Volodimir Szaldo, a Herszon oroszok által megszállt részének vezetője szerint az oroszok három ukrán rakétát fogtak el vasárnap – írja az Ukrajinszka Pravda.
Mint Telegramon írta, a rakétákat Henicseszki önkormányzati körzete felett lőtték le délután 5 óra körül. A rakéták a Krím irányába tartottak.
A RIA Novosztyi arról számolt be, hogy 4 óra körül légiriadót adtak ki a krími Szevasztopol városában. A Krími hídon felfüggesztették a forgalmat.
Oroszországnak jelentős taktikai vereségeket kell elszenvednie az Ukrajnával vívott háborúban, mert ellenkező esetben a világ a jelenleginél lényegesen több erőforrást kell majd fordítson arra, hogy valamennyi biztonságot tartson fenn a bolygón –jelentette ki Mihail Podoljak ukrán elnöki tanácsadó.
Oroszország addig tud létezni, amíg van erőforrása a külső terjeszkedésre. Ez határozott jele annak, hogy a harmadik világháború már folyamatban van
– fogalmazott egy tévéműsorban.
Szerinte Oroszország meg akarja szegni a szabályokat, és inkább a szabályok ellen vív háborút, nem annyira a területekért. Ugyanakkor úgy véli, hogy Oroszország nem csak a posztszovjet térséget akarja uralni, hanem egész Európát – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb hírei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!