Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a szövetségi parlament (Bundestag) védelmi bizottságának elnöke egy hétfői interjúban azt nyilatkozta, hogy Németországnak Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákkal is támogatnia kell Ukrajnát – adta hírül az MTI.
Strack-Zimmermann kiemelte: örömteli, hogy a dánok és a hollandok is támogatják vadászgépekkel Ukrajnát, és ez szabad utat ad a németeknek is, hogy támogassák a védekező országot.
Beszélt arról is, hogy a Taurusok révén meg lehet szakítani, és fel lehet számolni az orosz utánpótlási útvonalakat a front mögött, ukrán területen.
Ukrajnának nagy szüksége van ezekre a fegyverekre, és Ukrajna megbízható partner
– hangsúlyozta a politikus.
Szerinte szakítani kell az eddigi német gyakorlattal, nem lehet minden egyes támogatási program előtt hónapokig tartó vitát folytatni, hanem be kell látni, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadásának csak akkor lehet véget vetni, ha Ukrajna rendelkezik a szükséges katonai eszközökkel.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter bejelentette a következő ramsteini találkozót.
A németországi Ramsteinben számos alkalommal találkozott Ukrajna nyugati szövetségeseivel, és a fegyveres támogatásról tárgyaltak. Egy interjújában a miniszter pontosította, hogy a találkozót szeptember 17. és 24. között tartják meg személyesen – közölte az Unian ukrán állami hírügynökség.
Megjegyezte, hogy a Ramstein fő kérdései nem változtak:
Az ukrán hadsereg a haditechnikai eszközök és fegyverek hiánya miatt nem tudott korábban ellentámadást indítani. Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette ki augusztus 20-án vasárnap a Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel tartott közös tájékoztatón – írja a Focus.
Ha hiány van páncélozott járművekből, harckocsikból, akkor egyszerűen elveszítjük az embereket. Emberek ezrei halhattak volna meg. Haladtunk volna pár kilométert, de emberek ezreit veszítettük volna el. Nem értük volna el a célunkat, amire emberek ezrei vágynak. Ez a megszállás felszámolása. Ez minden, vártunk, amíg megvan a kapacitásunk
– mondta az ukrán elnök.
Zelenszkij az ukrán ellentámadásról is szót ejtett:
Ami az ellentámadást illeti, haladunk előre, szerintem ez pozitív dolog. Nem felejteném el, hogy mi előrenyomulunk és nem akárki, hanem az Orosz Föderáció ellen harcolunk. Egy évvel ezelőtt teljesen el akartak minket pusztítani, de nem sikerült, most pedig ellentámadást indítottunk. Tudom, mindig gyors eredményeket akarunk, de a vadászgépek felgyorsíthatják ezt a folyamatot
– fogalmazott az elnök.
Az mk.ru információi szerint körözik Alekszej Kosztromint a Kirov régióban, mert azzal gyanúsítják, hogy megvert és megerőszakolt egy lányt. A férfit korábban gyilkosságért ítélték el, ezt követően csatlakozott a Wagner-zsoldossereghez.
A HATÓSÁGOK SZERINT AUGUSZTUS 18-ÁN RÁTÁMADT EGY 26 ÉVES LÁNYRA, SÚLYOSAN MEGVERTE ÉS MEGERŐSZAKOLTA.
Az áldozatot jelenleg súlyos sérülésekkel az intenzív osztályon kezelik.
Hollandiában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kizárta annak lehetőségét, hogy „bármit is elcseréljenek” ukrán területekért – írja az Ukrajinszka Pravda.
Zelenszkij szerint az egyetlen dokumentum, amely alapján béketárgyalásokra kerülhet sor, az az ő „békeformulájuk”.
Egy dokumentumunk, egy vágyunk van, a béke. Megfogalmaztuk, hogyan látjuk ezt, és készen állunk a nyílt vitára kollégáinkkal. Minél többen, annál jobb. Az igazságos béke oldalán, Ukrajna területi integritásának teljes helyreállításával
– fogalmazott az ukrán elnök.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy helyre kell állítani az igazságszolgáltatást, és Oroszországot bíróság elé kell állítani a bűneiért, beleértve az MH–17-es Boeing lezuhanását, a bucsai atrocitásokat és Mariupol lerombolását.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerint „több mint 70” ukrán személy már Dániában van, és készülnek az F-16-os vadászgépeken való kiképzés megkezdésére.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök biztonsági okokra hivatkozva nem volt hajlandó megadni a Dániában, majd később Romániában kiképzésre kerülő ukrán pilóták teljes létszámát.
Dánia korábban közölte, hogy a gyakorlatok ebben a hónapban kezdődnek, és az ukrán pilótáknak hat-nyolc hónapos kiképzésre lesz szükségük – írja az al Dzsazíra.
Köszöntjük olvasóinkat!
Kezdődik az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A vasárnapi percről percre cikkünk legfontosabb hírei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!