A korábbi orosz elnök, Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján tett közzé újabb sajátos véleményt, amelyben az izraeli és az ukrajnai háborúról ír. Szerinte Izrael azért halogatja folyamatosan a gázai szárazföldi támadást, mert az Egyesült Államok nyomást helyez rájuk, emellett a világ haragjától tartanak.
De ne hagyják magukat elcsábítani! A hadművelet meg fog történni, méghozzá a legsúlyosabb, véres következményekkel. A kölcsönös erőszak gépezete évekig fog még működni
– vélekedett.
Medvegyev úgy véli, a Nyugat nagyon belefáradt az ukrajnai harcokba, és lelkesen támogatja Izraelt. „Még az amerikai képviselőház új elnöke, Michael Jackson (bocsánat, Mike Johnson, de mit számít) is első feladatának nevezte Tel-Aviv megsegítését” – tette hozzá.
Meghalt Szerhij Onyiscsenko vezérezredes, aki az ukrán légierő parancsnoka volt 2010 és 2012 között – írja az Interfax.
2023. október 25-én elhunyt egy ismert ukrán katonai vezető, az Ukrán Fegyveres Erők Légierejének korábbi parancsnoka, Szerhij Onyiscsenko vezérezredes
– közölte a légierő parancsnoksága a Facebookon.
Onyiscsenko a beszámolók szerint vadászpilótából (1975–1978) az Ukrán Légierő parancsnokává (2010–2012) emelkedett, és számos állami kitüntetést, érmet és érdemrendet kapott.
Az Egyesült Államoknak információi vannak arról, hogy az orosz hadsereg kivégzi azokat a katonákat, akik nem teljesítik a parancsokat az Ukrajnával vívott háborúban – közölte csütörtökön a Fehér Ház, írja a The Independent.
„Információink vannak arról, hogy az orosz hadsereg ténylegesen kivégzi azokat a katonákat, akik nem hajlandók követni a parancsokat” – mondta újságíróknak John Kirby, a Fehér Ház szóvivője.
„Olyan értesüléseink is vannak, miszerint az orosz parancsnokok egész egységek kivégzésével fenyegetőznek, ha azok az ukrán tüzérségi tűz elől próbálnak visszavonulni” – tette hozzá.
Kedves olvasóink!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!