üléséről.
Michel a hétfői tanácsi ülésen egyenesen Vaszilij Nebenzia orosz nagykövethez fordult.
Elmondva neki, hogy néhány hete több millió tonna gabonát és búzát látott konténerekben és hajókban rekedni az ukrajnai Odessza kikötőjében „a Fekete-tengeren tartózkodó orosz hadihajók miatt”.
Az ET elnöke rámutatott: Moszkva az ukrán közlekedési infrastruktúra és a gabonatárolók elleni támadásai, valamint tankjai, légicsapásai és aknái akadályozzák Ukrajnát a vetésben és az aratásban.
Ez felhajtja az élelmiszerárakat, szegénységbe taszítja az embereket, és egész régiók destabilizálódnak. A fenyegető élelmiszerválságért kizárólag Oroszország a felelős. Egyedül Oroszország!
– állapította meg Michel, aki azzal is vádolta az oroszokat, hogy gabonát lopnak az általuk megszállt ukrajnai területekről „miközben másokra hárítják a felelősséget”, amit gyávaságnak és szimpla propagandának nevezett – írja a Guardian.
The Kremlin is using food supplies as a stealth missile against developing countries.
— Charles Michel (@eucopresident) June 6, 2022
This is driving up food prices, pushing people into poverty, and destabilising entire regions.
Russia is solely responsible for this food crisis.
Despite its campaign of lies.@UN #UNSC pic.twitter.com/luL28xXUWB
Az orosz megszállók több tucat ukrán katona holttestét vitték Kijevbe, akik a Mariupol kikötővárosnál található Azovsztal acélművében estek el a háborúban.
A lebombázott gyár romjai közül kihozott halottakat átszállították az ukrán fővárosba, Kijevbe, ahol DNS-vizsgálat folyik a maradványok azonosítására – írta az Associated Press.
Az Azov-ezred azon ukrán egységek közé tartozott, amely csaknem három hónapig védte az acélművet, majd májusban megadták magukat a szüntelen földi, tengeri és légi orosz támadásoknak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította az újságírókat, politikusokat és minden ukránt, hogy beszéljenek többet Ukrajnáról a világban, hogy továbbra is a globális figyelem csúcsán maradjon.
Az államfő újabb felhívássorozatot jelentett be, és kommunikál a világ politikai és szakértői közösségeivel annak érdekében, hogy Ukrajnának biztosítsák a szükséges támogatást.
Minden modern ember ismeri a médiát. Nagyon nehéz egy témával sokáig lekötni a figyelmet
– mondta Zelenszij kedden egy videóüzenetben.
Kérjük, terjessze az igét. Támogassa igényeinket. Természetesen ez elsősorban az újságírókra vonatkozik. Minél többet beszélnek Ukrajnáról, annál hamarabb véget vethetünk a háborúnak
– mondta az ukrán elnök az Interfax szerint.
Olekszandr Sztrjuk, a város katonai közigazgatásának vezetője szerint „elegendő ukrán erő és eszköz áll rendelkezésre a város visszafoglalásához. Heves utcai harcok folynak.” Megítélése szerint az orosz erők jelentős számbeli fölényben vannak – írja a CNN.
Szeverodonyecket most a földdel teszik egyenlővé, mert egy-két nap alatt nem tudják elfoglalni a várost. Az infrastruktúra megőrzéséről nem lehet beszélni, mert már a város elleni támadás akut fázisa és a támadás előtt az infrastruktúra szinte megsemmisült. Mind a gáz-, mind a vízellátás szinte teljes rekonstrukcióra szorul
– mondta a tisztviselő.
A nyugat felől érkező autópályát, amelyen az ukrán frontvonalaknak szánt utánpótlás érkezik, egyre több orosz tüzérségi támadás éri.
A vezérkar szerint az ukrán egységek meghiúsítják az oroszok azon kísérleteit, hogy átvegyék az ellenőrzést az autópálya felett.
