Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kudarcot vallott Putyin nagy terve

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oroszország téli rakétatámadás-sorozatával komoly csapást akart mérni az ukrán energiarendszerre, de a brit védelmi minisztérium szerint kudarcot vallott. Hozzátették, hogy az oroszok tavaszi rakétatámadásainak mértéke jelentősen kisebb lett – írja az Unian a brit hírszerzés jelentése alapján.

    Oroszország 2022 októbere óta indít nagy hatótávolságú támadásokat, de a nagyszabású támadások 2023 március eleje óta megritkultak

    – áll a jelentésben.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellátogatott ramadán ünnepi vacsorájára, az Iftárra a muszlim katonákkal és aktivistákkal társaságában. Mint elmondta, ebből ezentúl hagyomány lesz – olvasható a Nexta Twitter-bejegyzésében.

    Ma hivatalosan is új hagyományt indítunk el Ukrajna számára – a hőseinkkel, a jelenlévő muszlim katonákkal, a krími tatár nép Mejliszével és az egész ukrajnai muszlim közösség képviselőivel közösen” – fogalmazott az ukrán elnök.

  • Orosz katonák kutyákkal járják a lakóházakat ukrán partizánok után kutatva a megszállt Melitopolban és Zaporizzsjában – közölte a Telegramon Ivan Fedorov, a város polgármestere.

    A polgármesteri hivatal közlése szerint április 8-án reggel több tucatnyi kutyás katona másodjára is átkutatta a városközpont egyik épületét.

    „A civilek terrorizálása azonban nem fog segíteni rajtuk” – idézi Fedorovot az Ukrajinszka Pravda.

  • Orosz ellenzéki újságírók közel 20 ezer orosz katona haláláról számoltak be, az áldozatok az orosz-ukrán háborúban estek el – írja az Unian.

    A Mediazone független orosz sajtóorgánum és a BBC orosz újságírói hónapok óta azon dolgoznak, hogy hiteles adatokat kapjanak a háborúban elesett orosz katonák számáról.

    Az újságírók gyászjelentéseket és más, nyílt forrásokban megjelent beszámolókat gyűjtöttek össze, hogy név szerint gyűjthessék össze a halottakat. 

  • Ukrajna nagyszabású információs kampányt készít elő Oroszország lejáratására a nemzetközi színtéren – írta a TASZSZ orosz állami hítügynökség.

    A rendelkezésünkre álló, több független forrásból megerősített információnk szerint az ukrán elnöki hivatal nagyszabású provokációt készül elindítani Oroszország lejáratására

    – közölte az orosz parancsnokság.

    Az orosz vezetés úgy véli, az ukránok így akarják elterelni a nemzetközi közösség figyelmét az ukrán fegyveres erők háborús bűneiről, amelyeket az ENSZ nemrég hozott nyilvánosságra.

  • Oroszország újabb információs kampányt készül elindítani, hogy növelje a Nyugatra gyakorolt nyomást, és rákényszerítse Ukrajnát, hogy tárgyaljon a békéről – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Ankarában tett látogatásakor azt mondta, Oroszország hajlandó tárgyalni, ha a másik fél figyelembe veszi az oroszok érdekeit.

  • Az ukrán-magyar határszakaszon 6605 fő lépett be Magyarország területére 2023. április 7-én, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5077 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – adta hírül az MTI.

    A beléptetettek közül a rendőrség 81 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

    Az ukrán állampolgároknak ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

  • Zaporizzsja és Herszon régiók ideiglenesen megszállt területein az oroszok fokozták az előkészületeket a helyi lakosság evakuálására.

    A lakosokat a Krími Autonóm Köztársaság ideiglenesen megszállt területeire tervezik átszállítani az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara szerint – írja a Ukrajinszka Pravda.

  • Az elmúlt 24 órában Ukrajna fegyveres erői több mint 60 megszálló támadást vertek vissza a front különböző irányaiban. Az ellenség továbbra is négy irányba – Limanszkij, Bakhmutszkij, Avdijivka és Marinka közelében – összpontosítja erőfeszítéseit – írja az Unian.

    A harctéren kialakult helyzetet az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara a Facebookon közzétett reggeli jelentésében ismertette.

    A elmúlt napon az orosz erők összesen két rakéta- és 35 légicsapást hajtott végre Ukrajnában.

  • Ukrajna folytatja a villamosenergia exportját, miután German Galuscsenko energiaügyi miniszter aláírt egy végrehajtó dokumentumot, amely lehetővé teszi az exportszállítást a termelőkapacitás többletével szemben – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    Az ukrán energiarendszer csaknem két hónapja üzemel a teljesítménytartalékkal rendelkező fogyasztók korlátozása nélkül. Elmúlt tél volt a legnehezebb. A következő lépés a villamosenergia-export megnyitása, amely további pénzügyi forrásokat vonz majd a villamosenergia-termelés szükséges helyreállításához. megsemmisült és megsérült energetikai infrastruktúra javítása

    – idézi az Unian a miniszter közleményét.

  • Az orosz trikolór alatt most a gonosz uralkodik: megaláztatás, elnyomás, gyilkosság és háború zajlik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

    De ahol a gonoszság kezdődött, ott vár ránk a győzelem is, ebben biztos vagyok. A Krím visszafoglalásának nincs alternatívája, nemcsak Ukrajna, hanem az egész világ számára. A világ rendje, amely az egyezményeken és az ENSZ alapokmányán alapul, nem pedig a gyilkosok, erőszaktevők, rablók bűnös szokásain, amelyeket Oroszország próbál terjeszteni

    – fogalmazott Zelenszkij.

    Az ukrán elnök szerint ha Ukrajna visszakapja a Krímet, akkor visszatér a béke a világba, „mert az agresszor veszít” – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.

  • Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa álhírnek minősített három, orosz tisztségviselőkhöz köthető megnyilvánulást, melyeket a Centre for Countering Disinformation tett közzé – írja az espreso.tv.

    Dezinformációnak vélik az orosz védelmi minisztérium alábbi nyilatkozatát:

    A Nyugat által erőltetett katonai biológiai programok finanszírozása a nemzeti biológiai szuverenitás elvesztéséhez vezet.

    Manipulációként emlegetik Szergej Lavrov orosz külügyminiszter következő kijelentését is :

    A Nyugat kijelentései, miszerint lehetetlen leállítani az ukrajnai katonai műveleteket, olcsó trükkök.

    Szintén dezinformációnak tartják Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter állítását, miszerint Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régióiban évtizedek óta nem újították fel az egészségügyi létesítményeket.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A pénteki nap legfontosabb történései a következők voltak:

    • Videón a Bahmutban zajló brutális küzdelem.
    • FT: Magyarország, az Egyesült Államok és Németország ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozási ötletét.
    • Ismét megtámadták az ukrán oldalon küzdő orosz légiósok Oroszországot.
    • Nagy bajban vannak az ukránok Bahmut közelében.
    • Márél a forródrót, rengeteg orosz katona adná fel magát.
    • Vádat emeltek az elfogott amerikai újságíró ellen Oroszországban.

    Tartsanak velünk ezúttal is!