1945-ben ezen a napon dobták le az egyes feltételezések szerint 70, más becslések szerint 126 ezer civil életét követelő, Little Boy néven emlegetett atombombát Hirosimára.
Az eseményről minden évben megemlékező országban a miniszterelnök, Kisida Fumio ezúttal is beszédet tartott a ceremónia során, aminek során leginkább az oroszok jelentette atomfenyegetésről és országa atomellenes politikájáról értekezett.
Fumio szerint az orosz atomfenyegetés miatt egyre nehezebb haladni az atommentes világ felé, de azt ígérte, e küzdelmet még nem fogja feladni.
Minderről bővebben ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.
A Brjanszki területen az orosz légvédelem megsemmisített két drónt – írja a RIA Novosztyi a helyi kormányzó, Alekszander Bogomaz közlése alapján.
Sérültekről és károkról egyelőre nem érkezett jelentés, de a helyszínelés még tart. Az utóbbi hetekben több ehhez hasonló dróntámadás is történt Oroszország területén, amelyek mögött Ukrajna állhat (bár hivatalosan ezt nem vállalták fel).
A Turkmenistan Airlines legalább október végéig meghosszabbítja a moszkvai járatok felfüggesztését – erősítette meg ma a társaság.
Biztonsági kérdésekre hivatkozik, miután többször előfordult, hogy az orosz főváros repülőtereit dróntámadások miatt ideiglenesen lezárták.
A türkmenisztáni főváros, Aszgabat és Moszkva közötti útvonalat „a moszkvai légi zónában kialakult helyzet miatt, valamint a repülésbiztonság érdekében végzett kockázatértékelés alapján” felfüggesztik – áll a légitársaság közleményében.
A felfüggesztés, amelyet először szerdán jelentettek be, korábban úgy volt, hogy augusztus 22-én jár le – de a járatok Kazany városába továbbra is közlekednek – közölte a Sky News.
A kelet-ukrajnai Kupjanszk városában légitámadás ért szombat este egy vérellátó központot – írja a The Guardian.
A támadásról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszélt szombat esti videóüzenetében. Elmondása szerint a központban egy irányított légibomba csapódott be, többen meghaltak és megsérültek.
Kupyansk, Kharkiv region. An aerial bomb dropped by russian terrorists destroyed the city's blood transfusion center. There are dead and wounded. Rescuers are putting out the fire. pic.twitter.com/JwbDiYvQEP
— Defense of Ukraine (@DefenceU) August 5, 2023
Az államfő részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak, és azt mondta, hogy „ez a háborús bűn önmagában mindent elmond az orosz agresszióról”.
A terroristák legyőzése mindenki számára becsületbeli ügy, aki értékeli az emberi életet
– fogalmazott.
Hiperszonikus rakétákat lőttek ki az oroszok Ukrajnára szombat este. A támadást az oroszországi Tambov régióból, valamint Fehéroroszország felől indították – közölte az Ukrajinszka Pravda.
A találatok különösen a Nyugat-Ukrajnában található Zsitomir várost érték. A légierő szerint Sztarokosztyantynov és Vinnicja irányába is repültek rakéták.
Ukrajna külügyminisztere szerint rakétasortűz csapódott be az országába, miután Oroszország gyors megtorlást ígért a Fekete-tengeri hajók elleni támadásokért.
Oroszország szombaton szőnyegbombázást hajtott végre Ukrajnában
– mondta Dmitro Kuleba.
Kuleba ezután felszólította a Nyugatot és a világot, hogy fegyverezzék fel Ukrajnát F–16-os vadászgépekkel, hogy segítsenek „lezárni az eget”.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) August 5, 2023
Hatalmas rakétatámadás indítottak az oroszok szombat este Zaporizzsjában, ahol a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket gyártó üzemét, a Motor Sichet is eltalálták. A rakéták egy részét az ukrán légvédelem hárította el – közölte az Unian ukrán hírügynökség.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetben erősítette meg a támadás hírét. Hozzátette, hogy „Oroszország nem tudja helyettesíteni a nemzetközi jogot terrorral vagy megfélemlítéssel.”
Mint mondta, Ukrajna mindezek ellenére is kap fegyvercsomagokat, és várja az újabbakat.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!