Az oroszok fokozták a tüzérségi támadásokat a Szlovjanszk városától északra fekvő területek ellen, és a Sziverszkij Donyec folyó déli oldalán lévő ukrán állásokat is lövik. Úgy tűnik, hogy az orosz erők közel vannak a folyó északi oldalán lévő Szvjatohirszk városához, egy történelmi orosz ortodox kolostor helyszínéhez.
Ukrán tisztviselők telefonjait vették célba hekkerek – állította az ukrán Állami Különleges Kommunikációs Szolgálat helyettes vezetője az Independent híradása szerint.
Sok kísérletet látunk ukrán tisztviselők telefonjainak feltörésére, főként rosszindulatú programok terjesztésével
– mondta Viktor Zsora újságíróknak egy online sajtótájékoztatón, amelyet az orosz erők határon való átvonulása óta eltelt száz nap megünneplésére szántak.
Az ukránok különösen tartanak az ilyen eszközök távoli és láthatatlan feltörésének lehetőségétől kifinomult kémszoftverek segítségével, amelyet
„zéró kattintásos” hekkelésnek neveznek, mivel az áldozat részéről semmilyen beavatkozást nem igényel.
A közelmúltban az Európai Bizottság vezető tisztviselőit is célba vették ilyen szoftverrel. Zsora elmondta, hogy ő és kollégái tisztában vannak az ilyen típusú behatolások veszélyével, de nem kívánták kommentálni, hogy tudnak-e a saját eszközeik ellen irányuló ilyen kísérletekről.
A befejezéséhez közeledik a „Donyecki Népköztársaságban” lévő Szvjatohirszk városnak és a környező területeknek az orosz fegyveres erők általi „felszabadítása” – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfő délután.
Konasenkov szerint ukrán nacionalista alakulatok a nap folyamán felrobbantottak egy hidat a Sziverszkij Donyec folyón, hogy megakadályozzák az ukrán csapatok visszavonulását az orosz előrenyomulás elől.
A tábornok azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők 95. légideszantos rohamdandárjának és 81. önálló légimozgékonyságú dandárjának a főerőktől ekként elvágott maradékai a harceszközeiket és a fegyvereiket hátrahagyva szétszóródtak a part mentén.
Beszámolója értelmében az orosz hadsereg mintegy nyolcvan menekülő ukrán katonát hagyott átúszni a folyón és nem nyitott tüzet rájuk.
Ukrajnának hatvan többszörös rakéta-sorozatvetőre van szüksége – sokkal többre, mint amennyit az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok eddig ígért –, hogy esélye legyen Oroszország legyőzésére – mondta Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal katonai tanácsadója.
Minél kevesebbet kapunk, annál rosszabb lesz a helyzetünk. Csapataink továbbra is meg fognak halni, és továbbra is veszíteni fogunk a területeinkből
– mondta Aresztovics a Guardiannak. Hozzátette: különösen akkor, ha a több tucat rakétarendszerrel rendelkező országok csak „négy vagy öt darab adományozásáról döntenek”.
Alekszej Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács minisztere válaszolt Vlagyimir Putyin orosz elnök fenyegetéseire, miszerint abban az esetben, ha a Nyugat továbbra is fegyvereket szállít Ukrajnának, csapást mér „azokra a létesítményekre, amelyeket még nem támadtak meg”.
A Kreml diktátora azt javasolja, hogy Ukrajna ne kapjon fegyvert, adja meg magát és írja alá a feladásról szóló egyezményt. Határozottan ellenzem ezt, és úgy gondolom, hogy a feladást egy teljesen más országnak kellene aláírnia. Ez az én nyilvános álláspontom. Az pedig, hogy Putyin bármelyik városunkat megkárosíthatja rakétáival, sajnos tény
– mondta Danilov. Hangsúlyozta: ha Ukrajnának elegendő forrása lenne a védekezésre, az jelentősen segítené az ellenség kiűzését – írja a 24tv.ua.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi percről percre közvetítése az orosz–ukrán háború eseményeiről. Hétfői tudósításunk ide kattintva érhető el.
Tartsanak velünk ma is!