Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben bejelentette, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG–31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett – írja az MTI.
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök kiemelte:
ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolsága, és a hangsebesség kilencszeresével haladnak.
„Ez nem fenyegetés” – szögezte le Putyin. Szólt arról is, hogy az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba. „Ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, ami felforrósítja a légkört” – jelentette ki.
Mint mondta, a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása „hiba”, amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét. Elmondta azt is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel másfél-két órán át beszélgettek, és megvitattak néhány „meglehetősen bizalmas jellegű” kérdést.
Az egyik gázai kórháznál történt, több száz ember halálát okozó robbanásról azt mondta, hogy szörnyű katasztrófa volt, amely megmutatta, hogy a konfliktusnak véget kell vetni.
Az orosz elnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Ukrajnával kapcsolatos nyugati álláspont már kevésbé harcias, és egyetért azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint a konfliktust tárgyalások útján kell megoldani.
Az oroszok október 18-ra virradó éjjel rakétatámadást intéztek Zaporizzsja városa ellen, két ember meghalt a támadásban – írja az Unian.
Anatolij Kurtev, a Zaporizzsjai Városi Tanács titkára a Telegramon számolt be a történtekről. Leírta, hogy többen megsérültek, három ukrán embert eltűntként tartanak nyilván.
Sajnos a halálos áldozatok száma 2 főre, a sérülteké 3 főre emelkedett, és további 3 embert eltűntként tartanak nyilván. A lakosokat biztonságos helyre evakuálták, felmelegítették, pszichológiai és egyéb segítséget nyújtottak nekik
– írta Telegramon a zaporizzsjai területi katonai közigazgatás vezetője, Jurij Malasko. A katasztrófavédelmi szervek továbbra is dolgoznak a helyszínen.
Magyarország területére kedden az ukrán–magyar határszakaszon 4915 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 4223 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – adta hírül az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság közleményét.
A beléptetettek közül a rendőrség 69 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tették hozzá.
Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott beszélgetése alatt „katonai hadműveletnek” nevezte Oroszország Ukrajna elleni háborúját – írja az Ukrajinszka Pravda.
Mint írják, kedden a RIA Novosztyi szinkrontolmácsolással adta le a beszélgetés egy részletét, amelyben Orbán Viktor állítólag „katonai műveletről” beszél – ahogy Oroszország is jellemzi a konfliktust –, nem pedig háborúról. A háttérben halkan magyarul is hallható a katonai művelet kifejezés (bár az, hogy konkrétan milyen kontextusban, nem egyértelmű a videó alapján sem).
A találkozóval az Index is részletesen foglalkozott, és az is kiderült, hogy a magyar kormányfő a békéről is tárgyalt az orosz elnökkel, de nem kapott biztató választ.
Az amerikai politikai elitnek meg kell tanulnia tisztelni másokat, akkor nem lesz szükség senki elnyomására – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök Pavel Zarubin orosz újságíró kérdéseire válaszolva.
Van egy jól ismert mondásunk Oroszországban: Élj és tanulj örökké. És ez nemcsak Biden amerikai elnökre, hanem általában az amerikai politikai elitre is vonatkozik. Meg kell tanulnunk tisztelni másokat, és akkor nem lesz szükség arra, hogy bárkit is elnyomjunk. Márpedig az a vágy, hogy valakit valamilyen okból vagy ok nélkül elnyomjunk, problémákhoz vezet
– mondta, kommentálva Biden szavait arról, hogy egyesíteni kell egész Európa erőit „Putyin elnyomása” érdekében.
Putyin szerint az amerikai protokoll abban merül ki, hogy „mosolyogni és megveregetni mindenki vállát”. Szerinte azonban a más emberek, országok, népek iránti tisztelet másban rejlik, mégpedig az érdekeik figyelembevételében. „És akkor nem lesz szükség arra, hogy bárkit is elnyomjanak” – hangsúlyozta az orosz elnök, aki szerint lehetetlen elnyomni Oroszország érdekeit.
Ez nem rólam személyesen szól. Hanem az ország érdekeiről. És lehetetlen elnyomni Oroszország érdekeit. Figyelembe kell venni őket
– hangsúlyozta az orosz államfő.
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb hírei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!