Az újonnan megválasztott amerikai házelnök, Mike Johnson csütörtökön azt mondta, hogy az Ukrajna és Izrael támogatására szánt támogatási kérelmet külön kellene kezelni, és ezzel arra utalt, hogy nem fogja támogatni Joe Biden elnök mindkét országnak együtt szánt 106 milliárd dolláros segélycsomagját.
Johnson a Fox News hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, hogy általában véve aggályai vannak Ukrajna finanszírozásával kapcsolatban, és úgy véli, hogy az Izraelnek szánt pénzeket máshol végrehajtott megszorításokból kell finanszírozni.
Az MTI szerint a politikus csütörtökön találkozott Joe Bidennel, és elmondta a Fehér Ház munkatársainak: a képviselőházi republikánusok között egyetértés van abban, hogy ezeket a kérdéseket ketté kell választani.
Biden azt szeretné, ha a kongresszus 106 milliárd dolláros kiegészítő finanszírozást biztosítana, amelynek nagy részét Ukrajna védelmének megerősítésére fordítanák, a fennmaradó összeget pedig Izrael, az indo-csendes-óceáni térség és a határvédelem között osztanák szét.
Johnson az ukrajnai finanszírozásról azt mondta:
tudni akarjuk, mi a cél ott, mi a végcél Ukrajnában. A Fehér Ház ezt nem adta meg.
Biden arra számít: az Izrael megsegítésére és a bevándorlásra szánt pénzek bevonása a támogatási csomagba segít meggyőzni az Ukrajna támogatásától ódzkodó republikánus képviselőket, hogy további pénzt küldjenek Ukrajnának.
Izrael egy különálló ügy – egy önálló, több mint 14 milliárd dolláros Izrael-finanszírozási intézkedést fogunk előterjeszteni
– mondta Johnson az interjúban.
Meghalt Szerhij Onyiscsenko vezérezredes, aki az ukrán légierő parancsnoka volt 2010 és 2012 között – írja az Interfax.
2023. október 25-én elhunyt egy ismert ukrán katonai vezető, az Ukrán Fegyveres Erők Légierejének korábbi parancsnoka, Szerhij Onyiscsenko vezérezredes
– közölte a légierő parancsnoksága a Facebookon.
Onyiscsenko a beszámolók szerint vadászpilótából (1975–1978) az Ukrán Légierő parancsnokává (2010–2012) emelkedett, és számos állami kitüntetést, érmet és érdemrendet kapott.
Az Egyesült Államoknak információi vannak arról, hogy az orosz hadsereg kivégzi azokat a katonákat, akik nem teljesítik a parancsokat az Ukrajnával vívott háborúban – közölte csütörtökön a Fehér Ház, írja a The Independent.
„Információink vannak arról, hogy az orosz hadsereg ténylegesen kivégzi azokat a katonákat, akik nem hajlandók követni a parancsokat” – mondta újságíróknak John Kirby, a Fehér Ház szóvivője.
„Olyan értesüléseink is vannak, miszerint az orosz parancsnokok egész egységek kivégzésével fenyegetőznek, ha azok az ukrán tüzérségi tűz elől próbálnak visszavonulni” – tette hozzá.
Kedves olvasóink!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!